Április 23,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Illés bácsik országa

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,462,800 forint, még hiányzik 537,200 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A mai nap, meg a tegnapi nap meg a holnapi nap szomorú híre (főleg hogy a kormány és a parlament is hosszú hétvégéjét tölti): valaki feljelentette Illés bácsi gödöllői cukrászdáját a Nébih-nél. Illés bácsiról ma már egy fél ország biztosan hallott.

A következmény: messze földön híres cukrásztermékeit tegnap lehetett utoljára megvásárolni, ugyanis az elöregedett házra, az elavult, muzeális berendezésekre és az általában vett higiéniai körülményekre hivatkozva a hatóság elrendelte a bolt bezárását. Illés Bácsi két stroke-on van túl, 50 éve viszi a kis boltot, 64 éve áll helyt a szakmában, még soha nem volt panasz a süteményeire, fagylaltjaira. Ha nem zár be, jön a büntetés, arra pedig nincs pénze. Beruházni, felújítani, korszerűsíteni. Ez van. Valaki felnyomta, talán útban volt. Útban? Kinek? Miért?

A lényeg, hogy a sajtó (egy része) azt írta: összefogott az ország Illés bácsi cukrászdájáért. Ez azt jelenti, hogy petíció indult Hagyják dolgozni Illés bácsit! címmel, amelyet jelen időszámítás szerint, alig egy nap alatt több mint 20 ezren aláírtak. Ha ez jelenti az összefogást, akkor igen, összefogtak az öreg cukrászmesterért.

A kérdés: miről szól tulajdonképpen ez a kis megindító, szomorú, dühítő, aggasztó történet,  amelytől emberek most testületileg felháborodnak jogosan, vagy kevésbé jogosan és  mindenféle fórumokon véleményt nyílvánítanak? Bevallom, engem vegyes érzések kerülgetnek, és röviden el is magyarázom.

Egyrészt – bár egyáltalán nem egyedülálló a jelenség -, két és fél évtizeddel az állítólagos rendszerváltás után a sunyi, aljas házmestertempó ugyanúgy része a mindennapoknak, mint annak előtte volt. Sőt. Nem csupán azoknak a lelkében él ez a nyomorult betegség, akik sötét időket is megéltek, hanem azokéban is, akik nem. Akiknek személyes frusztrációi felülírják az egyéb, az emberséggel szorosan összefüggő dimenzióit a létnek. Különösen szomorú ez egy olyan országban, ahol köztörvényes bűnözök szaladgálnak szabadon, ahol korrupt gazemberek ellen feljelentést tenni éppen lehet, de egyáltalán nem érdemes. Ott Illés bácsi cukrászdáját felnyomni a Nébih-nél nem dicsőség, inkább valami mélyen elszomorító.

Másrészt azért azt minden emberi együttérzésem, tiszteletem és megbecsülésem ellenére be kell látnom, az a cukrászda ebben a formában valóban nem felel meg a törvényes előírásoknak, ez így tényleg felújításra, korszerűsítésre szorul. És nem azért, mert kétségbevonom a termékek egyedülállóan különleges mivoltát, hanem mert az élelmiszeripari szabályokat mindannyiunk érdekében komolyan kell venni. Akkor is, ha ötven év alatt senki nem kapott szalmonellás fertőzést attól, hogy evett az idős cukrászmester által készített termékekből.

Harmadrészt pedig itt van ez az erősen eltúlzott, visszás országos összefogás. Az, hogy 24 óra alatt húszezer ember aláír egy petíciót – ne legyünk álságosak – nem összefogás. Persze örülök, őszintén örülök annak, hogy az emberi érzések nem fogytak el, nem tűntek el nyomtalanul, hogy valóban nem felejtettünk el a másik emberre odafigyelni, az ő nyomorúságán ugyanúgy felháborodni, mintha a sajátunk lenne. Lehet, hogy a párhuzam nem ide illő, de mégis mélyen elgondolkodtató, hogy például a magyar oktatás jövője kapcsán soha nem születhetett egyetlen olyan cikk sem, ami ezt a címet viselhette volna: összefogott az ország a pedagógusok, diákok oldalán.

Mert az ország valójában nem fogott össze soha, már nagyon régen nem fog össze és talán soha nem is fogott össze úgy igazán. Remélem, hogy a petíció aláírói között lesznek elegen, akik a következő lépést is megteszik: valóban összefognak, ha kell vállvetve segédkeznek annak a cukrászdának a felújításában. Fontos és szimbolikus gesztus lenne ez egy olyan nyomorult, meghasonlott országban, ahol játékvasutakra, fűtött gyepre, haszontalan térkövekre és stadionokra milliárdszámra folyik el a pénz, de ahol egy hosszú évtizedek óta tisztességesen üzemelő kisvállalkozást egyik napról a másikra meg lehet semmisíteni.

Illés bácsi szimbóluma e tekintetben a házmesterek vállán hordozott, korrupt és embertelen hatalommal szemben tehetetlen, tisztességes polgárnak. Aki kitanult egy mesterséget, egy életen át becsülettel dolgozott, nem mások nyakára taposva vívott ki magának elismerést (anélkül, hogy látványosan meggazdagodott volna) és akit aztán pillanatok töredéke alatt el lehet taposni. 50-60 év munkája után nem ritkán sanszos, hogy az ember idejut.

Ebben az országban rengeteg az Barna Illés-szerű sors. Ennek az országnak a vezetése márpedig rühelli ezeket a sorsokat. Utálja mindazokat, akik munkájuk, tehetségük, kitartásuk, egy közösség általi megbecsültségük miatt lettek valakik. Hát most meg lehet mutatni ennek az embertelen piócahadnak, hogy ha van valódi összefogás, akkor nem lehet eltaposni az Illés bácsikat. Hogy akármennyi pénzt lopnak el tőlünk, az emberséget és az emberi élethez való jogot akkor sem tudják ellopni. Akkor sem, ha rólunk van szó, akkor sem, ha a szomszédról. Nincs az a hatóság, nincs az a hivatal, nincs az a paragrafus.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.