NEHAZUGGY

Ne férjen rá a pofájukra a magánútjaikat is velünk fizettetni

Tamás Róbert | 2016. Május 21, Szombat | 15:57

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem most jutott először eszembe, de látva az állami vezetők tankolási toplistáját, újra elgondolkodtam rajta. Mégpedig azon töprengtem, hogy amikor valaki közpénzből kapja a fizetését – és ez a fizetés a minimálbér tízszeresénél kezdődik, plusz a különféle bizottságokban való munkáért járó juttatások, kap lakhatási támogatást (mindenki nyugodjon meg, nem havi 15 ezer forintot), kap egyéb juttatásokat, nem neki kell fizetnie a telefonszámlát, autót kap a segge alá az adófizetőktől, akkor hogyan marad mindezek ellenére pitiáner?

Hol jön el az a pont, amikor legalább egy kicsit elszégyelli magát egy honatya, honanya? Sehol? Ilyen nincsen? Úgy tűnik, nincs ilyen pont. Lázár János majdnem 4 millió forintért autózott tavaly. Mert állítólag a családja nem óhajtott a fővárosba költözni, ezért a mindenminiszter naponta ingázott és nyilván most is ingázik Hódmezővásárhely és Budapest között. Ami az ő és a családja dolga, ám mi fizetjük. Egy év alatt annyi üzemanyagot, amennyiből lehet egy falusi házat vásárolni, vagy kijön belőle majdnem három ember minimálbére.

Tudom, apróság ez az eltapsolt milliárdokhoz képest és azt is tudom, hogy amennyiben a Lázár família a fővárosba költözne, az is kerülne ennyibe, vagy talán többe. Mármint a lakásbérlés és mármint nekünk kerülne ennyibe. Mert azt is mi fizetnénk.

Ahogy mi fizetjük Seszták Miklós közel kétmilliós üzemenyag-számláját is, holott a remek honatya bicajjal is elérhető, huszonvalahány kilométeres távolságra lakik a munkahelyétől. Tudom én, hogy megy ez. Ahogy minden olyan munkahelyen, ahol nem figyel a főnök és benzinkártyát ad az alkalmazottnak, de nem ellenőrzi soha a felhasználást. Rövid időn belül az egész rokonság azzal a kártyával fog tankolni.

Ez még egy átlag-pitiáner esetében valamennyire érthető (pedig nem, mert az is lopás), de egy bizonyos szint után pofa kell hozzá.

Pofa kell ahhoz is, hogy a honatya szemrebbenés nélkül megszavazza, hogy egy nyugdíjjogosultságot megszerzett közalkalmazott – pedagógus, orvos – amennyiben tovább dolgozik, nem kaphatja egyszerre a nyugdíjat és a fizetését is. Mert ez így korrekt, hörgi a fennkölt országvezető. Majd ugyanez a figura – nevezzük Harrach Péternek, mert így hívják – szemrebbenés nélkül jelenti ki: neki bizony jár a nyugdíj is, a fizetés is. Mégpedig azért, mert ő valójában nem fizetést kap, hanem tiszteletdíjat. Holott pedig ugye tegye fel a kezét, aki tiszteli például Harrach képviselő urat! Na ugye.

Ettől függetlenül Harrach, Pintér Sándor és minden olyan honatya és honanya – feltehetőleg például Hoffmann Rózsa is – természetesen felveszi a milliós fizetését (tudom, tiszteletdíj), a nyugdíját is, az egyéb juttatásait is és egy percig nem szégyenkezik azért, hogy Kovács doktor Túrkevén, vagy Marika néni, a rimóci iskola tanítónője ezt nem teheti meg. Mert ez a törvény és ez ránk nem vonatkozik – mondta kenetteljesen minden keresztények és demokraták vezére.

Ez a baj, mégpedig nem kis baj. Hogy ami az átlagsenkire feltétlenül vonatkozik, az a honatyákra nem. Sem a kormánypárti, sem az ellenzéki honatyákra. Ők szemrebbenés nélkül megszavazzák maguknak a fizetésemelést, a számla nélküli elszámolást, a szolgálati autót, sofőrt, telefont, laptopot, lakbért, bármit.

Miközben ilyen védett burokban élnek, fogalmuk sincs és nem is igazán érdekli őket, hogy a mindennapokban hogyan élnek a családok, hogyan osztja be a semennyi pénzt az a család, ahol egy kereső van, esetleg egy sincs.

Én pedig úgy gondolom, ha valaki a köz pénzéből kapja a fizetését, ha bőven az átlag felett keres, ha bizonyosan nincs anyagi gondja, akkor a minimum az, hogy ne legyen pitiáner. De feltétlenül ne férjen rá a pofájára a magánútjait is velünk fizettetni. Legalább azt ne.

De ehhez olyan emberi minőség kellene, amire nagyon ritkán bukkanhatunk az ország házának falai között. Elég baj az nekünk.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!