Aki a közvagyont saját örömére herdálja

Budapest, 2014. augusztus 10.
Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédéhez készül a Ferencvárosi Torna Club (FTC) új stadionja, a Groupama Aréna megnyitóján, Budapesten 2014. augusztus 10-én. Mellette balra Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok ökölvívó, jobbra Gundel Takács Gábor, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) műsorvezetője.
MTI Fotó: Beliczay László Budapest, 2014. augusztus 10. Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédéhez készül a Ferencvárosi Torna Club (FTC) új stadionja, a Groupama Aréna megnyitóján, Budapesten 2014. augusztus 10-én. Mellette balra Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok ökölvívó, jobbra Gundel Takács Gábor, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) műsorvezetője. MTI Fotó: Beliczay László

2010, vagyis az Orbán-Csányi páros regnálása óta nem nőtt, de legalább csökkent a fodbal futballmeccsre járó nézők száma – ez derült ki a hat évvel ezelőtti őszi szezon óta lejátszott 1355 darab bajnoki mérkőzés látogatottsági adatainak elemezéséből, amely elemzés elvégzésére a Népszabadság vállalkozott.

Hát igen, a számok: az NB I-es mérkőzések átlagos nézőszáma ugyanúgy 2800 körül alakul, mint a 2010/11-es idényben, csak kicsit még kevesebb. Ez azért is szánalmas és dühítő, mert a légből kapott álmodozás stratégiája szerint 2015-ig ötezerre, 2016-ra pedig hatezerre kellett volna növekednie a meccsenkénti átlagos nézőszámnak.

Nem jött össze. Ugyanis a színvonal és a siker – Orbán Viktorok, Deutsch Tamások, valamint a mindannyiunk örömét szolgáló Tállai Andrások ön- és nemzetáltató vadbaromságai ellenére – nem helyettesíthető fedett lelátókkal, kényelmes székekkel és csillivilli mosdókkal. Ahol van minőségi futball, ott van szurkoló, ahol nincs minőségi futball, ott nincs szurkoló. Ez ennyire egyszerű. Lenne, ha nem eszelős, mániás akarnokok süket fülére találna. Tisztán és világosan látszik, hogy semmi, de egyáltalán semmi nem indokolja, hogy tíz-húszezres stadio­nokat emeljenek olyan csapatoknak, amelyeknek fénykorukban sem voltak szurkolóik ezerszámra.

A valóság szerencsére soha nem hozta zavarba az ország élén álló tehetségtelen futballistát, ezért nem állnak le a stadionépítéssel. A nol. hu szerint 2017-ig nagyjából 235 milliárd forintra rúghat a jelenlegi állás szerint az Orbán-kormány stadionépítési programjának költsége. Pontos összeget nyilván lehetetlen mondani, mivel a kormány rendre megszavaz, majd elvon pénzeket, hogy aztán esetenként a költségvetés helyett egyedi kormányhatározatokban biztosítsa az eredeti összeg többszörösét ugyanarra a projektre.

Jól is van ez így, sőt: a fent vázolt sikeren felbuzdulva, lehetővé akarják tenni a társaságiadó-kedvezmény révén befolyó pénzből (igen, ez közpénz, akkor is, ha félresikerült miniszterelnökök szerint nem az!) a stadionok fenntartására is költhessenek a klubok. Vagyis nem elég, hogy kong az ürességtől valamennyi állam által épített stadion, most a taoból oldanák meg az időnap előtti lerohadásuk megakadályozását (nem mellesleg: 2011 óta a 101,5 milliárd forint jutott a futballkluboknak a taorendszeren keresztül).

És akkor most nézzünk további számokat. Egy hónap alatt (januárról februárra) 3,5 milliárd forinttal növekedve túllépte a 43 milliárd forintot a fekvőbeteg-ellátást végző egészségügyi intézmények összes lejárt adóssága. A növekedés dinamikája alapján április végére az adósságállomány elérheti az 50 milliárd forintot. A 43 milliárd forintból csaknem 18 milliárdnyi (41,1%) 60 napnál régebbi lejáratú.

Tegyük hozzá, hogy az ÁNTSZ nem publikus, ám február elején kiszivárgott jelentése szerint a kórházi ellátásra szorulók több mint fele baj esetén olyan helyre kerül, ahol az ellátásához egyáltalán nincsenek meg a feltételek. Gyakorlatilag arról van szó, hogy

  • Magyarországon nincs egyetlen olyan kórház sem, amely megfelelne a gyógyítás alapvető szakmai feltételeinek;
  • a fekvőbeteg-ellátó osztályok kétharmada egyáltalán nem felel meg a minimális feltételeknek sem;
  • a száz vizsgált szolgáltató közül huszonkettő nem tudja biztosítani sem a közegészségügyi, sem a szakmai feltételeket;
  • a száz szolgáltatóból harminckettőnél nincsenek meg az elvárt közegészségügyi feltételek (penészesek a falak, nincs tiszta textília, lejárt sterili­tású anyagokkal dolgoznak);
  • az intenzív és a sürgősségi ellátóhelyek közül csak minden ötödiknek vannak meg az eszközei a biztonságos ellátáshoz;
  • a kórházak több mint 70 százalékában nincs kellő számú szakorvos, illetve szakdolgozó;
  • a kórházi fertőzések száma ugrásszerűen megnőtt Magyarországon, évente csaknem háromezren halnak meg az úgynevezett MRSA-fertőzésben.

Miközben tehát az ÁNTSZ már régesrégen felhagyott a jogszabályban foglalt, kórházakban megszabott minimumfeltételek ellenőrzésével, mert azoknak egyetlen magyar egészségügyi intézmény sem felel meg, miközben emberek halnak meg banálisnak hitt, 19. századi állapotokat idéző okok miatt, a mániás, tehetségtelen futballista új hiperszuper budapesti kórházról álmodik és stadionokat építtet egymás hegyére-hátára, sőt mostmár a stadionok fenntartását is a nem közpénznek tekintett társasági adóból akarja finanszírozni. Úgy, hogy minden statisztika naponta tossza szájba a nagyot álmodást.

Kénytelen vagyok újra leírni és emlékeztetni mindenkit, aki elfelejtette esetleg:

Ha valaki az emberek vagyonát, azaz a közvagyont saját örömére herdálja el, az saját hazáját árulja el!

– nem én mondtam, hanem az az eszelős, cinikus, tudathasadásos, erdőszéli putriból a budai Várig kapaszkodott, elfuserált felcsúti géniusz mondta az ő szájával még 2010-ben. Amikor a fülkeforradalom heve még nem taposta el a jóérzés utolsó fosszíliáit benne. Hát mi folyik itt, elvtársak? Ha a stadionok maximális (nem 15, hanem 95%-os) kihasználtsági adatai indokolnák is, hogy hetente felhúzzunk egy újabbat, ami itt megy, az nem egyszerűen hazaárulás, az közönséges, népnyúzó bűncselekmény. Ez már nem az a szint, hogy legyintsünk egyet: ja, hogy még egy stadion?, azt hittem, valami komoly.

Hányszor kell még elmondani, felsorolni, egymás mellé rakni, összehasonlítani a lesújtó számokat, hogy megértse a fanatikus is: ezt a rengeteg sok pénzt, amit egy személyiségzavaros, súlyos szereptévesztésben élő ember hobbijára szétszór a kormány, azt tőle veszik el, lopják el, a megkérdezése nélkül dobják ki az ablakon.

Hányszor fogják még kétpofára kiröhögni és demagógnak nevezni azokat, akik tények alapján kérnek számon, akiket nem nyugtat meg a dagályos nemzeti humbug, a szabadságharc és a sehova nem vezető önérzetes toporzékolás? Miért kell üres és haszontalan stadionok fenntartásra fordítani azt, amit utánpótlásnevelésre is ugyanakkora baromság? Mert lehetne persze magasztos az a cél, ha ez a mánia legalább a futball jövőjéről szólna. De nem arról szól, hanem a cégektől, vállalkozoktól kizsarolt milliókról, amelyek egyetlen ember beteges hobbijának kiszolgálása mellett valójában a holdudvar feneketlen zsebeinek kitöméséről.

Hány embernek kell még meghalnia a véget nem érő várólisták, a túlterhelt orvosok, a nem létező kórházi ágyak és úgy általában az egészségügyben felhalmozódó mérhetetlen pénzhiány miatt ahhoz, hogy ennek a stadionosdinak vége szakadjon? Nincs az a normális ember – a hatalom bármennyire is elhomályosította is az elméjét – aki ilyen körülmények között ne látná be, hogy nem lehet ezt így tovább csinálni. Hogy nem lehet elvonni ezeket a pénzeket az idők végezetéig az iskoláktól, kórházaktól, beteg, nyomorgó és megnyomorított emberektől, éhező gyerekek százaitól.

Ezekért egyszer muszáj lesz felelni. Ezekért egyszer felelni fognak. Mindenért, amit eloroztak, eltulajdonítottak, elraboltak, elcsaltak. A kérdés csak az, hogy mikor és még hány ember fog meghalni addig az ezer stadion országában. Ahol 2016-ban nincs egyetlen olyan kórház, amely megfelelne a gyógyításhoz szükséges alapvető követelményeknek.