Rabszolgaképzés középfokon

Kép: bykst Kép: bykst

Szörnyű dolgokat mondott az idén induló szakgimnáziumokról Szenes György, a Magyar Szakképzési Társaság elnöke (Klubrádió, 2016. április 18.).

Pedig kezdetben olyan jónak tűnt minden – legalábbis a kormánypropaganda beállításában. Tavaly csupa jót lehetett olvasni a szakközépiskolák helyén idén szeptember 1-től induló szakgimnáziumokról. „A módosítás nyomán szakgimnáziumban szakmai érettségi vizsga és szakképesítés lesz szerezhető. Ennek megfelelően a 9-12. évfolyamon az egységes kerettanterv szerinti közismereti képzés mellett szakmai elméleti és gyakorlati oktatás folyhat majd, az ezt követő évfolyamon pedig ezek az intézmények az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) meghatározottak szerint érettségi végzettséghez kötött, a szakmai érettségi ágazatához tartozó képesítés szakmai vizsgájára készítenek majd fel.” Már magát a szót – szakgimnázium – is kedvtelve kóstolgatta szülő és gyerek, hiszen a gimnázium mégiscsak valami nemesebb dolog, mint a szakközépiskola.

Csakhogy, megismerve a részleteket, kiderül, hogy épp ellenkezőleg: nem valami jobb készülődik, hanem valami rosszabb. Ha az ember a részletek után kutatva végigböngészi az internetet, akkor sehol nem talál se tantervet, se óratervet, holott szülőnek, gyereknek már most mindent tudnia kellene róla, ha megalapozott döntést akar hozni a továbbtanulásról. Van tehát egy fél év múlva induló új iskolatípus, amelynek nincsenek készen a tantervei, az óratervei, és nincsenek könyvei. Ahogy Szenes György mondja: „Az igazgató ott áll megfürödve, amikor a szülők kérdezik, hogy mit fognak tanulni, és milyen végzettséget fognak szerezni a gyerekek az érettségivel egy időben. Erre senki ma választ nem fog tudni adni.”

Az egyetlen információ az a tájékoztatás, amelyet az Emberminisztérium adott a Köznevelési Kerekasztalba összehívott kedvenceinek. (Idősebbek még emlékeznek arra a pártállami gyakorlatra, hogy az esedékes áremeléseket pár nappal előbb közölték a párttagokkal, hogy még bevásárolhassanak.) De hát Magyarországon minden kiszivárog, így megtudhatjuk, hogy a közismereti óraszámot a teljes képzési időt véve 600-700 órával csökkentik az eddigi szakközépiskolai óraszámhoz képest. Feltételezhető, hogy az idegen nyelv óraszáma is csökkeni fog, hiszen az idegen nyelvek ellen – akárcsak a fák ellen –  szinte hadjáratot folytat az Orbán-kormány, amely már eddig is korlátozta a kéttannyelvű iskolák életterét, és megszüntette a nulladik nyelvi évfolyamokat. A szakmai óraszámok ennek megfelelően 600-700 órával fognak növekedni, amire Szenes György szerint semmi szükség nincsen. Az eddigi körülbelül 2300-2500 óra, ami a négy szakközépiskolai évben és az erre épülő egyéves technikusképzésben rendelkezésre állt, „bőven elegendő arra, hogy a szakma alapjait megtanulják a gyerekek”.

Létre fog jönni tehát egy iskolatípus, amely egy-egy korosztály háromnegyedét 14 éves korától bebörtönzi egy szakmába. Ha közben kiderül, hogy valaki rosszul döntött – hiszen 14 éves korban csak véletlen lehet a jó döntés –, a korrekcióra már semmi esélye nem lesz, mert ahhoz kevés közismereti tárgyat tanult. De a közismereti tárgyaknak nem csak az a szerepe, hogy több irányú továbbtanulásra tegyen képessé, hanem az is, hogy általában rugalmasabbá tegye tudásunkat, általában képessé tegyen bennünket arra, hogy életünk folyamán akár többször is tudjunk szakmát váltani.

A szakgimnázium egy változatlan világra készít fel, holott a világ egyre gyorsabban változik. Az utóbbi két-három évtizedben roppant változás történt abban, hogy mennyi ideig érvényesek az iskolában tanultak, mennyi időre elegendők a munkaerőpiacon. Korábban ha valaki Magyarországon az 1960-as években tanulta az esztergályos vagy a marós szakmát, ugyanazt tanulta (és sokszor ugyanolyan gépen), mint apja a két világháború között. Ha egy lány 1920-ban elvégzett egy gyors- és gépíróiskolát, akkor 1980-ban nyugdíjas besegítőként még ugyanolyan írógépen dolgozhatott. Ha egy fiú a hatvanas években autószerelő lett, húsz év múlva még ugyanúgy állította a gyújtást a Ladán, mint ahogy a Zsigulin tanulta. Ma már biztosan tudható, hogyha valaki ugyanabban a szakmában tölti is el egész életét, mire nyugdíjba megy, foglalkozásának legfeljebb a neve lesz ugyanaz, eszközeire, tevékenységeire, a munka tárgyára egykori önmaga sem ismerne rá – tehát csak akkor maradhat a szakmájában, ha folyamatosan tanul. Ma aligha alkalmazná a Telekom telefonszerelőnek azt, aki csak annyit tud, amennyit ehhez a foglalkozáshoz tíz évvel ezelőtt kellett tudni. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy soha nem látott sebességgel halnak el szakmák, és keletkeznek újak. A valaha elit iparosnak számító írógépműszerésznek bizony felkopna az álla, ha ma is ebből akarna megélni. A harminc évvel ezelőtti nyomdai szedő ma legföljebb egy ipartörténeti múzeumban rakosgathatná az ólombetűket. Az elhaló szakma művelőjének új szakmát kell tanulnia, ha nem akar munkanélkülivé válni.

Ha egy ország nem akar a harmadik világ szintjére süllyedni, akkor minden szakma művelőjének képesnek kell lennie arra, hogy újat tanuljon. A közoktatásnak ezekre a minőségi változást jelentő fejleményekre kell fölkészítenie a ma és a holnap diákjait. A készülő szakgimnázium viszont épp ellenkezőleg, egy-egy szakma most adott pillanatába akarja bezárni a gyerekeket, hogy az olcsó munkaerő ugyanolyan kiszolgáltatott helyzetébe kerüljenek, mint a közmunkások. Hogy legyen mit ajánlgatnia Orbánnak Szaúd-Arábiában a Magyar-Arab Gazdasági Fórumon.

Andor Mihály