Október 1,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Olvasói levél: Levegőt venni…

Budakesziről a Szél Kálmán (de inkább Moszkva) térig és útban tovább különös alakok szólítanak meg. 18 év körüli fiatal lányka, maga előtt hullámpapírdarabra írt szöveg: egyedül nevelem a gyerekem, szegény vagyok, kérem segítsenek!

Egy másik agyontetovált rém koszos, húszéves csak nyócvan forintot kér.

– Miért pont nyócvanat? – kérdem tőle.

Rámvigyorog – mert úgyis százast adna – és tartja a kezét.

Nem adok, nem tudom sajnálni, a lányt sem. Gonosz vagyok, a humorom is elszállt.

Körbe nézek. Rémült csüggedés ül a szemekben. Keresgéljük az egyéni utakat az életben maradáshoz. Csukd be a füled, csak annyit hallj meg a világ zajából, amennyi a legszükségesebb! Próbáld meghallani azt a belső hangot, ami a sok út közül az egyik járhatóra vezet!

Keresem az utat. Le kellett ereszkednem az országos alagútba, melynek fala is omladozik. Hol egy lemez esik, szakad le a sínekre, hol a kocsik gyulladnak ki, lassabban is mennek, a vezető sem találja fényt, amelyik kivezetne.

A legutolsó kocsi legutolsó ülésére ültem le. Cipőtisztítást régen vagy soha nem látott lábbelik, cipők, csizmák, bakancsok, szakadozó sportcipők. Kis szinttel feljebb eléggé elnyűtt kabátok, nyakakra tekeredő vastag színes sálgombócok, (még nem igen kerültek mosásba) rajtuk alig látható fejek, befelé néző szemek. Azzal szórakozom ilyenkor, hogy próbálom megfejteni, ki lehet a fej tulajdonosa, milyen szakmája lehet, mivel tölti idejét? Most minden figyelmem az üléstársam kötötte le. Ötven fölötti asszony, kabátja a derekán megkötve (már ez is szokatlan a metrón), kézzel kötött tiszta pulóver rajta. Kendő a fején, két csomó az ajka alatt, és a szemei csak előre – a munkájára – figyeltek, mint a szemellenzős lovak. A kabátja is, a kendő is, a cipője is, ő maga is feltűnően tiszta volt. Kezében három kötőtű és nagy sebességgel kötött, kötött, kötött. A metró vonat monoton zajjal ment a következő állomás felé, ő meg csak kötött. Egyszercsak fékezett a vakondjárat, kicsit megrezzentek az utasok, hiszen naponta hol itt, hol ott füstöl valami, nem biztonságos a közlekedés, de nincs más. A kötős asszony kendője lecsúszott, kénytelen volt rám is nézni, és míg újra csomóra kötötte, halkan csak annyit mondott – valószínűleg nekem, – hogy itt vagyok reggel héttől este nyolcig, utazok, kötök.

Értetlenül hallgattam, észre is vehette és halkan mintegy magában mondta tovább.

– Megrendelésre kötök, az Örsön átveszi tőlem a Csószka, az meg eladja. Van úgy, hogy napi 1200 forintnyit is megkötök. Este elmegyek egy benzinkúthoz, ekkor már ránéztem erősen, kérdőn.

– Benzinkúthoz? – tankol? – tűnődve, halkan kérdeztem.

– Ott mosakszom, ott van WC meg mosdó, estére már általában hideg a víz, de néha szerencsém van és meleg, akkor hajat is mosok – mondta magyarázóan. Aztán megyek az ágyamra, ágyra járok. Így nem vagyok hajléktalan.

A keze csak járt, a szája picit résnyire nyitva, a nyelvével szinte ütemszerűen diktálta magának a kötés ütemet.

– Nem kéregetek – mondta, megvagyok – erősítette meg önmagát. Tűnődtem, le kellett szállnom, köszöntem neki, felálltam, és halkan utánam szólt.

– Napközben azért feljárok ám: levegőt venni!

U.I. A hölgyet azóta megbüntették és nem engedik a metrón kötni, mert az biztonságtechnikailag balesetveszélyes.

Várady Judit

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!