November 14,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Kubatov előkerült és szinte fel van háborodva

Még mielőtt észrevétlenül átment volna Habony Árpádba, az MTI megtalálta Kubatov Gábort. Aki pontosan 9 napja, azaz konkrétan azóta megtalálhatatlan és utolérhetetlen, hogy a Kubatov Gábor alkalmazásában álló Fradi Security verőlegényei kézen fogva elkísérték Erdősinét a Nemzeti Választási Irodába.

Többek között onnan lehet sejteni, hogy az egyszeri és megismételhetetlen Kubatov Gábornak semmi köze nincs a saját verőemberei népszavazási kezdeményező kedvéhez, hogy a herceghalmi polgármester feleségét legszorosabban kísérő nem annyira kopasz és nem is különösebben kigyúrt férfi Kubatov asszisztensének osztálytársa volt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tegnap, vagyis 8 nappal azután, hogy Kubatov Gábornak nyoma veszett, a jó édes moszkvai nagynénikénknek megpróbálták beadni, hogy a Fradi első embere, a Fidesz nevű kormánypárt egyik alelnöke és országgyűlési képviselője és elsőszámú listafelelőse olyan helyen van, ahol sem e-mailen, sem telefonon nem lehet elérni.

Miután ilyen módon végre számomra is értelmet nyert a „csak egészség legyen meg térerő” kezdetű népi magyar bölcsesség, rájöttem, hogy a 21. században legfeljebb egy ilyen hely lehet a Földön, ahol hosszú napokon, hónapokon, de akár keresztül elérhetetlen valaki: igaz, ott is lehet beszélőt kérni és legalább alkalomadtán telefonálni.

Ahhoz képest is, hogy Kósa Lajos majdnem olyan frászt kapott a Kubatov név hallatán, mint korábban sokszor Habony kapcsán, hogy Lázár János elkerülhetetlennek tartotta beszélni az ügyről az érintettel, hogy Orbán Viktor azt mondta, nem rá tartozik az ügy, illetve hogy a Fidesz egy része gyalázatosnak és vércikinek nevezte a kopaszok bevetését, Kubatov egészen nagyot alakított.

„A videofelvételek alapján méltatlannak ítélem meg, ami ott lezajlott. Bízom benne, hogy az érintett szervek módosítják az ide vonatkozó jogszabályokat. Parlamenti képviselőként minden olyan törvénymódosítást támogatni fogok, ami ahhoz szükséges, hogy az ehhez hasonló helyzetek elkerülhetőek legyenek a jövőben.”

Esküszöm, ezek a szavak bírták elhagyni emberünk száját, midőn az Egyesült Államokból hazafelé tartva az MTI végre szóra bírta a müncheni a reptéren, ahol – hála legyen a magasságos égnek – végre térerő is volt. A Magyar Távirati Iroda izzasztóan kemény keresztkérdései azt azonban nem derítették ki, hogy mi a franc köze van mégis a Fidesz pártigazgatójának a Fradi Security választási irodához köthető tömeges megmozdulásához és hogy miért merő véletlen az egész. Szerencsére az MTI tudomásul vette, hogy nem illik provokatív kérdéseket feltenni a politikusoknak, úgyhogy nem is számítottam másra.

Kubatov méltatlannak ítélte, ami ott lezajlott és tudomásunk szerint nem hullott a fejére a müncheni repülőtér mennyezete. Kubatov kábé azért volt elérhetetlen kilenc napig, mert méltatlannak találta. Valószínűleg azt, hogy Nyakó István valahogy mégis odafért ahhoz az átkozott blokkolóhoz annak ellenére, hogy mindent elkövettek a megakadályozására.

Örömmel veszem tudomásul, hogy Kubatov Gábor nincs az Amerikából kitiltottak listáján. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a közpénz jellegének megváltozásához hasonlóan ez a minden politikusok büszkesége is elveszítette elérhető jellegét, azt kell mondanom: már nem működik olajozottan a kommunikáció, egyre több hiba csúszik a mátrixba és sajnos kilenc nap nem volt elegendő, hogy a közvélemény levegye napirendjéről ezt a témát. Tudom, hogy Fideszéknél erre számítottak, de nem jött össze.

Kilenc nap alatt ennyit bírt kiokoskodni. Nem mondanám, hogy megerőltette magát. Méltatlannak találja és terel, hogy majd a jövőben mit fog cselekedni ő. Gabika drága! Pont leszarom, hogy miben bízol és mit támogatsz. Azt gondolom, egy gyáva féreg vagy, aki bűnözők árnyékában lapulva és külföldre menekülve próbál átvészelni egy olyan konfliktushelyzetet, aminek a szálai akkor is hozzád vezetnek, ha úgy teszel, mintha közöd nem lenne semmihez. Jó, hogy nem azon gondolkodtál ennyi ideig, hogy te tulajdonképpen soha nem voltál a Fidesz tagja és semmi közöd a Fradihoz. Vagy hogy azok a kopaszok Gyurcsány és Soros emberei voltak.

Gratulálok, Kubatov! Nem vártam mást tőled, gondolom Habonynak sem futja már ennél többre a kútfejéből. Csak az a baj, hogy ez annyira gagyi, hogy szerintem már a híveiteknek sem tudjátok beadni. Méltatlannak találod? Képzeld el mennyire találja méltatlannak mindenki más, akinek semmi köze nincs ahhoz a gyalázatos erődemonstrációhoz.

Igen, egy fél ország méltatlannak találja, amit a kormánypárt egyik alelnöke futballklubjának alkalmazottai műveltek a demokráciával. Méltatlannak találja ezt a politikai családot az ország kormányzására, mert ilyen aljas, nyomorult, méltatlan eszközökkel él. Mielőtt törvényt módosítanátok ezért a bűncselekményért valakinek vállalnia kellene a felelsősséget. Egy, az állampolgáraihoz méltó ország és annak kormánya kilépne az árnyékból, kiegyenesítené a gerincét és beleállna.

Ehhez képest itt van nekünk Kubatov Gábor, minden gerinctelenek egyik leggyávábbika. Aki nem mától, nem is kilenc napja, de mostmár visszafordíthatalanul méltatlan minden tisztségre még ebben az általa és pártja által széttrollkodott, szétvert országban is.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.