Miért kellene feltett kézzel…

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

A politika ilyen. Taktika, előnyök kicsikarása. Hazugságok. Ugyan, ki tartja be a választások alkalmával tett ígéreteket? Senki. A kormány lép, az ellenzék követi. Vagy nem követi, hanem lapot húz tizenkilencre. Beelőz, kielőz, kényszerít. Játszmák, karaktergyilkosságok, lejáratás. Hazugságok, öncélú, sunyi, a hatalom megtartása, vagy megszerzése érdekében elsütött hazugságok.

A politikusok többsége korrupt. A pártok keze enyves. Mindenki, bárki aki bekerül a politikába, eleve romlott, vagy az lesz az idők során.

Ha az ember figyeli a politikai elemzők, újságírók, politikusok kommunikációját – mindegy, hogy kormánypárti, ellenzéki, vagy vegyes felállásban – nagyjából ennyi az, ami megüti a fülét. És az, hogy ez így rendben is van, normális dolog.

Szerintem meg nem normális és távolról sincs rendben. Ugyanis a néhány politikuson, elemzőn, újságírón, stratégán kívül van még ebben az országban nagyjából kilencmillió ember. Ha élünk itt még ennyien egyáltalán.

Nem értem, de nem is vagyok hajlandó elfogadni, hogy ennek így kellene lennie. Azt szeretném, ha senki más sem fogadná el ezt, mert ha van valami, ami életveszélyes egy társadalomra nézve, az ezeknek a gondolatoknak az elfogadása.

Egyáltalán nem természetes velejárója a politikának a korrupciónak az a mértéke, amit mi természetesnek gondolunk. Persze, nyilván a pénz és hatalom vonzza az ilyen mentalitású embereket, de ezzel nem szabad kiegyezni. Harcolni kell ellene, nem pedig elfogadni. Nem természetes az sem, hogy amint egy párt megbízást kap az ország választóitól arra, hogy a lehető legjobb tudása szerint vezesse az országot, onnantól senkinek sem köze, sem beleszólása nincs a döntésekbe. Majd a következő választáson lehet véleményt nyilvánítani, addig nem.

Ez szerintem ostobaság. És ostoba az az elemző, újságíró, publicista, közéleti szereplő, aki ezt a hitet erősíti. Akkor is, ha kormánypárti, akkor is, ha ellenzéki és akkor is, ha igyekszik egyenlő távolságot tartani.

Miért is kellene feltett kézzel végignézni, ahogy egy csoport letarol, kirabol egy országot minden ellenállás nélkül? Miért kellene elfogadnunk azt, hogy az éppen kormányon lévők kényük-kedvük szerint rángassanak többmillió embert, hogy a legszemélyesebb magánügyeinkbe beavatkozzanak, hogy a politikai és gazdasági ambícióiknak vessenek alá mindent?

Miért is ne tehetnénk fel naponta a kérdéseinket és miért ne követelhetnénk válaszokat rájuk? Kicsoda Orbán Viktor, Lázár, Rogán, Harrach, Semjén, Szijjártó, de kicsoda Gyurcsány, Vona, Tóbiás és a többiek? Egy közülünk. Nem különbek és ennél nagyobb baj nem is létezhet számunkra. Mert különbnek kellene lenniük. Bölcsebbnek, belátóbbnak, átgondoltabbnak, becsületesebbnek. Ezért választottuk őket.

Miért is ne lehetne napról napra, részletesen követelni a válaszokat a kérdéseinkre? Mi a forrása az ő, és családtagjaik gazdagodásának? Kicsoda pontosan Habony Árpád, miből él, mit keres a kormány közvetlen közelében? Kicsoda Mészáros Lőrinc, mi indokolja a mértéktelen és hirtelen gazdagodását, miért nyeri sorra a pályázatokat? Miért osztják egymás között a pozíciókat, miért gazdálkodnak sajátjukként mindannyiunk pénzével?

Miért kellene tétlenül néznünk, hogy miközben lepusztul az ország, a kórházak folyamatos élet-halál harcot vívnak a holnapért, nincs gyógyszer, eszköz, orvos, egyetlen egy ember gyermekkori mániája miatt tíz és tízmilliárdok mennek stadionokra?

Miért kellene szó nélkül tudomásul venni, hogy a mindenkit, de főként az ország egész jövőjét alapjaiban érintő oktatás körül mindenkinek van szava, csak a pedagógusoknak, szülőknek és diákoknak nincs? Mi köze van Fekete Györgynek a gyerekeinkhez? Mi köze van a katolikus egyháznak bármihez, ami nem a valláshoz tartozik?

Miért kellene elfogadnunk azt, hogy úgy költik el a közpénzeket, hogy arra senkinek nincs rálátása, sem beleszólása? Hát kire tartoznak ezek a dolgok, ha nem ránk, kilencmillió polgárra? Kormánypárti szavazókra, ellenzéki szavazókra és mindenkire, aki itt él, itt adózik, adózott, vagy adózni fog a jövőben. Minden, ami az ország egészét érinti, mindannyiunk ügye.

Ahhoz, hogy ezt megértsük és érvényesíteni tudjuk a jogainkat, legelőször önmagunkban, a fejünkben kell rendet tennünk. Egyenként, külön-külön kell forradalmat csinálnunk. Aztán már egyszerűbben intézhetjük közös ügyeinket. Talán.