Akkor én is magyarellenes vagyok

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Mielőtt tegnap este álomra hajtottam volna a fejem, a valasz.hu és a Magyar Idők oldalán elolvastam két rövidke cikket – az utóbbi hivatkozik az előbbire – amelyben a kommentvilág új bunkósági csúcsdöntéséről, illetve masszív cigányozásról számolnak be a szerzők. Az apropó: Orbán Viktor nagyapa lesz, amennyiben félhivatalos és hivatalos információk szerint a kormányfő legidősebb lánya 4-5 hónapos terhes.

A valasz.hu megnézte néhány liberális portál kommentjeit a hír kapcsán és lehangoló következtetésre jutott: az „önkényes de nem tendenciózus” válogatásból kitűnik, hogy „a hozzászólások nagyjából 70 százaléka ordenáré fattyúzás, maffiacsaládozás, cigányozás”. Annak kapcsán, hogy Orbán Ráhel, a miniszterelnök elsőszülött lánya gyermeket vár. Természetesen a tünet nem önmagában érdekes a kormányközeli média számára, hanem a Saul fia Golden Globe- és Oscar-híreit övező össznépi zsidózás kontextusában, amely a maga idején – figyelmeztetnek a szemfüles újságírók – kisebb társadalmi ügyet generált.

„Úgyhogy a liberálisok most gyorsan tiltakozzanak és határolódjanak el!” – adja ki az ukázt a Magyar Idők. Mivel messzemenően osztom a valasz.hu cikkírójának véleményét is – miszerint meg sem született emberről, édesanyáról így nem írunk  és elfogadhatatlannak tartom, hogy egy néhány hónapos magzatot bárki politikai indíttatású gyalázkodásra használjon fel – itt és most kijelentem, hogy tiltakozom azok ellen és elhatárolódom azoktól, akik ilyen módon nyilvánítanak véleményt. Nem a meg nem született gyermekről, hanem az ország miniszterelnökéről. Oda nem illő helyen és stílusban.

Liberálisként elítélem a tudatlanságban és embertelenségben egyesülő megbélyegzés minden formáját (bármilyen irányból jön az), amely viszont nem ritkán – a szabad véleménynyilvánításra hivatkozva – akarja megvonni mások szabad véleménynyilvánítási jogát. Történik ugyanis, hogy egy magyarellenesnek kikiáltott erdélyi magyar újságíró ellen petíciót indítottak a napokban, amelynek célja, hogy kiszorítsák a közéletből:

A történet röviden: a Marosvásárhelyi Rádió, az Erdélyi Riport és Erdély TV munkatársát – aki egyébként több magyarországi lapban, egyebek mellett a Magyar Narancsban vagy a 168 órában is publikál(t) – egy szélsőjobb portálon nevezték magyarellenesnek. A posztot aztán többen továbbosztották, kész tényként fogadva el az abban szereplő minősítéseket. Nem kevesen voltak, akik ennél is továbbmentek: „gyűlölködő kommentekkel, erőszakra, gyilkosságra való buzdítással még egyet rúgtak a virtuális lincselés áldozatába, sőt egyesek odáig süllyedtek, hogy személyes üzenetben, kvázi szexuális erőszakra utaló szövegekkel zaklatták Parászka Borókát”írja véleménycikkében a Transindex portál.

A maga idején mi is lementettünk egy foszlányt a szóban forgó poszt alatti hozzászólásokból, most nem azért tesszük ide, mert szívesen látjuk viszont, csak ízlítőül a téma értelmezéséhez:

Bár a hivatkozott bejegyzés azóta eltűnt a portál Facebook-oldaláról, így is maradt bőven látnivaló azoknak, akik saját szemükkel szeretnének meggyőződni arról, hogy ilyen is van. A három nappal ezelőtt indított petíciót azóta közel 1300-an írták alá és gyakoralatilag egy mélyről jövő feszültségekkel terhes lincshangulatot teremtett az erdélyi magyar nyilvánosságban.

Az én olvasatomban ez a petíció arról szól, hogy szerzője – akit ugyanúgy nem ismerek, mint Parászka Borókát – a saját meggyőződésével nem egyező, a magyarországi balliberális ellenzéknek tulajdonított ideológiákból táplálkozó, általa „bomlasztónak”, „közösségrombolónak”, „általános ellenszenvet kiváltónak” kikiáltott véleményeket (konkrétan a Parászkáét) kívánja betiltani.

Parászka Boróka, a magyarellenes (fotó: szekelyfold.ma)

Az önkényes kinyilatkoztatások egy magasabb fokán állva mintegy magától értetődőnek tekinti, hogy a liberális nézetekre nincs szükség/ azoknak nincs létjogosultságuk Erdélyben és aki ilyen típusú (értsd: idegen) ideológiákat akar meghonosítani – ott, ahol azoknak semmi keresnivalójuk nincs (!) – azt egyszerűen el kell távolítani a nyilvánosságból. Egyszersmind azt is sugallja, hogy ennek a mételynek a kis létszámú erdélyi hozadékára sincs szükség, mert az erdélyi magyar szükségképpen jobboldali, nemzeti, mittudoménmilyen, és ha nem olyan, akkor lehetőleg kussoljon.

Mivel mostanig nem láttam, hogy bármelyik magyarországi (jobboldali) portálon megjelent volna bármiféle elhatárolódás ettől – az újságírói szabad véleménynyilvánítás megfojtására irányuló akciótól – és szintén az érintettség okán szeretnék pár gondolatot megfogalmazni. Liberálisként, mert másként aligha tudnék. És ha már  muszáj valamilyen bélyeget viselni.

Másokhoz hasonlóan, jó néhány éve elborzadva figyelem azt az oda-vissza gyűlölködésre épülő megosztottságot, ami mentén kizárólag ideológiai lövészárkokban gondolkodó emberek naponta feszítik keresztre egymást, a velük ellenkező oldalon állókat. Ha van valami, ami a magyarországi közbeszédből minden másnál sikeresebben beépült a határon túli közgondolkodásba, akkor az ez. Nem tudom, hogy Gyurcsánnyal vagy Orbánnal kezdődött, de ezt nem is célom most eldönteni.

Tényként állapítom meg viszont – és ezt mind az Orbán leendő unokájával, mind a Parászka Boróka munkásságával kapcsolatos megnyilatkozások alátámasztják -, hogy közéleti kérdéseinkről már régen képtelenek vagyunk a józan ész hangján, érveket felsorakoztatva, azokat civilizáltan ütköztetve kommunikálni. A racionalitást felülírták a fanatizált dogmák, amelyek összefogják a nyakukon kidagadó erekkel kocsmaasztalt csapkodó trollok üvöltő táborait. Az egyetlen szervezőelv a bármilyen apró egyet nem értés esetén kötelező virtuális ököljog: ami nem ismer ellenfelet csak ellenséget, ami nem érveket cáfol, hanem azonnali elhallgattatást, megsemmisítést követel, felmenőket szid és cinkosan összekacsint a jobbján ülővel.

Igen, Parászka Boróka megfogalmazott már nem kellően árnyalt és/vagy körültekintő véleményeket tipikusan érzékeny témák kapcsán. Egy 2009-ben íródott cikkét melegítették fel a most ellene agitálók, amelyben egy székelyföldi etnikai – cigány-magyar – konfliktus kapcsán „állatoknak” nevezte az utóbbiakat. Láttunk már ilyet, pedig tudjuk, hogy az indulat és a szenvedély nem jó tanácsadó az újságírásban (sem). Igaz, ismerünk olyan újságírókat, akiknek kizárólag a szenvedély és az indulat vezérli minden sorukat, ők – Parászka Borókával ellentétben – nem egyszer inogtak meg (bár nem bocsánatos egyik fajta megingás sem), hanem egy folyamatos állandó megingásban élnek, náluk az a gyakorlat, ami Borókánál a kivétel. Bayer Zsoltra gondoltam, igen, de itt most csak érintőlegesen érdekes a személye.

Parászka egykor (a félreállítását követelők szerint folyamatosan) rosszul kódolt üzenete(i) a hitkérdések, a különféle ízlések és beállítódások ingoványos talajára hullva most manipulált, eltúlzott, gyűlöletbeszédbe csomagolt hozzászólások és egy meggondolatlanul veszélyes petíció formájában kerülnek előtérbe.

Végigolvastam rengeteg kommentet a cikkek alatt, a petíció alatt, a Facebookon. Akárcsak Orbán Viktor leendő unokája esetében, a témához érdemben hozzászólni, ahhoz racionálisan elfogadható érveket felsorakoztatni képtelen, lekicsinylő és buta szövegek sorjáznak egymás alatt. Szentenciákat, megcáfolhatatlannak beállított létigazságokat pufffogtató, önjelölt megmondóemberek adják egymás alá a lovat és állapítják meg, hogy ki a nem magyar, a tetű, a ringyó és hogyan kellene kitörni a nyakát.

A színvonal nélküli vitakultúra, a sarkított féligazságok egymás szájába adása mentén dagonyázunk a gyűlölködés és megbélyegzés langymeleg mocsarában. Határon innen és határon túl. A magyar közéleti és médiaszereplők egy jelentős szegmensének hangosan üvöltő retorikája ez: aki ellentmond nekünk, az hazudik, az nekünk ellenségünk, azzal nem vitatkozunk, arra visszaköpködünk, azzal személyeskedünk, annak a magánéletében turkálunk, annak lehetőleg ne is legyen véleménye.

Így van ez Magyarországon és így van ez Erdélyben is: a barát-ellenség, magyar-nem magyar, nemzeti érzelmű-hazaáruló, nacionalista-balliberális, Orbán-Gyurcsány primitív dichotomizálásban merül ki a saját és mások identitásáról való gondolkodás, a saját és mások véleményének létjogosultságára vonatkozó véleményformálás. Bárkire fél perc után rásütjük a megfelelő bélyeget, lelibsizzük, lenackózzuk-lenácizzuk (az éppen aktuális kontextus függvénye) és vita lezárva. Aki esetleg nem ellenségekben gondolkodik, az pillanatok alatt ő maga válik a legnagyobb ellenséggé. Szinte elképzelhetetlen, hogy egy nemzeti érzelmű ember esetleg nem náci, vagy hogy egy baloldali vagy liberális ember is lehet nemzeti érzelmű.

A nemzeti érzelmet ugyanis kizárólag a polcon sorakozó Wass Albert kötetek (nem baj, ha nem olvastuk) számában, a székely zászlóban, az autonómia zsigeri akarásában, a nemzeti színekbe boruló profilképekben, a turulmintás abroszokban és Nagy-Magyarországot ábrázoló matrciákban mérik. Azok, akiknek Szent Istvántól és Csaba királyfitól apai ágon megörökölt joguk van patikamérlegre helyezni a magyarságot. Akiknek joguk van eldönteni, hogy ki az igaz magyar és ki a magyarellenes. Mert magyarnak lenni csak mellveregető, másokat kirekesztő értelemben lehet, különben az nem is magyarság.

Innen egyetlen lépés csupán, hogy felszínes tudással, de annál nagyobb nemzeti öntudattal felvértezett, magukat értékteremtőnek vélő igaz magyarok egy újságíró elhallgattatását akarják. Ferencz Zsombor – akit ugyanúgy nem ismerek, mint Parászka Borókát – egy, az övének (és szerinte ezáltal az erdélyi magyarság zömének) ellentmondó vélemény forgalomból kivonását kéri. Konkrétan az ellen a – micsoda borzalom: liberális – társadalmi érték ellen intéz támadást, amely lehetővé teszi, hogy ő maga is elmondhassa a saját véleményét. Vagy hogy én elmondhassam a saját véleményemet.

Ezt én nem tudom másként értelmezni, mint a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága elleni merényletet. Azt gondolom, nem lehet vita tárgya, hogy bárkivel lehet egyet nem érteni, bárkiről lehet a tisztesség/jóérzés határain belül véleményt megfogalmazni. Azt viszont nem lehet, hogy a szólásszabadság jegyében bárkitől elvegyük ugyanezt a jogot. Hamis ideológiai uszítás helyett Ferenc Zsombor helyében én inkább azon aggódnék, hogy meddig lehet elmenni, azaz hol vannak a határai a nyilvános véleményformálásnak, hogy mit lehet tenni az ellen, hogy – a névvel, arccal, vagy névtelenül – szabadjára engedett gyűlölködés visszaszoruljon? Kinek a felelőssége, hogy emberek a fizikai megsemmisítésig elmenő fenyegetésekben élik ki saját sikertelenségüket, tehetségtelenségüket, tudatlanságukat? Parászka Boróka egyszemélyben tehet arról, hogy az egyesek szerint a kettesek felekezeti, etnikai, ideológiai hovatartozása, esetleg szexuális irányultsága pellengérre állítható és tulajdonosuk a szimbolikus térben keresztre feszíthető?

A felelős véleményformálás nem annak a függvénye, hogy a politikai paletta mely oldalára pozícionálja magát valaki, vagy felszínes tudással a hátuk mögött hova pozícionálják, kényszerítik rá mások. Azt gondolom, hogy abban a határokon átívelő médiában, ahol hosszú évek óta Bayer Zsolt a vonatkoztatási pont a jobboldalon, ott Parászka Borókának és senki másnak sincs miért szégyenkeznie, ott minden véleménynek helye van. A másik oldalon is.

Arról a Bayer Zsoltról beszélek, aki a cigányokról gyáva, undorító, kártékony állatokként elmélkedik és kiirtaná őket, de aki a zsidóság teljes kiirtásának elmaradásán is kesergett már, aki általában mindenfajta önkontroll nélkül zsidózik, cigányozik, aki bűzlő végtermékként, kreténekként emlegeti a másik oldalon álló politikusokat, aki újságírókat balfasz fonálférgekként aposztrofál, aki felelős véleményformálóként a kigyúrt, biliárdgolyó agyú, lúdtalpas, kígyóvállú, ultraliberális gennyládák; elmebeteg bűnözők; rossz külsejű, gyáva, irigy, sunyi, aljas, beteg lelkű, ostoba „médiagecik”; ócska szarjankók; fehérjehalmazok; velejéig rothadt állatok; mocskos pofájú árulók; lepukkant, szétcsúszott arcú, szánalmas roncsok típusú jelzős szerkezetek kíséretében (a felsorolás nem teljes) mond ítéletet az ellenkező táborhoz tartozókról.

Nem tisztem Parászka Borókát védeni, és nem feladatom Bayer Zsoltot köpködni, még akkor sem, ha fontos e helyütt kiemelnem, hogy zsidónak, cigánynak lenni nem választás kérdése, zsidók és cigányok megsemmisítését akarni saját döntés. Úgy hívják: nácizmus. De bármit is ért ebből a Parászka Borókát elhallgattatni kívánó tábor, érdemes lenne azért újragondolni ennek az importált ideológiának a természetét, amelyet a petíció szerzője oly nagyvonalúan a magyarországi balliberálisoknak tulajdonít. Érdemes lenne, de egyáltalán nem reménykedem abban, hogy ez valaha meg fog valósulni.

Tisztában vagyok vele: nem fogom megérni, hogy Orbán Viktort vagy bármely hozzátartozóját ne cigányozhassa le senki csak azért, mert nem ért egyet az általa képviselt politikai nézetekkel. Azt sem fogom megérni, hogy Bayer Zsolt ne cigányozzon, zsidózzon zsigerből, ne taposson bele emberek identitásába csak azért, mert az ideológiai barikád másik oldalán állnak. Mint ahogy azt sem fogom megérni, hogy Parászka Borókát senki ne küldhesse el az anyjába és ne akarja kitaposni a belét azért, mert olyasmit ír le, ami a véleményével nem egyezik meg.

Azzal is tisztában vagyok, hogy a fent vázoltak alapján én is magyarellenes vagyok. Valahogy túlélem. És bár minden porcikám tiltakozik Bayer Zsolt minden leírt sora ellen, bár távolról sem osztom mindenben Parászka Boróka véleményét sem, soha nem akarnám, hogy bármelyiküket elhallgattassák, hogy a bármelyikük véleményének nyilvánosságot biztosító felületeket megszüntessék, töröljék.

(„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.” – Voltaire)