Szeptember 25,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Kitrappolni az Unióból

Haladunk a számunkra kijelölt úton. Ha minden így marad, beteljesítjük minden európai, normális, szabad életre vágyó ember rémálmát és felvágott farokkal kitrappolunk a közösségből, ahová beilleszkedni nem, csak belerondítani sikerült mostanában.

Nem tegnap kezdtek a pártok – elsősorban a Fidesz-KDNP-Jobbik – a hazaszeretet, nemzeti büszkeség, nemzettudat pajzsa mögé húzódva menetelni. Egy kialakulatlan demokráciában – mára egy eltemetett demokráciában – mindig van vevő az ilyen lózungokra. Mert kell a sikerélmény, kell, a valamire büszkének lenni érzés. Ha ez nincs meg a magánéletünkben, nincs meg társadalmi szinten, akkor marad a melldöngető, nemzetáruló-kereső, kirekesztő, berekesztő magyarkodás. Aminek a világon semmi köze nincs a természetes, egészséges nemzettudathoz. Azért, mert valaki magyarnak született, az égvilágon semmi tiszteletreméltó nincs benne. Miért lenne? Nem teljesítmény sem magyarnak, sem németnek, sem albánnak, sem japánnak születni.

Ha azonban semmi más nem marad, ha egy ország gazdaságilag, kulturálisan sem képes fejlődni, vagy éppen csúszik vissza minden téren, ha a tanulatlanság, a frusztráltság, a sikertelenség és a szegénység növekszik, akkor a nemzeti melldöngetés mindig hatékony fegyvernek bizonyul. Nézzünk csak vissza a történelemben. Nem is kell messze menni, elég a huszadik századot áttekinteni.

A Fidesz politkájában kezdetektől komoly szerepe van a büszkemagyar zászló meglengetésének olyankor, amikor el kell terelni a figyelmet. Azt pedig folyamatosan el kell terelni. Propagandával, hazugságokkal, gyűlöletkeltéssel.

„Legyen hát ez a nap, Európa újraegyesülésének dátuma, a közös remény és közös ünneplés napja. A közös reményé és ünneplésé, hiszen mindnyájan megdolgoztunk érte.” 

A fenti sorok 2004. május elsején láttak napvilágot és a Fidesz ünnepi nyilatkozatából valók. Ezen a napon lett Magyarország az Európai Unió tagja. Az ország 1990 óta kap fejlesztési támogatást a közösségtől. Ezen túlmenően, a csatlakozást követő ciklusokban ezekkel a fejlesztési forrásokkal járult hozzá az Unió Magyarország fejlődéséhez:

2004-2006 között 670 milliárd forint

2007-2013 között 8200 milliárd forint

2014-2020 között 7000 milliárd forint

Minden – az uniós kasszába – befizetett forint hétszeresét vesszük ki a közösből. Ezekből a támogatásokból kellett volna felzárkóztatni Magyarországot a fejlettebb országok szintjére, vagy legalább megközelíteni azokat. Utakat, közművet, infrastruktúrát kellett volna fejleszteni, támogatni a gazdasági fejlődést.

2020-ban várhatóan nem kap több fejlesztési forrást Magyarország.

Négy évvel a források megszűnése és két évvel a választás előtt gyakorlatilag nincs saját iparunk, nincs fejlett mezőgazdaságunk, az oktatási rendszer összeomlóban, az egészégügy romokban, szociális háló gyakorlatilag nincs. A pénz viszont elfogyott, elfolyt, eltűnt. Nincs miből fejleszteni, de nincs valós piaci verseny sem, belső fejlődés sem. Ami épült az elmúlt években, az uniós forrásokból épült. Amely források négy év múlva nem jönnek többé.

Közben a kormány előrelátóan átírta a különféle törvényeket. A nyugdíj nem jár alanyi jogon. Akkor sem, ha évtizedekig fizette valaki. Az új rendszerben nem garantálja az állam a kifizetést. Ez csak egy példa a sok közül.

A központosítás soha nem látot méreteket öltött. Az önkormányzatok elveszítették önállóságukat, de az ország minden óvodája, állami fenntartású iskolája, egyeteme, kórháza és egyéb intézménye is központi irányítás alatt áll. A rezsicsökkentés jelszavával állami kézbe került minden, mert az állam jó gazda és a lakosság akkor van biztonságban, ha az állam szabja meg az árakat.

A termőföldek esetében viszont az állam rossz gazda (ezt Lázár János jelentette ki), mivel az eleve állami tulajdonban lévő földeket eladja a kormány. Zömmel biztos kezekbe.

Ahogy az lenni szokott, a tartósan leplezett, de meg nem oldott bajok felszínre törnek. Napjainkban ez egyszerre, szinte egy időben történik. Az központosított rendszerekből csorog el a pénz. A kórházak, iskolák, önkormányzatok, szolgáltatók rendre adósságokat halmoznak fel, amit időről-időre át kell vállalnia az államnak.

Meggyőződésem, hogy szociális katasztrófa elé nézünk.

A kormánynak nem érdeke az, hogy a fejlesztési források elapadása után az unióban tartsa az országot. A tagság nem csupán jogokkal, hanem kötelezettségekkel is jár. Vannak jogi megkötések is, egy minimális szinten garantálva a demokráciát és kizárva a totális diktatúrát. Ameddig tagjai vagyunk az Uniónak.

Ha a mostani figyelemelterelés – például a melldöngetős népszavazás – erről szól, az Unióból való kilépést készíti elő a kormány, akkor nekünk harangoztak.

Nem csak nekünk, hanem a külföldön dolgozó sokszázezer honfitársunknak is, akiket úgy fognak hazazavarni a tagországokból, min a szél. Itthon aztán verhetjük közösen a mellünket, bátran ordíthatjuk is akármelyik népdalt, műdalt.

Senki nem fogja hallani többé.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!