Április 23,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Két hídfőállás beszélget a sivatagban

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,462,800 forint, még hiányzik 537,200 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ma az a nagy hír, hogy Szijjártó Péter Costa Ricában járt és San Joséból telefonált haza nekünk. Azt üzente – mert tudta, hogy nagyon izgulunk mi – minden rendben és komoly üzleti lehetőségeket lát ő most ott. Costa Ricát hídfőállásnak nevezte Magyarország szempontjából, ámde Costa Rica szempontjából meg Magyarország a hídfőállás. Látom is magam előtt a képet, ahogy két hídfőállás beszélget a sivatagban.

A felek megállapodtak a gazdasági együttműködés kiszélesítésében, elsősorban a vízgazdálkodás területén. Costa Rica ugyanis az év több hónapjában képes ellátni magát megújuló energiával, kivált vízenergiával, ezért – jegyezte meg Szijjártó Péter – az ország kiváló piaca lehet a magyar vízgazdálkodási technológiáknak. Mivel mindkét ország fontosnak tartja a vízgazdálkodást és a klímavédelmet, e két területen további szakértői együttműködésben állapodtak meg.

Egyszóval amikor éppen nem a Tajvanba irányuló kacsaexport fogja tolni a magyar gazdaságot, akkor majd Costa Rica húz ki minket a vízgazdálkodásból.

Lázár János nem ment sehová, ő itthon is hihetetlenül okos tud lenni. Azt jelentette be éppen, hogy a buszgyártás lesz Magyarország zászlóshajója. És azt a viccet mindenki ismeri, mikor két hídfőállás beszélget a sivatagban és hirtelen szembe jön egy zászlóshajó? Nem? Én se.

Az viszont nem vicc, ami most következik. Szívből ajánlom Lázár János nagybecsű figyelmébe. Szijjártó Péterébe is ajánlanám, de szerintem nem értené, miről beszélek.

Egy elkeseredett olvasónk küldte az alábbi sorokat. Nem azért, hogy publikáljuk, vagy intézkedjünk. Egyszerűen azért, mert kétségbeesett, mert elege van és talán nekünk el meri/tudja mondani azt, amit másnak nem. És mert mi – szemben a politikusokkal – legalább meghallgatjuk.

„Üdvözletem!

Tényleg elég volt, a nyüvek nyüvesszék a retkes diktátort. 220 km távot gyalogoltam az éhségmenetben. A politikusok nagy ivben szarnak a népre, kenyéren és vízen, krumplin, tésztán és segélycsomagból élek. 22.800 forintból. Dolgoztam gyárban, voltam heti közmunkabéres brigádvezető, műszakvezető, 4 órában közmunkás. A legszebb eddig az volt, hogy a műszakvezető – két szakmával, érettségivel – ugyanúgy kaszált, mint a többi munkás.

Édesanyámat hat éven át ápoltam egyedül. 2011 óta élek egyedül, sokszor kenyér sincs az asztalon. Ennem kell hematuriám van, vérvizelés.

A bátyáim betegek. Egyikük agyvérzés miatt megnémult, a másik vesére vár. Nekem nem jár szociális tűzifa, mert a büdös geci belügy nem küldött az 500 lelkes zsákfalumba több fát, így csak családosok kaptak fát.

Soroljam?

Meddig tűrünk még?”

A nagyon nagy baj az, hogy nem csak ez az egy olvasó küld nekünk ilyen, vagy hasonló levelet. De még ennél is nagyságrendekkel nagyobb baj, hogy levél nélkül is pontosan tudjuk, mi a helyzet az országban. Minden jobbanteljesítés ellenére is. Nem egy ilyen sors van és nem egy ilyen végletesen elkeseredett ember. Rengeteg.

Bőven itt lenne már az ideje, hogy a Costa Ricai bohóckodások, a zászlóshajók heti beüzemelése és a vaskos, ámde büdös hazugságok helyett ezeknek az embereknek a sorsát vegye tudomásul a kormány és dolgozzon ki megfelelő programot az ő helyzetük rendezésére.

Ugyanis sokszor nem is az éhezés a legnagyobb baj – bár éppen elég az is – hanem a reménytelenség, a holnap teljes hiánya.

Ez pedig nem néhány ember, hanem tömegek problémája és ezért – akarjuk, vagy sem – minden itt élő ember tragédiája. Tragédiája és szégyene. Az az ország, amelyikben ilyen sorsok vannak, mégpedig sok ilyen van, az az ország nem tart sehová.

Mi most éppen ezt csináljuk. Nem tartunk sehová, de ameddig odaérünk, sokan bele fognak még halni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.