Habony Árpád elrontotta Kósa Lajost

Szijjártó Péter, Abdullah Ahmed (a WDubai cégcsoport elnöke) és Kósa Lajos ugyanazt a kötelet szeretnék meghúzni. MTI Fotó Szijjártó Péter, Abdullah Ahmed (a WDubai cégcsoport elnöke) és Kósa Lajos ugyanazt a kötelet szeretnék meghúzni. MTI Fotó

Bevallom – így péntek délután – nekem a kedvenc politikusom közszereplőm Kósa Lajos. Volt. Olyan kis bumfordi mufurc, ahogy ráncolja a homlokát, amikor nem ért valamit. Tehát állandóan. A szerkesztőségben is vállaltam érte a megaláztatást, mert az érzéketlen kollégáim viszonylag rendszeresen lehülyéztek, amiért Laliiiiii felkiáltással rávetettem magam a képernyőre, amikor megszólamlott ő. Az én munkatársaim soha nem értették meg, hogy ilyenkor megdobban bennem az anyai szív. Ez nem korfüggő, kérem, Lajos kora alapján nehezen sem lehetne az én sarjam. Az esze alapján meg pláne, de az ösztön, az ösztön. Az is lehet, hogy némi indián vér is cseppent a családfámra a történelem sötétebb időszakában, mit tudom én.

Azt is vállaltam Lajosért, amikor az érzéketlen munkatársaim papírgalacsinokkal (egyszer még ásványvizes flakonnal is) megdobáltak.

De mostanában kezd elmúlni nekem ez a nagy ösztön, meg védés, meg hülye kicsit, de azért cuki-érzés. Mert eddig úgy éreztem (női ösztön), hogy a Lali nem annyira nagyon okos, de rosszindulat nincs benne. Nem agresszív, mint a Kövér, nem bunkóskodik, mint Szijjártórogán, nem sunyi, mint Lázár mosolya.

Bumfordi kis plüsspaci. Kártékony ugyan, mint a hétfene, de nem akarja ő azt, csak mindig úgy sikerül.

Milyen délcegen ül fel a motorjára is és néz körbe a szemével, hogy ki látta! Mint amikor egy gyerek először talál bele a bilibe százas körbe.

Egy országnak ugrik be az a nézés, amikor tuszizik, hutizik, kupakol és semmi nem jön össze. És erre a jelenetre emlékszünk?

Na ugye! Szinte hallani, ahogy rág az a két agysejtje. Vagyis nem rág, nyikorog. Vagy valami.

De mindez már a múlt, a Lali elromlott. Habony Árpád rontotta el. Először csak az tűnt fel, hogy nem akar ő válaszolni az újságírók kérdéseire. Pedig a szakma kedvence volt, merem állítani. Olyan okosakat mondott mindig. Ráadásul látszott a szemén, hogy komolyan el is hiszi, amit a többiek mondtak neki, hogy mi neki a véleménye valamiről. Állítom, hogy a kormány minden tagja a függöny mögött vihogott.

De aztán jött a Habony a ridiküljével és belepancsolt a Lajosba. Először is megtanította a varázsszóra: doorstep sajtótájékoztató. Mondta neki, hogy ezt kell mindig mondania. Olyan ez, mint a csiribí-csiribá, vagy a hókuszpókusz. Ettől minden újságíró megkukul és semmit nem kérdez. Azt elfelejtette elmondani Habony (nyilván ő sem tudja, mert nem tanították a gipszfaragó-középsuliban), hogy ez olyankor érvényes, amikor egy ülésteremből kiugrik valaki az ajtón, mint kakukk az órából, gyorsan elhadarja az ott toporgó sajtómunkásoknak, hol tart a tárgyalás, majd visszaugrik a terembe.

Egy általános sajtótájékoztató attól nem lesz doorstep, hogy a Lajos azt mondja. Az újságírók azért kapják a fizetésüket, hogy kérdezzenek. A politikus meg – illetve a Lajos – azért kapja a tiszteletlendíját, hogy válaszoljon a kérdésekre. Ugyanis olyankor nem az újságírónak tesz ő szívességet, hanem nekem, az adófizető polgárnak válaszol. Csak mi nem tudunk odamenni tízmillióan érdeklődni, mert túl nagy lenne a zsúfoltság.

De ezt a Lajos nem érti. Ezt sem. Viszont egyre agresszívabb, egyre pofátlanabb. Oktatja, leckézteti a sajtót, mint hülyegyereket a még nála is nagyságrendekkel hülyébb apja. Pedig ezt nem kellene, mert engem sért meg és mindenki mást is, akinek az adójából él és vásárolja a Spinoza köteteket halomba.

Egyszóval Habony elrontotta Lajost. Túlhúzta, vagy nem tudom. Én már nem kedvelem. Ez annyiból jó, hogy a kollégáim többé nem dobálnak meg semmivel, mert megopálosodik a szemem és rohanok a géphez, ha sajtónyilatkozik. Már azt sem mondom, hogy milyen kis helyesen forgatja a szemeit.

Ellenben…megfigyelte már valaki, milyen jól áll Hende Csabának az a kisfiús mosoly?