Szeptember 26,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Már csúszunk, csak még nem füstöl a seggünkön a gatya

Az egyik cikkhez érkezett az alábbi komment. Fontos kérdéseket vet fel. Annyira fontosakat, hogy úgy gondolom: néhány mondatban kevés reagálni rá, mindenképpen megér egy hosszabb választ.

“Hasonlóként gondolkodom én is! Viszont lenne egy kérésem: Írj légyszives egy cikket arról, hogy hova forduljon az az ember, aki esetleg hajlandó kifejezni véleményét, és tenne érte, hogy jobb legyen? Valós és értelmes dolgokat várok!
Azért mondom csak ezt, mert az én legfőbb bajom (sok ismerősömmel egyetemben), hogy mégis mi a f*szt csináljak? Menjek fel a tisztelt házba és aprítsam fel őket kisbaltával? Mondj valami értelmeset és konkrétat légyszíves. Nagyon tetszenek az írásaid, rávilágítanak a nyilvánvalóra, felteszik a nagy kérdést, csak a megoldáshoz nem visznek közelebb. Tudom, hogy ez csak egy blog és mit várok én, csak látom, hogy ti értelmesek vagytok, hátha tudtok valami hasznosat is mondani.
(Mielőtt aktivizálódna a jó magyar felfogás, a fentiekben semmi szidalom nem volt, csak konstruktív kritika és kérés :) )”

Valóban semmi szidalom nincs a hozzászólásban, csak jogos és sokakat foglalkoztató kérdés. Én is felteszem magamnak rendszeresen, ebből máris következik a válasz is: franc tudja. De ez nem ennyire egyszerű. Szerencsére. A tutit ugyan én sem fogom megmondani, sőt! Óva intek mindenkit attól, hogy elfogadja tényként bárki kinyilatkoztatásait. Talán éppen azért tartunk itt, ahol, mert vannak, akik hajlanak a feltétel nélküli hitre.

Ha megoldást nem is, véleményt tudok mondani. A saját gondolataimat, amelyek arra jók, amire minden más gondolat: töprengésre, összehasonlításra, vitára. Jó esetben az ilyen folyamatok végén az a valaki, aki meghallgatja, elolvassa és elgondolkodik egy eszmefuttatáson, meghozza a saját döntéseit.

Szerintem nem hirtelen jutottunk ide, ahol most ácsorgunk. Mármint a szakadék szélére, bár lehet, hogy már csúszunk is lefelé, csak még nem füstöl a fenekünkön a nadrág. Az is lehet, hogy természetes folyamat ez, normális egy ki nem alakult demokráciában. Történelmileg.

Csakhogy én például nem történelmileg élek, hanem itt és most. Annyi időm van, amennyi, azt kellene normálisan eltölteni, ha már. Gondolom: más is így van ezzel, mármint akkor szeretne élhető országot, amikor ő is benne tartózkodik.

Az teljesen biztosan rendben van, hogy sokféle elképzelésünk van a “normális” definiálására. Van, aki számára azt jelenti, ami most van. Hogy Orbán Viktor az ország megmentője, a tévedhetetlen vezér. Rendben van, hogy mindent ő irányít, ő mutatja az irányt, okos, szép, becsületes és képes vízzé változtatni a bort, majd gyalog megy rajta egy kört. Semmi rendkívüli nincs ebben, elég csak egy picit visszagondolni akár csak a közelmúltra. Soha nem volt olyan agyaroggyant vezér, akinek ne lettek volna hívei. Illetve biztosan voltak, csak azokból nem lett vezér, hanem gondosan bezárták őket még időben és talán használt is a kezelés. De az biztos, hogy Nérótól Hitleren keresztül Ceaușescuig minden kezelés nélkül maradt figura képes volt tömegeket maga mellé állítani. Nem hasonlítgatom a mostani helyzetet, főleg nem a miniszterelnököt a felsoroltakhoz, csak az érthetőség kedvéért hoztam fel őket, példának.

Natehát. Sokan úgy érzik – és ebben komolyan hisznek is – hogy így jó, ahogy van.

Többen meg úgy érezzük, hogy nem jó. Szerintem konkrétan szar. Azt is gondolom, hogy változtatni kell és hogy mindannyiunknak felelőssége van abban, ami idáig vezetett. Kivétel nincs, legfeljebb árnyalatok. Lustaság, nemtörődömség, gyávaság, ostobaság, haszonlesés, tök mindegy.

Azonban nem hiszem, hogy megoldana bármit a kisbalta. Még csak azt sem gondolom, hogy apróbb-nagyobb tüntetések változtathatnának ezen a helyzeten. Szerintem lényegi változást az hozhat, ha mindenki – akinek nem felel meg a jelenlegi rezsim – ráébred arra, hogy felelőssége van. Kinyitja a száját, nem hajtja le a fejét, odaáll a másik mellé akkor is, amikor nem az ő bőréről van konkrétan szó. Ezt a folyamtot én látni vélem (remélem, nem csak hallucinálok), amikor mozdulnak a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók. Aminek nagyon örülök, az a szakszervezetek erősödése. Ugyanis normális országban éppen a szakszervezet az az egység, amely egység emberek tömegeit képes képviselni a társadalom különféle rétegeiből, csoportjaiból. A közlekedési szakszervezetek talpraállása, az ő kiállásuk a pedagógusok – és minden más szakmai szervezet – mellett, szerintem döntő lépés.

Azt is gondolom, hogy ez a jelenlegi rezsim távolról sem annyira erős, amennyire zajos. Sokatmondó, hogy jóformán minden értelmiségi elmenekült már a kormány környezetéből és aki maradt, az pénzért maradt. Vagy az a tény is jelentős, hogy hitből, meggyőződésből, ingyen és önként egyetlen egy médiamunkás, újságíró, publicista, írástudó-gondolkodó ember nem dolgozik a kormányért. Vastagon meg kell fizetni Bayer Zsoltot, G. Fodor Gábort és mindenkit, aki billentyűt ragad a kormány dicsőítésére. Ezeket a médiákat a kormány tartja fenn, mesterséges képződmények, a rendszeresen beléjük tolt rengeteg pénz tartja őket életben. Abban a pillanatban, ahogy az olvasottság számítana, vagy a tényleges piacon kellene megélniük, esetleg az olvasók önkéntes felajánlásaiból kellene fenntartani önmagukat, egy perc alatt húzna el onnan mindenki és borulna az egész.

Ezzel szemben – minden ellenkező híresztelés ellenére – létezik az ellenzéki média, ahol emberek ingyen dolgoznak, újságírók akár ingyen is írnak. Olyan is van, ahol az olvasók adományaiból tud működni ilyen orgánum. Ugyanis rengeteg embernek fontos az, hogy ez egy élhető ország legyen.

Léteznek civil szervezetek, különféle csoportok, őket meg lehet találni és amennyiben úgy gondolja valaki, csatlakozni lehet hozzájuk. Úgy hiszem, beszélni kell a bajokról, írni kell, elmondani, akár üvölteni is. Akkor is, ha önjelölt honvédők mocskolódnak, nem ritkán fenyegetőznek. Bátran, névtelen levélben, üzenetekben. Bloggerként is rengeteg mocskot kaptam a nyakamba, a Kolozsvári Szalonna és Hirt-Telen Beszólunk rövid – két hónapos sincs – fennállása alatt is bőven kijut ebből. Most még nincs valóban hatékony eszköze a hatalomnak arra, hogy elhallgattassa ezeket a hangokat. Pedig dolgozik rajta és nincs túl távol a cél. De talán nem jutunk el odáig.

Azt gondolom, ha nem tojunk be sem egyenként, sem tömegesen, ha életben tartjuk azokat a weboldalakat, amelyek kínosak a mindenkori kormánynak, ha felismerjük, hogy nincs “én bajom” és “te bajod”, ha merünk beszélni nyíltan mindenről, akkor tudunk változtatni.

A társadalom immunrendszere nem működik jó ideje. De most mintha erősödne. Nem véletlen az, hogy éppen a szakszervezeteket darálta be elsőként a kormány annak idején. Most ezek a szakszervezetek kimásztak a barlangból a fényre és elkezdtek mozgolódni. Tudni nem tudhatom persze, de remélem, hogy képesek leszünk összefogni végre. Szakszervezetek, civil csoportok, pártok, magánemberek. Olyan tömegben és olyan erővel egyetlen kormány – bármennyire diktatórikus is – képtelen mit kezdeni. Ha ez bekövetkezik, majdnem mindegy is, melyik párt, vagy pártok vannak kormányon, mert a társadalom bármelyiktől ki tudja kényszeríteni azt, amit akar: becsületes, szakértő kormányzást, átlátható gazdálkodást, élhető, normális, demokratikus országot. Mivel a cél nem az egyik megbuktatása és a másik hatalomba segítése, hanem a mindenkori, bármelyik kormány működésének demokratikus mederbe terelése és megtartása, ezért van remény az összefogásra.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!