Ez maga a tragédia

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Voltak ők már bátrak és voltak gyávák. Voltak okosak és fürgék, voltak hazaárulók, kalandvágyók és ambíciózus fiatalok, de voltak életképtelen megfutamodók is.

Mindezeket nem a társadalom, hanem a politika aggatta és aggatja azokra, akik valamilyen okból külföldön keresik a boldogulásukat. Még a pontos számot sem lehet tudni, nincs arról hiteles adat, mennyien mentek el ebből az országból.

55 ezertől 600 ezerig röpködnek a számok. Tartok tőle, hogy nem az 55 ezer a valós adat. Valószínűbb a fél- és egymillió közötti létszám, de ez is növekszik minden egyes nappal.

A kint dolgozók révén hazautalt összeg már jelentős tétel a GDP szemszögéből is. Kevés olyan ember van ma, akinek szűkebb, vagy tágabb környezetében ne akadna legalább egy külföldön dolgozó.

Az első – kivándorlás okozta – bajok már most is láthatóak. Egyre nagyobb gondot okoz Magyarországon megfelelő szakembereket találni. A szolgáltató szektortól kezdve az egészségügyig mindenhonnan hiányoznak és ez a hiány csak növekedni fog. Már arra is kevés a remény, hogy a környező országokból fognak átjönni a magyar anyanyelvű munkavállalók, ugyanis nem sok olyan uniós tagország van, ahol a magyar bérekhez hasonlóan alacsony fizetésnek örvendezhetnének az alkalmazottak.

Hiába dolgozik valaki a versenyszférában, a bérek egymáshoz igazodnak. Egy külföldi tulajdonú üzletlánc sem fog angol béreket fizetni a kecskeméti üzletében dolgozó hentesnek, bár a multik (bár szeretjük utálni őket) még talán magasabb béreket biztosítanak, mint a nemzeti címkével díszített hazaiak.

A nagyobb baj ezzel az, hogy a megélhetés nem igazán olcsóbb, mint más országokban, a kereset viszont jóval kevesebb. Arányosítva és egyszerűen szólva: szarul élünk. Az egy kicsit sem jelent megnyugvást, hogy viszont szarul is teljesítünk.

Nem mi, munkavállalók teljesítünk szarul, mert annyit dolgozunk, mint a nyomtató ló. A gazdaság teljesít rosszul, a termelékenységünk alig a fele a fejletteb országok termelékenységének. Ezért tud egy angol, német, dán cég jóval magasabb fizetést adni ugyanazért a munkáért. Ezért mennek el a fiatalok és ezért van egyre súlyosabb szakemberhiány nálunk.

A gazdasági bizonytalansághoz hozzájárul még a jogi és politikai bizonytalanság, illetve más szempontból bizonyosság. Annak a bizonyossága, hogy szinte semmi nem az egyénen múlik, hanem a politika és egyre nagyobb mértékben a keresztény egyház dönt el minden olyasmit, amit normális országban nem dönt el, de még csak bele sem szólhat. Az sem nagyon vonzó egy életkezdés előtt álló fiatalnak, ha nem a szakértelmére, kreativitására van szüksége az országnak, hanem a beletörődő alázatára, amiért cserében egy bizonytalan jövőjű és mélyen alulfizetett állásban érezheti magát pocsékul minen áldott napon.

Ezért aki teheti, mert van egy kis indulótőke, nyelvtudás, valamilyen szakma és elég bátorság ahhoz, hogy idegenben, idegen emberek között keresse a boldogulást, az bizony megy.

Ha pedig egyszer kiment és megtapasztalja, milyen érzés, ha nem kell aggódni azért, hogy másnap lesz-e még munkahely, kap-e fizetést, lesz-e hol laknia, nem büntetik-e meg azért, mert véleményt mert nyilvánítani, ezzel szemben kiszámíthatóan emelkedik a bére, lehetősége van továbbfejlődni, feljebb lépni és még a minimálbér is biztonságos megélhetést nyújt, az nem annyira fog hazavágyni havi 80 ezerért. Amelyik fiatal megtapasztalja, milyen demokráciában élni, milyen, ha az adóhatóság nem nézi helyből bűnözőnek, ha az állam nem elnyom, hanem szolgáltat és a polgárok élhetik a maguk életét, az nem fog visszavágyni egy félfeudális, elnyomó, kizsákmányoló, politikai és hitéleti dogmákra épülő országba.

Ma már nincs elég szakács, orvos, bolti eladó, informatikai szakember, cukrász, pék, ápoló.

Holnap pedig már nem csak ez lesz a baj, hanem az is, hogy nem lesz elég adófizető és nem lesz annyi bevétel, amiből fedezni lehetne a közalkalmazottak bérét, az állam működését és a nyugdíjakat.

Azok a fiatalok pedig, akik kimentek és elégedettek az életükkel, a lehetőségeikkel és ott alapítanak családot, vállalnak gyermeket, nem fognak hazajönni többé. Esetleg látogatóba, vagy egy kis egzotikus nyaralásra. Hiába teszünk úgy, mintha ez átmeneti, múló probléma lenne, mert nem az. Ez már maga a tragédia.