Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


A maffiaállam utolsó darabja is a helyére kerül

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A demokrácia melós dolog, nem is kifizetődő, kár is rá időt pazarolni, főleg úgy, hogy állandóan őrizni kell a látszatot, hogy ez még az. Pedig már régen nem. Lássuk be, ez rohadt fárasztó. Ezért aztán sokkal nagyobb haszna van annak, – a hat éve tartó szabadságharc is így nyer értelmet – ha módszeresen lebontunk mindent és Illiberáliának kiáltjuk ki azt az országot, amelyet mindenáron egy (fél)ázsiai diktatúra szintjére akarunk eljuttatni.

Mivel az alkotmányos demokrácia fárasztó jogállami kereteit már sikerült lebontani, a parlamentet egy futószalagot megszégyenítő szavazógépezetté silányítani, az igazságszolgáltatást a szűk kör szolgálatára idomítani azért, hogy semmi akadály ne gördülhessen a nagyüzemi harácsolás és közpénz eltulajdonítás útjába, egyetlen feladat maradt. Az ellenzéki, vagy legalábbis nem kormánypropagandát toló médiacsatornák, felületek megtörése, gyengítése és kivéreztetése.

A konszolidált maffiaállam teljességéhez ez még hiányzik, ugyanis (a mi létünk is bizonyítja, hogy nem haltunk meg újszülött korunkban) a kormány alternatív valósága és hazugságai által leuralt médiatér mellett még működnek a bégetéstől eltérő hangokat is megütő médiaorgánumok. Ez nagyon nincs rendben, hiszen torzítja az jobban teljesítés ideális képét és nagyon nem jó, ha a polgár néha azt is megtudja, ami valójában történik körülötte, ahelyett, hogy az előzőleg megrágott párhuzamos univerzum malacrózsaszínét próbálnák lenyomni a torkán.

Ezért aztán nem meglepő, hogy miután a reklámadó ötletével a kormánynak nem sikerült helyből kiütni a ringből az RTL Klubot, most nekifutásból szándékozik ellehetetleníteni nem csak Magyarország lassan egyetlen kereskedelmi csatornáját, de más entitásokat is.

Kormányzati és piaci forrásokra hivatkozva a Népszabadság tudni véli, hogy elkészült már az a törvénytervezet (Habony-Rogán rábólintásával), amely a tévék, rádiók, nyomtatott lapok, internetes portálok reklámfelületeit értékesítő kereskedőházak működését szabályozná testre szabottan. Vagyis a kormány egy eddig még nem sikeresen szabályozott piacot próbál most hatalmi érdekek mentén gúzsba kötni. A szabad verseny ugyanis egyáltalán nem a félázsiai demokráciák sajátja.

Ezúttal tehát nem közvetlenül a médiát rúgják hasba, hanem a mögöttük álló, médiafelületeket értékesítő ügynökségeket, mégpedig igen egyszerű módon. Megtiltanák, hogy egy médiavállalat tulajdonosa kereskedőházat (sales house) is működtessen, azaz sem közvetlenül, sem kapcsolt vállalkozásokon keresztül nem lehetne érdekelt a reklámból származó bevételeket hozó kereskedőházakban. És mivel egy átláthatóan működő médiavállalat nem engedheti meg magának, hogy strómanokra bízza azt, amit addig ő menedzselt, így a nem kormánypárti sajtó az eddiginél is sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülne. Ellenben a mutyiban érdekelt Vajna-félék megint jól járnának.

A lényeg az, hogy a médiapiaci viszonyokat totálisan átszabó kezdeményezés legnagyobb vesztese – az RTL csoport mellett – a két legnagyobb független magyar médiacég lenne: az Index kiadója, valamint a 24.hu portált működtető Centrál Médiacsoport is. Simicska Class FM-je sem jár majd jól, de sebaj. A Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás érdekeltségébe került Origo megússza és nyilván Vajna Tv2-je megússza. Sőt. Amellett, hogy az ellenséges média érdekérvényesítési képességét sikerül gyomorszájon rúgni, egyúttal a Vajna és a többi kegyenc mögött álló reklámfelület-értékesítő cégek kerülnek piacvezetői pozícióba. Ki van ez találva, erre még Erdogan is megnyalja mind a tíz ujját. Tuti.

Attól tekintsünk el, hogy az alkotmányossági aggályok, uniós jogharmonizáció és egyáltalán az európai forgalommal való totális szembenés már Kishantosnál is bűzlik. Akarom mondani ne tekintsünk el, mert a szankciókat úgyis mi fizetjük. Mert az nem lehet kérdés, hogy a szabad piac manipulálásáról van szó megint, előre kijelölt vesztesekkel, előre kijelölt gazdaállatokkal, akikre a törvényt szabják, ez pedig Azerbajdzsánban és Törökországban tökéletesen működik, Európában még annyira nem.

Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, mire hivatkozva lehet egy ilyen törvényt megalkotni. Persze ahol frusztrált parasztlegények alkothatnak jogszabályokat, ott a piac, verseny szavakat akár törölni is lehet a szótárból. Érik a nagyfene nemzeti kereskedőház élén Vajna Habonnyal, pedig már azt hittem hirtelen, hogy nem maradt már megrendszabályozható, tönkretehető, felégethető dolog szere a hazában. Pedig de. És ahogy a játékgépek/kaszinók nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek anno, úgy a szabad média is lefejezhető, hiszen az a migránsokat támogatja, védi, ápolja és eltakarja. Ez meg mi, ha nem nemzetbiztonsági kockázat?

Félretéve a kesernyés viccelődést: nem csak az a tragikus ebben, hogy az állam 6 éve folyamatosan visszaél a szabályozói jogkörével, hogy saját kegyeltjei érdekében mérgezi és torzítja a piacot, hanem hogy lassan már bármit törvénybe iktatnak, annak az ellenkezőjét is, lehetőleg egyik napról a másikra, mintha nem lenne holnap és nem lenne soha kormányváltás. Jobb helyeken még néha előfordul, hogy az ilyen átlátszó gazemberségeknél akad egy-két közeli jóbarát, aki az intézkedés következtében látszólag rosszul jár, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló a disznóság. Hát erről beszéltem az elején: a látszat őrizgetése rendkívül fárasztó, ezért már egyenesen szarnak bele mindennek a közepébe.

Egy igazi diktátor nem éri be kevéssel. A cél a teljes média-hegemónia. Aki vele van, az állami reklámok formájában kapja a számolatlan adófizetői milliárdokat, aki ellenség, azt szépen bedarálja, elveszi a frekvenciáját, a fentihez hasonló intézkedésekkel próbálja ellehetetleníteni. Minden csatornát, médiafelületet neki kell uralni, ami marginálisan megmarad, arra lehet hivatkozni, hogy lám-lám van független média és sajtószabadság Magyarországon.

Egy fél-ázsiai diktatúrában nincs szükség kritikus hangokra, amelyek megnyugtatnák az azokra igényt tartókat, hogy talán van még remény, nem süllyedt el minden körülöttük. Itt bőven elég a szervilis lakájok bégető hangja. És közben van pofájuk azt mondani, hogy Habony Árpád szipákoló vitrinőr, akinek a tanácsaira nincs szüksége a kormánynak, rábólintott a javaslatra? Igen, Habony, nevezett magyar állampolgár, milliós közpénzek boldog tulajdonosa, mellékállásban és hivatalosan munkanélküli egy olyan törvényjavaslatra adta az áldását, amely a magántulajdon szentségét, a szerződéses szabadságot, mint elavult alkotmányos rendelkezéseket töröl pofán. Mert a magyar kormánynak igenis joga van megmondani, hogy magánvállalkozások milyen termékekkel és szolgáltatásokkal hogyan lehetnek jelen a piacon.

Nem csodálkoznék, ha a németeknek hamarabb szakadna el a cérnájuk, mint a Tv2 és az M1 hűséges nézőinek. Nem lepődnék meg, ha fognák magukat, összecsomagolnák az RTL-t, az Audit, a Mercedest és elhúznának innen a büdös francba. És majd ha már a csirkefarhátra sem telik hónap elején, akkor talán sikerül megérteni, hogy nem lett volna szabad hat évig önfeledten tapsolni annak, hogy a maffiaállam alapköveit a szemünk láttára rakták szépen egymásra.

Frissítés: 

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint

reklámfelületeket értékesítő kereskedőházakról szóló törvényjavaslatot sem a közigazgatási államtitkári értekezlet, sem a kormány nem készített elő és nem tárgyalt. Így a Népszabadságban megjelent hír alaptalan.

Szerintem pedig figyeljünk jól és éberen. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.