Remélem, 50 millióból sikerült egy trendi otthonkát shoppingolni a nagyságos asszonynak

Tavaly szeptemberben  az ENSZ Közgyűlése 70. ülésszakán a New York Palace Hotelben: az Obama házaspár és a rémült Orbán (Fotó: MTI/Fehér Ház/Lawrence Jackson) Tavaly szeptemberben az ENSZ Közgyűlése 70. ülésszakán a New York Palace Hotelben: az Obama házaspár és a rémült Orbán (Fotó: MTI/Fehér Ház/Lawrence Jackson)

Nem olyan fontos információ ez, el is múlt, a kollektív memória kivetette magából már réges régen, de azért idézzük fel: Orbán Viktor és népes kiscsaládja (feleség + három lánygyermek) a járulékos utánfutós kísérettel felszerelkezve, március 28. és április 1. között az Egyesült Államokba kirándult. A látogatás egybeesett a nukleáris biztonságról szóló csúcstalálkozóval, valószínűleg ezért volt szükség (amúgy semennyire nem lett volna rá szükség) az összesen 17 fős küldöttségre is, amely elkísérte Felcsút híres szülöttét és lányait a tengerentúli kirándulásra, a háttérhatalmak gyomorforgató birodalmába.

Az Együtt című párt politikusa, Hajdu Nóra a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz fordult közérdekű adatigényléssel, mondanák meg futsalosék, mégis mennyi pénzt vett ki ez az ötnapos turné a feneketlennek hitt közpénzes bödönből. Szijjártóék válaszából kiderült: az utazáson en bloc 20 fő vett részt (gondolom ez úgy jön ki, hogy Orbán házaspár + 3 gyerek + 15 fő), ez pedig több mint 48 millió forintba került a magyar adófizető polgároknak. Mármint konkrétan az, hogy készüljön egy fotó, amelyen a tehetségtelen futballista kezet fog a világ legnagyobb patás ördögével (Soros György után a legnagyobb!), Barack Obama amerikai államelnökkel.

Akárhonnan nézem is, ez azt jelenti, hogy – a hosszú repülőúton elfogyasztott koktélokat és sajtos pulykamelleket is beleszámolva – napi közel 10 millió forintot dobáltunk ki önfeledten az ablakon azért, hogy Orbánék háromnapos családi programot szervezhessenek maguknak Ámerikában, ahol még egy kétoldalú tárgyalásra sem futotta Obamával. Hogy Seszták és Szijjártó minek volt ott, ha még miniszteri szinten sem került sor kétoldalú találkozókra, azt legfeljebb sejteni lehet. Sejtjük is rendesen. Azt meg főleg, hogy további névtelen ingyenélők is mentek szép számban lábat lógatni a sötét, dekadens nyugatabbra, végtére is egyszer vagyunk kormányon, nem?

Önmagukban persze az ilyen hírek nem/sem ütik át a bálványimádat gránitszilárdságú falát, pedig napi tízmillió forintot (vagy fejenként 5 napra 2,4 – 2,7 milliót, ami úgy jön ki, hogy a 48-at elosztjuk 20-al, illetve 17-el) a legnehezebb gondolkodású hívő ember tudata is képes átfogni, még ha a Matolcsy-féle veleszületett zsenialitás nem is csordogál az ő ereiben.

Mert rendben van, azt hiába is írnám ide (azért ideírom), hogy mindeközben „a magyar állam bruttó tartozása 2009. decembere és 2015. decembere között 20 422 milliárd forintról 25 394 milliárdra nőtt, ami testvérek közt is a 20 százalékot meghaladó többlet”, hogy 90%-al csökkentek az állami beruházások a tavalyi utolsó negyedévhez képest (a KSH szerint!), hogy EU-s pénzek hiányában bezuhant a magyar gazdaság, vagy hogy minden ötödik gyermek egyszülős családban él, és egyharmaduk szegény, mint a templom egere. Bár a listák és számok a végtelenségig sorolhatók, a vakhit minden körülmények között felülírja az empíriát. Mit hőbörögtök, libsik? A magyar érdeket ment védeni Amerikába. Vagy úgy.

Ahhoz képest, hogy a magyar gazdaság és társadalom a turulszaros anyaföld magasságában hasítva dübörög, hogy gyengélkedik a forint és már most látszik, mi lesz velünk, amikor már nem lesz lehívható uniós forrás, nem kellene nekem sem 48 millión szarozni. Sem az ellenzéknek kikérni, perelgetni, hogy nagy kegyesen kiadják ezeket a közérdekű, mindannyiunk örömét szolgáló adatokat.

Egyszerűen lelkendezni kellene, hogy öt nap alatt „csak” 48-50 milliót tapsolt el, mert ha itthon marad – pereputty ide vagy oda – ennek a sokszorosát is eltüntethette volna, nem? Nem. Akkor is pofátlanság lenne, ha a család önerőből repült és 17 fele oszlik ez az összeg, de akkor főleg, ha az Orbán-gyerekek is az adakozó kedvű magyarok jóvoltából látogattak Disneylandbe, vagy ahova. Mi a búbánatos franc került 17 embernek majdnem 50 millióba öt nap alatt úgy, hogy abból két napot utaztak? Lázár János-féle luxusszálloda ide, nyolcfogásos napi étkezések oda, magánrepülőgép-bérlés amoda, összkomfortos otthonka Anikó asszonynak és zsebpénz, egye fene (mire is?), ez a kiruccanás huszadik ránézésre sem ugorhatná meg a 25-30 milliót. És akkor mérhetetlenül nagyvonalú voltam.

Értem én, hogy lassan három évtizede a jóhiszemű magyarok pénzén élősködik ez a politikai kalandor, hogy nem kellene egy ilyen nevetséges összegen kiakadni, de öt napból hármat magánkiránduláson volt, az amerikaiak pénzén vacsorázott legalább egyszer és azon kívül, hogy készült róla néhány tucatfotó (ami mindenki másról is készült, aki jelen volt a Fehér Házban), illetve népes delegációja önfeledten lógatta a nemiszervét a hanyatló Államokban, mi a büdös francra fizettünk ki 50 millió forintot? Az is világos, hogy soha nem volt és soha nem lesz vagyonos ember, de tényleg ennyire pofán lehet szarni a plebszet, ennyire elveszített mindenféle önkontrollt, már látványosan nyúlkál a közpénzes ládában és családilag dáridózik a világ különböző pontjain, remélve, hogy nem lesz olyan marha senki, hogy kíváncsi lesz a mibű mennyire? Vagy ha esetlek kíváncsi lesz, akkor is kit érdekel?

Nem csak az a kérdés, hogy hány létminimum környékén vegetáló családot lehetne jóllakatni mennyi ideig ebből a pénzből, de mekkora pofátlan geciség ez a 47 ezerből meg lehet élni kormány részéről, hogy 48 millióból csináltat Facebookra feltölthető fotót a miniszterelnökről és finanszíroztatja a szájbatekert családi kirándulásait a 47 ezerből élőkkel?

Ahhoz képest, hogy a gazdaságot leíró statisztikai adatoktól pillanatnyilag nemzetileg kellene elsápadnunk és a fejünket a falba vernünk (nem, nem nekünk kellene, de mi fogjuk) tényleg mi a baj azzal, hogy az Orbán dinasztia magánéletét is mi finanszírozzuk? Hát hiszen mindig is mi finanszíroztuk, nehogy már pont ez a csekélyke összeg szúrjon szemet. De mert mégis szemet szúr. Miközben 1 millió forintért már all inclusive, seggkinyalós kéthetes félvilág körüli utakra be lehet fizetni annak, akinek nem kihívás évente egyszer elmenni nyaralni, orbitális pofátlanságnak hat ez az amerikás rongyrázás. Mert legyen a duplája, b*zmeg, de érezze a paraszt (nem pejoratív!), akinek a hátán urizálsz, hogy jobban él, mint négy éve.

De a paraszt nem él jobban, mint négy éve. A paraszt rosszabbul él, mint négy éve akkor is, ha a hívőbbik fele nem is érti, mit jelent a GDP, meg az államadósság, meg a GDP-arányos adósság, meg az állami beruházás, meg a lehívható uniós támogatás. Akkor is rosszabbul él, ha fogalma nincs mit jelent az, hogy a libásbajnai óta eltelt évek alatt, amikor nem volt gazdasági világválság, az Orbán-kormánynak sikerült 24%-al növelni az államadósságot úgy, hogy lába kélt 3000 milliárd forint magánnyugdíj-megtakarításnak és a GDP legalább 3, ha nem 5%-ának megfelelő EU-s pénz áramlott be az országba.

Tudom, hogy 48 millió forintból nem lehet stadiont építeni, de talán még a felcsúti csodastadion gyepét se lehet belőle egy télen át fűteni. Mint ahogy további fölösleges, pazarló dolgokat sem lehet belőle csinálni. Sőt, tulajdonképpen legalja bulvártéma ez, ami arról szól, hogy a súlytalan, jelentéktelen, magát istenkirálynak képzelő kelet-európai, uborkafa-elmélet szerint felkapaszkodott személyiségzavar mennyi pénzért utazott oda, ahol le se szarták a fejét. Igen, ellopott már ettől nagyságrendekkel többet és mindannyiszor legyintettünk. Pedig ez a pitiáner, senkiházi, magasról alánéző szarrágás az, ami igazán feldolgozhatatlan.

És ha ez ennyibe került, akkor Azerbajdzsán, Kína, Mongólia, Kazahsztán, Moszkva és a többi stratégiai kirándulás mennyibe kerülhetett? Akarjuk tudni? Az a baj, hogy soha semmit nem akarunk tudni és amikor már tudjuk, akkor is van millió kifogás arra, hogy miért nincs ezzel semmi baj. Nem azokra gondolok, akiknek nem ingük. Vagy otthonkájuk. Jut eszembe: remélem, ha már ott voltak családilag, sikerült egy trendi, vállalható otthonkát shoppingolni a nagyságos asszonynak ebből a nagyvonalú keretből, mert az, amiben Keletre szokott nyitni, az arcpirító.

Najó. Ne cseszegessem a fényességes csillagot, mert a végén megsértődik ő is és vissza akarja fizetni utolsó fillérig, pedig tudjuk, hogy nem volt, nem lesz, nincs mibű.