Fordítva ülnek a régen döglött lovon

Fotó: mboully Fotó: mboully

Figyelve a tegnapi nap történésére reagáló politikusokat, egészen elképesztő képet mutat a jelenlegi politikai elit összességében is, egyénenként is. Nem elsősorban az ellenzéki politikusokról beszélek, mert ők teszik, amit tenni tudnak. Jellemzően igyekeznek így, vagy úgy a saját pártjuk érdekében kommunikálni a kockásingesek tüntetését. Nincs ezzel nagyobb baj, nem oszt és nem szoroz.

A kormány tagjai és a Fidesz politikusai azonban mintha képtelenek lennének felmérni a helyüket és szerepüket a magyar társadalomban, mintha nem értenék, mi a feladatuk, mit engedhetnek meg maguknak nyilvánosan és mit kellene szigorúan a kocsmaasztal magányában elmondaniuk.

Alapvető dolgokra gondolok. Például arra, hogy bizonyos esetekben ők nem lehetnek magánemberek. Szűkebb a mozgásterük, mint az ország legkisebb házában élő legszegényebb család bármely tagjának. Amit egy zöldséges, blogger, fodrász, pék, kazánkovács gond nélkül elmondhat, azt egy vezető politikus nem.

Ameddig egy sírkőfaragó, pedagógus, agysebész, műkörmös, politikai elemző, újságíró, hentes bármikor fogalmazhat meg kritikát a kormány munkájáról, a kormányzó pártokról, bármely kormányon, vagy ellenzékben főállásban tevékenykedő politikusról, addig Orbán Viktor nem fogalmazhat meg ilyen kritikát politikusként az ország egyetlen lakójáról, egyetlen magyar állampolgárról sem. Akkor sem, ha az az állampolgár kormánypárti, akkor sem, ha ellenzéki és akkor sem, ha tökéletesen érdektelen számára a politika.

Azon egyszerű oknál fogva van ez így, mivel a kormánypárti politikusoknak lehetőségük van változtatni a rossznak vélt dolgokon, a kazánkovácsoknak nincs erre módjuk. A politikusoknak – főként a kormányzó párt politikusainak – nincs semmi joga véleményt nyilvánítani a polgárokról sem egyenként, sem csoportosan. Továbbá a politikusokat a kazánkovácsok, zöldségesek, agysebészek és sírkőfaragók fizetik. Azok is, akik nem rájuk szavaztak. A kormány és a polgárok viszonya: munkáltató és alkalmazott. Mégpedig ebben az esetben a munkáltató maga a társadalom, az alkalmazott pedig a politikus. Orbán Viktor is, Balog Zoltán is és kivétel nélkül mindenki, aki ezt a szakmát választotta. Ez van.

Ezért aztán végtelenül gusztustalan és tűrhetetlen dolog az, amikor az ország második legfőbb közjogi méltósága (elvileg a köztársasági elnök az első), a miniszterek elnöke veszi a bátorságot és minősítgeti a polgárokat. Vannak a hazaszerető magyarok, akik őt támogatják, a kommunista maradványok, beteg liberálisok és egyéb bajkeverők, akik nem őt támogatják. Tegnap óta vannak az élősködők, akik gazdatest hiányában hamarosan kipusztulnak. Meri ezt kihirdetni az általunk fizetett legfőbb szolga.

Természetesen a miniszterek elnökének minden rendű és rangú beosztottai igyekeznek túllihegni a főnököt azok ócsárlásában, akiktől a fizetésüket kapják. Talán fel sem fogják, hogy fordítva ülnek egy régen döglött lovon. Ráadásul a nyereg sem az övék, hanem az általuk ócsárolt polgárok adták a fenekük alá, mégpedig nem örök időkre. Egyszer vissza kell adniuk.

Egészséges dolog lenne, ha minden közpénzből fizetett politikus nagyon alaposan átgondolná a helyét ebben a társadalomban, mert szerintem súlyos szereptévesztésben vannak. Nem tegnap óta. Ennek a szereptévesztésnek csak egyik eleme az, hogy gyakorlatilag úgy vannak kormányon hat éve, hogy ellenzékben ragadtak. A retorika, a hozzáállás távolról sem egy győztes retorikája, hanem egy sarokba szorított vesztesé. Egy kormánynak nem háborúznia kell a polgáraival, hanem tudása és képességei szerint szolgálnia kell mindenki érdekeit.

Azt elvárni, hogy a polgárok ne politizáljanak, legalább akkora ökörség, mint egy haltól elvárni, hogy a sivatagba költözzön és éljen boldogan egy homokbucka tetején. A politika nem egy kiválasztott csoport kiváltsága, hanem mindannyiunk joga, közös ügyeinkben való részvétel.

Ezért én azt gondolom, hogy szánalmas dolog vezető, vagy nem vezető politikusként véleményezni, főleg gyalázni, gúnyosan kommentálni a társadalom egyes tagjait, vagy a társadalom egyes csoportjait. Akkor főleg, ha ez a csoport olyan tömegeket képvisel, mint amilyet a kockásingesek képviselnek. A demokrácia ebben az esetben távolról sem ad azonos jogokat. Szülőként, pedagógusként, diákként, ápolónőként, zöldségesként, nyugdíjasként, újságíróként, tűzoltóként bármikor kritizálhatom a kormány egészének, vagy egyes tagjainak munkáját. Fordítva ez nem igaz.

Ha a kormánypárt, az egyes politikusok ezt másként gondolják, akkor nagyon súlyos bajok vannak a fejekben. Egy demokráciában – még az ilyen kiherélt, félholt demokráciában is, mint a jelenlegi – a polgárok egyesével, vagy csoportosan is kinyilváníthatják, ha elégedetlenek az alkalmazottaik munkájával. Az alkalmazottak pedig nem tehetnek mást, minthogy tiszteleben tartják ezt a véleményhez és annak elmondásához való jogot.