December 16,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Ha mi így akarunk élni…

Nincs olyan alkalom, amelyet Orbán Viktor meg ne ragadna azért, hogy hirdesse tanait és meggyőzze az ország polgárait: nélküle elveszünk. Ez történt a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapján rendezett megemlékezésen is.

“Csak egy szuverén ország erős kormánya képes megvédeni különböző nemzetiségű állampolgárait a külső erőktől és az azokat kiszolgáló belső csatlósoktól.”

A teljes Orbán beszéd itt olvasható

Ez a mondat és ez a szónoklat nem a múltról szól és nem a 70 évvel ezelőtt történtekre reflektál. Most, itt és nekünk üzen a miniszterelnök.

Igen, ez a lényeg: az erős kormány, amely természetesen semmi más nem lehet, mint az Orbán-kormány. Csak ez a kormány és azon belül csak ő, Orbán Viktor képes és alkalmas megvédeni Magyarországot az idegen hordáktól, az ország önállóságát fenyegető uniós aljasoktól és a határokon belül élő, idegen hatalmakat kiszolgáló belső csatlósaiktól. Amely belső csatlósok mindazok, akik veszélyesnek és kártékonynak találják az orbanizációt és szeretnének úgy magyarok lenni, hogy közben európaiak is. Orbán – ahogy tette eddig is – nem tűri a másként gondolkodást. Csak egy út van: amin ő vezeti a népét. Az ő népe pedig az, aki hisz benne, követi és mindenben alárendeli magát az akaratának.

Számomra egyre félelmetesebb mindaz, ami történik. Nem vagyok képes elhinni, hogy egy ország kussol, egy ország nem érti, vagy – ha érti – akkor nem érdekli az, ami itt évek óta zajlik gőzerővel. Ha eltekintek a hazugságokkal szembeállítható valóságtól, ha azt mondom: hülye, aki nem látja a sikerpropaganda mögött terjedő szegénységet és kilátástalanságot, akkor is rémületes mindez. Akkor is az lenne, ha valóban működne a gazdaság, erősödne az ország, fejlődne a társadalom. Egyszerűen hihetetlen az, hogy ennyire rövid a memóriánk, hogy a világon semmit nem tanulunk a történelemből. Soha, semmiből nem tanulunk.

A nemzeti érzés és büszkeség abnormális, értelmezhetetlen módon való sulykolása minden létező módon. Szónoklatokban, reklámokban, elnevezésekben. Már minden “nemzeti” a tetves dohánybolttól kezdve az akácfáig.

A romokban lévő, szakadék szélén álló, végletekig lepusztított ország megmentése – pontosabban ennek a folyamatos kommunikálása.

“Büszkék lehetünk arra, hogy a magyar emberek húsz zavaros, átmeneti, posztkommunista év után végre határozottan letették voksukat a polgári berendezkedés mellett, s az országgyűlés végre megalkothatta Magyarország első demokratikus polgári alkotmányát.”

(Orbán Viktor 2016. január 19-én elhangzott beszédének részlete)

Szélsőjobboldali politika, szélsőbaloldali, demagóg, populista retorika.

A liberalizmus gyűlölete.

Az idegengyűlölet, a tőlünk eltérőtől való félelem folyamatos erősítése. A másként gondolkodók, más vallásúak, bőrszínűek, melegek, liberálisok, cigányok, filozófusok, baloldali gondolkodásúak – mindegy, hogy kik, a lényeg : mások – elleni folyamatos központi uszítás.

A vezetőben való feltétlen hit.

A demokrácia korlátozása, a hatalommal nem együttműködő politikai pártok, szakszervezetek, civil szervezetek és és média ellehetetlenítése, anyagi kivéreztetése, erkölcsi lejáratása.

Az emberi rasszok közötti különbségek hangsúlyozása.

Komolyan nem ismerős senkinek? Talán nyolcadikos tananyag. Vagy ismerős, de itt nem ez történik? Miért nem? Nem vesszük észre, mert benne vagyunk? A tankönyvekben tisztább, érthetőbb? Nehéz gondolkodni? Vagy szar szembenézni a bajokkal? Ha nem nézünk oda, akkor nincs? Elmúlik magától?

Nem értem. Valamikor, történelmi léptékben mérve egy pillanattal ezelőtt úgy döntöttünk: szabadok akarunk lenni. Akkor erre megvolt a lehetőség, széthullott az addig fennálló rendszer. Pontosabban nem is volt ez annyira döntés kérdése. Hiszen körülöttünk a permanens kommunizmus-építés befejeződött, hülyén festett volna, ha mi továbbra is ragaszkodunk hozzá. Tehát volt egy rendszerváltás, majd közel egy évtizedig vergődtünk, hogy beléphessünk az Európai Unióba. Elfogadtuk a ránk- és mindenki másra is vonatkozó közös szabályokat, aláírtuk a szerződéseket, megígértük, hogy jó szomszédok és tagok leszünk, elfogadtuk a nekünk jutó fejlesztési forrásokat. Használjuk a közösség összes vívmányát és forrását, miközben egyre többször és egyre durvábban próbáljuk szétverni az alapjait. Tudom, nem mi, hanem ők. Mi “csak” asszisztálunk ehhez hallgatással, mi “csak” elfordítjuk a fejünket, bedugjuk a fülünket, befogjuk a szánkat.

Elhisszük, vagy úgy teszünk, mintha elhinnénk: a sok kis kerítés hatékonyabb, mint a közös, nagy. Kapva kapunk azon, hogy mi megint, újra és újra áldozatok vagyunk. Mint mindig. Elfogadjuk, mert jó ebben hinni: a nemzeti identitásunkat, az önállóságunkat védelmezzük. Akkor is, ha ezt senki nem vonja kétségbe, nem támadja, nem akarja megkérdőjelezni, elvenni.

Egyszerűbb gyűlölni a multit, mint számonkérni az aktuális kormányon: vajon ki gátolja meg azt, hogy megfelelő szabályozással a magyar vállalkozókat támogassa? Ki, vagy mi akadályozza a magyar termelők, gyártók, kereskedők erősödését? Nem éppen erre valók azok az uniós források, amely források néhány – jól körülhatárolt csoporthoz tartozó – vállalkozónál landolnak? Mi az akadálya a belső ipar, a honi piac erősödésének? Hogy elnyomnak minket? Ugyan már!

Az Uniónak miért állna érdekében a mi nemzeti identitásunk lerombolása? A szuverén ország erős kormánya lózung semmi más, mint a jelenlegi kormány hatalmának megerősítése. Még jobban, még nagyobb teljhatalmat biztosítva egy valaha demokráciát és szabadságot választó országban. A cél egy leválthatatlan, elnyomó rezsim megrősítése. Az erős kormány, az egyszemélyi vezető, a médiára és vallásra épülő, mindent befedő és eltorzító propagandával megtámogatott diktatúra teljessé tétele.

Mi pedig bólogatunk, vagy elfordulunk. Hallgatunk fásultságból, gyávaságból, lustaságból, nemtörődömségből. Tesszük ezt abban a hitben: mi kimaradunk belőle. Minket nem érint, mert tevőlegesen nem működünk közre. Meggyőzzük magunkat arról, hogy ez még nem az, nem lehet, mert a huszonegyedik században, Európa közepén nem lehetséges és biztosan csak félreértjük.

Nem, nem értjük félre. Ez az. És hiába várjuk a segítséget, mert nincs. Európa, az Unió – ellentétben Magyarországgal – demokratikus. Ha egy ország polgárai – ha mi – úgy döntünk, hogy ezt akarjuk, ha mi így akarunk élni, ám tegyük azt. Nem fognak beleszólni, főleg nem fognak tenni ellene. Nem tehetnek, nem tudnak a mi akaratunk ellenére beavatkozni.

Egy dolgot tudnak tenni: elengedni minket. Ha ez bekövetkezik, akkor fogunk rájönni, mit tettünk, vagy mit engedtünk megtörténni. Amikor a gyermekeinket kizárják, elküldik azokból az országokból, ahol most élnek, dolgoznak. Amikor ezek a gyermekek visszajönnek – mert nem lesz hová menniük – és ittragadnak, velünk együtt. Egy nemzeti kokárdával teletűzdelt, diktatorikus, lepusztultó, kirabolt országban. Egy kerítéssel körbevett, elszegényedő, reménytelen, néhány kőgazdag és sok nincstelen által lakott, egypártrendszerű, félelemmel és kiszolgáltatottsággal betakart kicsi országban, amely ország egykor Európa része volt.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.