Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A pedagógusok tüntetése mögött országszerte a Fidesz áll

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„A szocialisták több száz iskolát zártak be, több ezer pedagógust tettek utcára és csökkentették a fizetésüket. Ma sem a gyermekek vagy a pedagógusok érdeklik őket, hanem a hergelés. A pedagógustüntetések mögött országszerte MSZP-s, DK-s, Együttes, PM-es, LMP-s és liberális pártaktivisták állnak.”

– ez áll a Fidesz vasárnapi nemzeti húslevesbe (elég sokak esetében csirkefarhátból készült) belerondító közleményébenRögtön azután született az elmés beszólás, hogy a párt szolgálatos kommunikációs guruja előhalászta a számozott mappák tengeréből (migránsok, rezsicsökkentés, magyaremberek whatever, megvédés, támadás) az éppen idevágó tartalmat.

Tette ezt azt követően, hogy Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatóján – elég sokak óhaját tolmácsolva – arról beszélt, hogy meg kell szüntetni a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik). Az ellenzéki politikus szerint a tanulás képességét kell elsajátítani az iskolában, a differenciált gondolkodásét, a kritikai attitűdöt, a vita kultúráját, hiszen a kérdezni és hibázni merés képessége vezet egy kreatív, stresszmentes és demokratikus iskolához.

Halkan jegyzem meg, hogy pénteken Orbán Viktor élő adásban adott hangott az oktatást érintő – a múltat a jelennel összevető – elégedettségének. Mivel szerinte „jó irányba indultunk el”, szombatra virradóra ki is rúgta Czunyinét a köznevelés éléről. Minden normális ember ebből érteni vélte: ez nem jelent mást, mint hogy a kormány kimondatlanul is elismerte, a napi munkavégzést ellehetetlenítő túlzott központosítás, az adminisztrációs terhek, a pedagógusok béreinek rendezetlensége nem baloldali ármány, hanem mind-mind nagyon is valós probléma.

Hát nem. Ez a bizonyosság kopernikuszi fordulaton esett át vasárnapra. Kiderült, hogy szó nincs erről: a szocialisták tehetnek (elmúltnyolcév) a körvonalazódó katasztrófáról és – miután Soros György is beszállt a buliba múlt héten, csak ő kicsit háttérbe szorult közben – most újra az a sláger, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok hergelik a pedagógusokat. (Hatalmas kivétel a Jobbik című ellenzéki alakulat, amely oktatási értelemben legfeljebb a Lovasíjász kötelezővé tételében érdekelt, egyébként pont annyira ellenzéki, mint a Fidesz.)

Ha én pedagógus, szülő, diák vagy fideszes szavazó lennék, ezen a ponton végképp betelne a méregpoharam és visszafordíthatatlanul elegem lenne ebből a cinikus pofámba röhögésből. Szólnék az érintetteknek, hogy körülbelül hat nyomorúságos éve kormányoznak, ebből négyet kétharmados többséggel sikerült nekik. Megérdeklődném, hogy mi a ménkű akadályozta meg őket abban, hogy a szocialisták által bezárt iskolákat egy tollvonással újranyissák, hogy a szocialisták által utcára tett tanárokat újraalkalmazzák és a szocialisták által csökkentett fizetéseket megnyolcszorozzák? Mert ha ezt tették volna, akkor most nem kellene – saját magukat szembeköpve – jobb és baloldali kérdéssé silányítaniuk, aljasítaniuk az oktatást. Orbán Viktor és a bagázs megszámlálhatatlan szándéknyilatkozatának ellentmondva, ugye.

Ha néha legalább a fele igaz lenne annak, amit két melldöngetés között állítanak, akkor az oktatásról szóló vita középpontjában most valóban a gyerekeink állnának, ahogy Orbán Viktor is állította. Ha nem hazudoznának reggeltől estig, akkor most ahelyett, hogy egy döglött jószágot rugdosnának, azt néznék, hogy a gyerekekből egészséges emberek lesznek-e, helytállnak-e majd a munkaerőpiacon és boldog-e a gyerekkoruk. Pontosan úgy, ahogy Orbán Viktor állította az ő szájával pénteken.

Csak azért, mert a pedagógusok, szülők, diákok még nem lövik közös erővel az országházat, nem jelenti azt, hogy idióták, hogy nincs véleményük, ha van, az nem a saját véleményük és kínkeservük, hogy ezzel a beakadt lemezzel még évekig el lehet fedni a szemükben a jobboldali kormány generációk elcseszéséért tett következetes erőfeszítéseit. Nem először írom le: mélyen megalázó és perverz is, hogy a Fidesz szerint az oktatásban érintettek, társadalmi és szakmai csoportok önálló gondolatokra totálisan képtelenek és kizárólag politikai oldalakban definiálják önmagukat. Ráadásul egy hamis, torz retorika alapján. Mert ha a baloldal ennyi gyalázatos dolgot tett a tanárokkal 2010 előtt, hogy azóta sem tudták kiheverni, ugyanbiza miként lehetséges, hogy most önként vállalták mégis, hogy a bábjai lesznek?

A szolgálatos vasárnapi kommunikációs gurunak címzem a kérdést: tegyük félre egy pillanatra, hogy minden amit állít, ostoba terelés, ködösítés, csúsztatás és tételezzük fel, hogy tényleg a baloldal szervezi a tüntetéseket. (Istenem, tényleg ekkora erő rejlik a bukott baloldalban?) És akkor mi van? Nekik talán nincs joguk tüntetni? Mióta tilos tüntetéseket szervezni ebben az országban? Igen, a tüntetések mögött MSZP-s, DK-s, Együttes, PM-es, LMP-s és liberális (a Jobbik kínosan hiányzik a felsorolásból) pártaktivisták állnak. Meg fodrászok, autószerelők, pénztárosok, ügyvédek és minden valószínűség szerint műkörmösök is. De leginkább szülők, akik felelősséggel tartoznak gyermekeik iránt, akik felmérték, hogy itt már nincs hova hátrálni, bármit üvölt is a propaganda.

Vagy kérdezek mást: ezek szerint a baloldali pártok mentek Miskolcra és máshova is egyeztetni a tanárokkal, iskolákkal, ők váltották le Czunyinét is szombaton? A miskolci Herman Ottó gimnáziumban, meg a többi 750 oktatási intézményben, amely csatlakozott hozzájuk, csak baloldali aktivisták tanítanak Soros György akaratából? A Fidesz szerint úgy egyébként meg egy ellenzéki pártnak nem az a dolga, hogy bírálja a kormányt? A Fidesz soha nem volt ellenzékben?

Tényleg magyarázza már el valaki – Balog Zoltántól a vasárnap ügyeletes kommunikációs agytrösztig bárki -, hogy konkrétan mi abban a köpködnivaló, hogy egy politikai érdekek mentén karóba húzott, egy, a politika által felügyelt ágazati elégedetlenséget tükröző tüntetéssorozatban ellenzéki politikai erők is feltűnnek, netán szervezőként jelennek meg? Nem erről kellene szólnia a politikának egy istenverte demokráciában? Az más kérdés, hogy ha igaz lenne, amit a Fidesz állít, akkor kurva erős ellenzék ülne most a parlamentben, de könyörgöm: a politikai pártok dolga az ügyek felvállalása, a lehetséges alternatívák felmutatása, bizonyos társadalmi elégedetlenségekre adható politikai válaszok megrajzolása, amelyekből adott esetben kinőhet akár egy kormányváltó program is.

Éppen ezért mielőtt a propaganda lenyomná a torkunkon, hogy a kormányt is az ellenzék irányítja, konkrétan Gyurcsány áll a Klik élén, azért működik ilyen szarul; mielőtt hirtelen mindenki a homlokához kapna, hogy tényleg a baloldali ellenzéknek ült fel itt mindenki, így az sem igaz, hogy a Klik nem fizeti megfelelően a tartozásait, hogy kréta is van meg vécépapír, a gyerekek nem is túlterheltek, az oktatási program hatékony, a teljesítményünk világszínvonalú; mielőtt e hatalmas kommunikációs offenzíva láttán-hallatán mindenki hazamenne, hogy ugyan már, nincs itt semmi baj, állapítsuk meg, mit látunk.

Azért ekkora a zavar a Fideszben, mert a tanárok zöme rájött, hogy ki mellett állt ki teljes mellszélességgel a 2010-es választások előtt. Igaz, hogy 5 és fél évig tartott, de úgy tűnik, azoknál a pedagógusoknál is elszakadt a cérna, akik korábban hithű fideszesek voltak. Hogy tulajdonképpen merre tart az egész oktatási rendszer, azt már legalább 2 éve azok is felismerték, akik korábban szándékosan fordították félre a fejüket. Az, hogy a fizetésemelések ellenére is (akkora, amekkora, az teljesen mindegy) sokan az utcára mennek, csatlakoznak, háborognak, akárhogyan is minőségi változást tükröz.

Ennek a felismerésnek szól a Fidesz vasárnapi húslevest pótló kommunikációs vergődése (lesz belőle még számtalan) és az, hogy megújuló erővel indítják be a Habony-Finkelstein gépezetet a rezsimmel szembenállók hiteltelenítésére. Az egyre nevetségesebb, mindenféle észérvet és koherenciát nélkülöző kapkodások, a leváltásokban is testet öltött burkolt beismerő vallomások annak a jelei, hogy a Fidesz pontosan tudja: hat éves ámokfutó ágazati politikájával a pedagógustüntetések mögött országszerte ő maga áll. Teljes nagyságában, szanaszét köpködő bűnbakkeresésébe burkolózva.

Innen már nagyon nem szabadna/kellene meghátrálni, innen már nem nagyon kellene hazamenni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.