Szeptember 28,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lemondott a miniszter

Nem ránk tartozó, nem minket érdeklő, távoli nemhír: lemondott a litván egészségügyi miniszter. Mondom: lemondott. Mégpedig azért, mert öt-hat évvel ezelőtt (már ő se emlékszik pontosan mikor) hálapénzt nyújtott át egy csinos kis borítékban egy orvosnak (erre tisztán emlékszik) azért, hogy megműtse közeli rokonát. Állítólag nem azért, mert az orvos egyébként nem műtötte volna meg, hanem mert a páciens nem volt hajlandó egyébként kés alá feküdni. Az, hogy a miniszter nő, az itt és most nem érdekes, az hogy mégcsak nem is elfogadott, hanem ő maga adott, az annál inkább.

Health Minister Salaseviciute has resigned amidst a corruption scandal [Image: Wikipedia.lt]A litván miniszter, aki magyar ember számára teljesen érthetetlen módon lemondott (forrás: Wikipédia)

A történet második legperverzebb szála – a lemondáson túl -, hogy a magyar nyelv logikája szerint meglehetősen kimondhatatlan nevű Rimante Salaseviciute nem várta meg, amíg – párttársai egyöntetűen helyeslő véleménye alapján – hivatalosan kirúgják, megelőzte a további megszégyenülést: ő maga nyújtotta be lemondását.

Harmadrészt nem elhanyagolható adalék: az ügyészség korrupció (mondom az ÜGYÉSZSÉG, mondom KORRUPCIÓ) gyanúja miatt azon nyomban ki is hallgatta a minisztert. Arról már nem is beszélve, hogy a litván sajtó, de annak egy része mindenképpen korrupciós botrányról ír az ügy kapcsán.

Tudom, hogy Litvánia messze van, a világ egy eldugott, sötét zugában valahol. Tulajdonképpen szinte semmit nem tudunk Litvániáról, nem is különösebben érdekel minket. Mi dolgunk lehetne nekünk Litvániával? Meg ha az ember ilyet olvas egy volt szovjet tagállamról (bármilyen államról) Európa keleti partjainál, nagyobb valószínűséggel kap röhögőgörcsöt, mint bármi mást. Mi van? Lemondott? Miniszter? Önként? Mert pénzt adott? Na ne röhögtessenek már. Biztos valami jóval nagyobb disznóságot követett el, biztosan valaki másnak kellett a helye, biztos jól elmagyarázták neki, hogy bizony márpedig le akar mondani.

Még 2010 decemberét írtuk, még nem múlt el a fülkeforradalom mámora, amikor a friss ropogós vadiúj magyar miniszterelnök a Balti országokba látogatott és éppen Vilniusban találta azt mondani, hogy Magyarország és Litvánia között különleges kapcsolat van a történelmi háttér miatt, hiszen mindkét ország tudja, milyen volt az előző rendszer. Azóta eltelt 5 év, és az előző rendszer ismeretének sorsközösségén túl Magyarországon egy ilyen litván hír hallatán legjobb esetben is a térdét csapkodja az ember.

Semennyire nem értjük mi ezt, konkrétan értelmezhetetlen számunkra. Úgy tűnik, a közös történelmi háttér demokráciába vezető feltételrendszere egy teljesen párhuzamos univerzumba katapultálta Litvániát. Miközben Magyarországon az, amit korrupciónak neveznek, a kormányzó párt legfőbb politikájává lett, a balti országban – lelkiismereti, erkölcsi alapokra hivatkozva -, egy politikus, egy tárcavazető lemond.

Miféle primitív népségek ezek? Azért lemondani egy miniszternek, mert a történelem vadhajnalán egyszer valamikor pénzt adott egy orvosnak? Na és? Mások talán nem adtak? Hát nem megmondta Németh Rezsi Papagáj Szilárd, hogy elvekről nem érdemes vitázni? Litvániában nem ismerik ezt az áldott jó embert? Pénzt adott ráadásul, nem is zsebre tett? Hát akkor főleg meg is érdemli a sorsát. Többek között ezért jó, hogy Magyarországnak nincs egészségügyi minisztere. Még szerencse, hogy mi ilyen nemzeti-keresztény-polgári ország vagyunk, még a végén ilyen pitiáner, erősen eltúlzott, korrupciónak minősített ügyek miatt megbízható, jó teljesítményű emberek lemondanának.

Egyáltalán nem szeretném idealizálni a litván miniszter gesztusát, hiszen egy valószínűleg elhibázott rendszer elhibázott gyakorlatának résztvevője, alakítója, legitimálója (volt). Ugyanakkor viszont úgy vélem, ez az eset egy nagyon szomorú dologra világít rá: nevezetesen, hogy a politikai kultúra tekintetében a keleti blokk nagyjából összes tagállama elhúzott mellettünk, mint a vadludak. Valahogy eddig nem tűnt törvényszerűnek, de már keletről is a belső sávon előznek.

A történetről nem elsősorban, de nem is utolsósorban az jut eszébe az embernek, hogy Magyarország agonizáló egészségügyi rendszere gyakorlatilag legalizálta a hálapénzt (nem a rendszer, hanem az annak fenntartására képtelen kormányzati döntések sorozata). Hogy milyen formában, abba most ne menjünk bele. A lényeg, hogy míg Litvániában borítékot átnyújtani egy orvosnak nem csak morálisan, de büntetőjogilag is elfogadhatatlan, Magyarországon a jobb bánásmód reményében átnyújtott figyelmességek az életünk velejárói. Főleg, ha ragaszkodunk az életünkhöz.

Ami ezzel összefüggésben még ennél is sokkal fontosabb megállapítás itt és most az, hogy évek óta teljesen eltűntek a moralitás legapróbb nyomai is a magyar politikából és közéletből. A hatalom mindenáron való megtartása az egyetlen mérce, amely a hatalom közelében vegetáló, vagyonilag egyre gyarapodó közszereplők politikai és emberi megnyilvánulásait irányítják.

Két példa jutott eszembe a múltból. Fülöpháza polgármestere úgy megverte élettársát, hogy az asszony kórházba került. Balogh József ugyan kilépett a Fideszből, de funkcióját megtartotta, sőt újra jelöltette magát a polgármesteri székért. Ez nem korrupció, de erkölcsi szempontból mégis idevág. Alig több mint egy éve volt téma, hogy Fodor Ibolya, pécsi képviselőt sikkasztás miatt ítélték el, és bár kilépett a Fideszből, esze ágában nem volt visszaadni a mandátumát. Fontos, hogy párttársai nem azonnal és ellentmondást nem tűrően értettek egyet a kizárásával, nem is javasolták neki, hogy a jóérzés nevében mondjon le, hanem arról döntöttek, hogy egyáltalán elfogadják-e a bűncselekmény elkövetéséért elítélt társuk kilépését a frakcióból.

Az pedig, hogy az ügyészség a törvényességet szolgálva és igazságot szolgáltatva, minden egyes korrupciógyanús ügyet kivizsgáltasson, és ne a regnáló hatalom utasítására és védelmében járjon el ahelyett, hogy a politikusok tudatának mindent átfogni képtelen jellemzőjén filozófáljon, egyenesen a sci-fi kategóriáját súrolja.

Mindeközben egy ex-szovjet államban egy miniszter önként visszaadja mandátumát. Mi meg nem értjük. Lassan már azt a szót sem értjük, hogy lemondani. Mert nálunk, egy hajdan szépreményű demokráciában, amely tudja, hogy milyen volt az előző rendszer, egy politikusnak akkor sem szabad lemondania, ha élő adásban bizonyítják rá, hogy lopott, csalt, hazudott. Máshol korrupció, nálunk – ahol a korrupció elleni harcra szánt pénzt is ellopják – életforma. Egészségünkre.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!