Október 23,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Németh Szilárd, a randa kivetülés

Németh Szilárdról nem lehet eleget és elégszer beszélni. Akkor sem, ha minden napra jut ilyen és kezdünk belefáradni. Pontosan ez a cél. Elkoptatni a szavak jelentését, fásult közönyig nyomni az ökörségeket. Jó lenne, ha nem tompulnánk el, hanem éreznénk minden alkalommal a rúgást, ha nem vennénk természetesnek azt, ami napról napra történik.

Bár most jellemzően megbolydult minden honatya és a néhány honanya – különös tekintettel a Fidesz-KDNP soraira – és elképesztő mondatok szálldosnak a levegőben, Németh Szilárd velőtrázó pofátlansága még a béketűrőbb honpolgárokból is képes kihozni az állatot.

Igaz ugyan, hogy nem csak az egykori rezsibiztos engedi meg magának azt, hogy hülyének nézze a tulajdon alkalmazóit, hanem ez általánosságban jellemző tulajdonsága a kormánypárti képviselőknek, de véleményem szerint ilyen büdöslábú, penetráns, pofátlan kijelentést még senki nem engedett meg magának, mint a feldúlt birkózószövetségi elnök. Az ország házában.

„Jól érzékelhető volt mindenki számára, hogy az egésznek direkt pártpolitikai céljai vannak, a szakszervezeti vezetők az ellenzéki pártok elvtelen kiszolgálóivá váltak, az iskolákat pedig ugyanezek a szakszervezetek túszul ejtették, sőt, a pedagógusokat, szülőket,és gyermekeket biodíszletként használják fel önző, hataloméhségből fakadó céljaikra. És ebben semmi sem drága, semmi sem szent. Ugyanúgy gátlástalanul tolják maguk előtt a gyermekeket, ugyanúgy felelőtlenül használják a kiskorú tanulókat pajzsnak, mint az Európát lerohanó illegális bevándorlók”!

Csodákat nem vár az ember attól a kormánytól, amelyik minden erővel igyekszik uralkodni az országon, nem pedig vezetni azt. Amelyik kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy a polgárait folyamatos kiszolgáltatottságban tartsa, mind anyagi értelemben, mind bármi más szempontból. A kormánymédiából folyamatosan áradó félelemkeltés, a különféle gondolkodású, pláne más politikai nézeteket valló emberek egymásnak ugrasztása nemzeti sport lett.

Ez a kormány kisajátította a kokárdát, kitagadta az országból a baloldali, liberális, bármi módon nem a kormányzati rablógazdálkodást támogató polgárait. Éppen a kormánypárt leghűségesebb rajongói között lehet bőségesen találni olyanokat, akik az országból való eltakarodásra szólítják fel mindazokat, akik nem hajlandóak beállni a Fidesz-KDNP mögé, de bőven belefér a zsidózás, árulózás is, bár a kormánypárt közösségi oldalán időnként odáig fajulnak a központilag szított indulatok, hogy néhány elszánt embertársunk kimondottan a migránsok és a baloldali, liberális, vagy annak vélt belső árulók fizikai kiirtását követeli, mégpedig egyszerre.

Ebben a végtelenül szétcsúszott, elképesztően pocsék közhangulatban nyikkant meg Németh Szilárd és volt pofája azokat mondani, amiket mondott.

Ráfért az arcára a közpénzből fizetett képviselőnek, hogy arcul köpje a társadalom egy jókora részét. Németh Szilárd elképesztő módon nyilatkozott a szakszervezetekről, ostoba baromnak állította be a szülőket, pedagógusokat és gyerekeket, majd egyetlen lendülettel igyekezett mindenkit mindenki ellen uszítani.

A nagy felháborodás oka pedig nem más, mint az, hogy az orbáni akarat nem érvényesül zökkenőmentesen. Márpedig ez az akarat arról szól, hogy itt az van, amit a kormányfő akar. Függetlenül attól, hogy az jó, vagy rossz. A polgárok dolga zokszó nélkül alávetni magukat, a miniszterelnök körül sertepertélőknek pedig az a feladata, hogy elérjék a teljes meghunyászkodást. Kibúvó nincs, ahogy bocsánat sincs. Mivel nem sikerül betömni az oktatásügy miatt egyre elégedetlenebb polgárok száját, mindenki ideges. Németh Szilárd is. Mással nem magyarázható, hogy honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy az ország lakóit, szülőket, diákokat, pedagógusokat lehülyézzen, a szakszervezeteket pedig – amelynek tagjai szülők és pedagógusok – terrorszervezetként azonosítsa.

Mondhatnám, hogy vérlázító és igazam is lenne. De szívesebben szemlélem onnan a történteket, hogy bizony tehetetlenségében kapkod, hibázik, pofáraesik és ordít a hatalom. Németh Szilárd ennek csak egy randa kivetülése.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.