Szeptember 19,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


A levetett gerinceket és elveket a ruhatárban lehet felvenni. Ha még megvannak

A kormánynak sajnos nincs ideje a gazdasági száguldás közben ilyesmivel foglalkozni, a kormánymédiának pedig főleg nincs, mert az egyik szemével a Bakondi-Nógrádi páros által megjósolt tizenszázezermillió afrikait várják körkörösen, a másik szemükkel pedig offshore-lovagokat keresnek az ellenzékben, de mindeközben zajlik az élet az országban. Akkor is, ha a közpénzmédia következetesen kussol erről.

Nem baj, ha a közpénzből tömködött propagandagépezet nem vesz tudomást arról, hogy már a fideszes polgármestereknek is teli van a puttonyuk a kormányzati harácsolással, majd mi beszélünk róla.

Történt pedig, hogy a fővárosi önkormányzatok nem szeretnének hozzájárulni az oktatás szétveréséhez és nem sok hajlandóságot mutatnak arra, hogy tokkal-vonóval átadják az iskoláikat és szó nélkül befeküdjenek az osztódással szaporodó Klik vízfeje alá. Miután hiába szerettek volna tárgyalni Balogh Zoltán illetékes elvtárssal, kiadtak egy közleményt. Ezt:

tarlós

Szeretném megnyugtatni a Budapesti Önkormányzatok Szövetségét és külön Tarlós Istvánt, hogy egyrészt nem csak a fővárost óhajtja kifosztani a kormány, hanem az egész országot, másrészt kérdezném, hogy mire számítottak? Hogy majd ők kimaradnak a harácsból? Ha eléggé alázatosak, ha az elvárt mértékben hajolnak le és meg, akkor kivételezettek lesznek? Ez nem így működik.

A kormánynak, pontosabban a bűnszervezetben elkövetett országvezetésnek nem az a célja, hogy itt valami is működjön. Soha az életben nem is ez volt a cél, de a választások megnyeréséhez képest sok minden változott.

Leginkább az, hogy fogy az elzabrálható vagyon. Eddig is tudni lehetett, hogy mindenkire és mindenre sor kerül. A fideszesekre és az általuk vezetett önkormányzatok vagyonára is. A fideszesek pontosan annyira haszonállatok, mint a nem fideszesek. A különbség csak kommunikációs szinten létezik és a látszat is csak addig működik, ameddig nem szorul a hurok. Most pedig szorul.

A kormány nem azért hozta létre eredetileg sem a Klik-et, mintha hittek volna abban, hogy majd egy jobb, modernebb, a köz érdekeit szolgáló, ám olcsóbban működtethető közoktatás így lenne megvalósítható. A Klik sokkal többe kerül, mint a régi rendszer, vagy mint amibe az került volna, ha a nehezebb helyzetben lévő önkormányzatokat megtámogatta volna a költségvetés. Nem elég, hogy drágább, de rosszabb is. Azonban így sikerült teljesen átláthatatlanná tenni, hogy pontosan mennyibe is kerül az egész, másrészt minden különösebb gond nélkül ki lehet szivattyúzni a pénzt az oktatásból, harmadrészt le lehet fölözni az oktatási rendszerbe befolyó hasznot a tankönyvpiac baráti kézbe juttatásával, a beszállítók családi körből való kiválasztásával.

Tényszerűen rohadtul sok pénzről van szó. Erről szól ez, nem a közoktatásról. Minden a pénzről és a hatalomról szól, amihez bármi köze van a kormánynak. Márpedig nekik mindenhez közük van, mindenhol ott vannak, mindent bedarálnak, kifosztanak, lefölöznek. Ha egyszer majd valaki összeszedi a történteket, végigvezeti a szálakat, felfejti az áttételeket akkor azt fogja látni, hogy lényegében mindig ugyanaz a pár név, ugyanaz a néhány család van a fonal túlsó végén.

Azonban nem árt tudni a lassan ébredezőknek – például a fővárosi önkormányzatok vezetőinek sem – hogy az ő közreműködésük nélkül nem jöhetett volna létre a maffia. Ehhez kellettek a közkatonák, a szó nélkül beletörődők, a parancsvégrehajtók, a félrefordított fejű szolgák.

A magam részéről üdvözlöm, hogy néhány polgármester felfedezte, miért és kikért kellene neki dolgoznia és mi a köz érdeke a kormány érdekével szemben.

Annyit szeretnék csak mondani: ruhatár a folyosó végén. A levetett gerinceket és elveket ott lehet visszakérni. Persze csak akkor, ha még megvannak ezek az értékek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!