Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Orbán Ráhel rózsaszínű lelke

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Vasárnap lévén igyekszik az ember (ez esetben én) kicsit lazítani, ráérősebben indítani a napot. Kávéval a kézben nézelődöm a virtuális térben. Mint mindig, igyekszem a teljes, vagy majdnem teljes médiakínálatot átfutni, függetlenül annak irányultságától. Ahogy mindig, most is bekukkantottam a MagyarIdők című oldalra és sikerült elolvasnom Csontos János cikkét a gyűlöletből elkövetett újságírás témakörében.

A szerző – egy sokkal jobb ügyhöz méltó buzgalommal – bizonyítja be tulajdon írásán keresztül, hogy milyen ordenáré dolog is a szervilis, ámde rosszindulatból fakadó, megfelelni vágyástól csöpögő, indokolatlanul öntelt és másokat lenéző, humortalan gúnnyal oldalbahugyozott betűfaragás. Ezen nem sokat javít az újból, szinte minden hasonló írásban felbukkanó baloldali ellenzék gyűlöletsajtója kitétel. Ugyanis mindenki, aki rendelkezik némi szürkeállománnyal, az pontosan tudja, hogy az ellenzéki pártok nem rendelkeznek saját sajtóval. A kormánnyal kritikus sajtó – szemben a kormánypárti sajtóval, bőven ideértve a MagyarIdők-et is – nem közpénzből fizetett propagandagépezetek. Az ellenzéki pártoknak vagy pénze, vagy esze nincs ahhoz, hogy a kormányhű médiához hasonló lapokat finanszírozzanak. Ameddig az önmagát jobboldali, polgári címkével ellátó, nem egy esetben meglehetősen kevés olvasót felmutató, ezzel szemben milliós nagyságrendben hirdetési bevételekkel tömött média egy része valójában mesterséges képződmény, addig baloldali ellenzék sajtója néven ócsárolt felületek és lapok önerőből kénytelenek működni. Az önerő ebben az esetben az olvasók önkéntes adományait, előfizetését és a nagyon kevés és nagyon rosszul fizető piaci hirdetéseket takarja. Hogy ilyen torz, piacinak nem mondható viszonyok ellenére létezik és működik nem kormánypárti média, az annak köszönhető, hogy elszánt és tehetséges emberek ragaszkodnak az elveikhez, írnak akkor is, ha ez a munka a megélhetéshez sem nyújt elegendő bevételt, valamint van olvasóközönség. Tehát van igény, van fogadókészség és van hajlandóság ezeket a felületeket életben tartani minden nehézség és minden kormányzati törekvés ellenére is. Ennyire egyszerű ez.

Ami miatt érdemesnek és érdekesnek tartottam vasárnap reggel ezzel az írásművel foglalkozni, az a sallangoktól megfosztott cikk csupasz, lényegi mondanivalója. Ez a mondanivaló pedig nem más, mint az a sajátos gondolat, hogy teljesen rendben lévő, normális és mindenhol elfogadott dolog a vezető politikusok családtagjainak szembeszökő karrierje. Jelesül Orbán Ráhel, a nehéz gyermekkort sikeresen túlélt turisztikai szakember, egyetemi óraadó, kismama és szigorúan magánszemély áll a lavórban, malacrózsaszín lélekkel.

Azt kérdi a szerző, miért is ne lehetne a miniszterelnök lánya éppen olyan sikeres fiatal, mint bárki más ebben az országban, miért is van joga bárkinek számonkérni őt azért, mert ennyire szorgalmas, tehetséges fiatalasszony.

Az a helyzet, hogy joga van számonkérni minden egyes adófizető polgárnak, újságírónak, firkásznak, zöldségesnek és sírkőfaragónak. Orbán Ráhel saját jogon lett celeb, nem az ármány tolta az érdeklődés kellős közepébe. Ő törekedett oda akkor, amikor a viselkedésével, kijelentéseivel csillogni óhajtott.

Orbán Viktor (és minden egyes vezető beosztású politikus) nem egyedül vállalta a közszereplő státuszt, amikor magas pozícióra pályázott. Vitte a családját, feleségét, gyermekeit. Az ilyen esetben evidencia, hogy egy átlag magyar családhoz képest is magasabb elvárásoknak kell megfelelnie a miniszterelnöknek éppen úgy, mint a családja tagjainak. Ugyanis azért ő lett az ország vezetője, mert a szavazói úgy gondolták: különb, több, okosabb, becsületesebb náluk. Vezetőt mindig így választ egy közösség. Egy politikai vezető esetében mindennél fontosabb az, hogy a korrupciónak még a gyanúját is kerülje, még csak a látszatát se engedje meg annak, hogy bármi módon kedvez a barátainak, rokonainak, családtagjainak. Ezért az ilyen posztért induló politikusnak ezt a családja tagjaival kell megbeszélnie és tudatosítani bennük, hogy ameddig például Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, addig Orbán Ráhel nem fogadhat el semmi olyan előnyt, ami akár csak látszólag is az édesapja pozíciójának köszönhető. Tényszerűen Orbán Ráhel kevesebbet engedhet meg magának, sokkal körültekintőbben kell élnie az életét, mint bárki másnak. Ezért normális, polgári, demokratikus gondolkodású országban nem fordulhatna elő az, hogy a miniszterelnök lányának esküvőjén eltűnt telefonok után tízmilliókért nyomoz a rendőrség. Nem fordulhatna elő az, hogy a miniszterelnök lányának férje állami megbízásokat kap, milliárdos nagyságrendben. Nem fordulhatna elő az, hogy a miniszterelnök lánya pökhendien kioktat egy országot és az egyértelműen korrupciógyanús családi költségvetésre és saját lábon állásra hivatkozik. Az sem fordulhatna elő, hogy a miniszerelnök lánya percekkel a diploma megszerzése után egyetemi előadóként pompáskodik, amikor erre az ő képességeivel, végzettségével, tapasztalatával rendelkező – nem az Orbán családhoz tartozó – fiatalnak biztosan nincs esélye. Az pedig soha, semmilyen körülmények között nem fordulhatna elő, hogy a miniszterelnök frissen diplomázott gyereke egy állami pénzesbödön körül sertepertél. Normális országban ezt korrupciónak hívnák és Orbán Viktor már régen nem lenne miniszterelnök, Orbán Ráhel pedig éppen úgy élne, mint a többi fiatal ebben az országban. Szülőknél, esetleg albérletben, minimálbéren.

Ahogy ezt most is tennie kellene, ha minimális jóérzés lenne benne.