Ezt a nemzeti trágyát ki fogja eltakarítani?

Van egy olyan törvény, hogy – Magyarország feldarabolásának és jó kezekbe juttatásának szellemében – egy állampolgár maximum 300 hektár területet vásárolhat magának a közösből. Az állami földekből. Ezt a törvényt közönséges halandók számára írták, nem közönséges halandók pedig azt csinálnak, amit akarnak.

 

Például ha a nem közönséges halandót Mészáros Lőrincnek hívják, akkor ő akár 400 hektárt is vehet. Sőt, a családtagjai is mind vehetnek, fejenként 2-300 hektárt, így egy család kezébe akár 2000 hektár terület is kerülhet. Ez pedig így néz ki:

  • Mészáros Lőrinc – 400 hektár – 506 millió,
  • Lőrinc testvére, János 207 hektár – 247 millió,
  • Lőrinc felesége, Beatrix 296 hektár – 404 millió,
  • Lőrincék Ágnes lánya 209 hektár – 443 millió,
  • Lőrincék Beatrix lánya pedig 276 hektár – 340 millió.

Mindösszesen: 1391 hektárnyi föld 1941 millió forintért. Olvasni is jó, nem? Hogy magyar kézbe kerül a magyar föld. Hogy egyre több magyar föld kerül magyar kézbe. Igaz, hogy mindig ugynazokba a kezekbe kerül az áldott anyaföld, de még mindig jobb, mintha a Telekom szántaná be napraforgóval. Vagy Gyurcsány. Vagy a zsidók.

Nem tudom, ki mennyire van tisztában azzal, hogy Mészáros Lőrinc után kő kövön nem marad ebben az országban. Nem tudom, értjük-e, hogy a Mészáros Lőrinc szexi testére szabott törvények másik oldalán forintok százezreit húzzák ki azokból a zsebekből, amelyeknek tulajdonosai azért küzdenek a létben, hogy lehetőleg megmaradjanak azok a kövek. Ma is, holnap is, száz év múlva is lehetőleg. Nem tudom, hány nem Mészáros Lőrincnek született ember van, aki Magyarországon ekkora földterületet megvehetne, ha történetesen teljesítené is azokat a feltételeket, amelyeket a törvény halandók számára előír? Jutna-e mindenkinek 300 hektár? Lennének-e olyanok, akiknek akár 400 is? Ha csak 300 törvényes, lehet akár egy ember is, aki ez alól kivétel? Ha egynek lehet, mindenkinek lehet?

Mészáros Lőrinc, az ő szép családja és a közösből egyre zsírosodó vagyona a velünk élő tehetetlenség, igénytelenség, felelőtlenség szimbóluma. Egy tükör. Annak az országnak a keresztmetszete, ahol azért döngölik földbe a köz- és felsőoktatást, hogy ilyen sikeres magyar emberek tornyosuljanak majdan a sírja fölé. Orbán Viktornak sikerült a maga és Mészáros Lőrinc képére formálnia ezt az országot. Ahol fekete Mercedesek suhannak az “önhibáján kívül hátrányos településen”, bele a reménytelenség és kiszolgáltatottság pusztájába.

Oda, ahol mindenki egy kézből eszik, vagy éhenhal. Az új földesúr kezéből. Aki iskola, nyelvvizsga, tehetség hiányában ugyan, de a Jóisten segedelmével, a nemzeti gázsszerelés valamint a futball iránti önzetlen szeretet ösvényén indult el a mennybe vezető úton. Mészáros Lőrinc már régen nem magánember, ő egy intézmény. Azé az intézményé, amely az emberi jóérzés és mindenféle-fajta törvény felett áll.

Felháborodunk. Hazamegyünk és holnapra elfelejtjük. Hogy Mészáros János, Beatrix, Ágnes vajon honnan, vajon miből, hogyan kuporgatta össze ezeket a milliókat, amelyek másoknak két élet alatt sem jönne össze. Ahol közönséges Jánosokat, Beatrixokat vagy Ágneseket párezer forintos adóhátralék miatt vegzál a NAV, ott az új földesúr és pereputtya nem tartozik elszámolási kötelezettséggel azzal kapcsolatban, hogy milyen jogon turkál az ország zsebében.

Nemzeti disznóóllá süllyedtünk, ahol a lojalitás és szervilizmus élő mintaképei, (az összes felcsúti Mészáros) visszafordíthatatlanul lerombolták az önérzetünket. Nem értjük, nem zavar, hogy – ha ez így megy tovább, és látjuk, hogy így megy tovább, de nem zavar – akkor nem csak szimbolikusan kerülnek disznóolak iskoláink, főiskoláink, egyetemeink helyére. Akkor nem csak mi, hanem további generációk lesznek – nem csupán szimbolikusan – felcsúti Mészáros Lőrincek napszámosai. Pártszimpátiától függetlenül. 

Nem oligarka oligarcha, csak szeret kapálni (fotó: RTL/nol.hu)

Nem értjük, hogy a bősz, igaz magyar szívet dobogtató migránsozás, gyurcsányozás, balliberálisozás, trianonozás másik oldalán a talpunk, seggünk és egyéb testrészeink alól lopják ki a szent anyaföldet. Iskolázatlan, szolgalelkű, de annál nagyobb önérzettel rendelkező percemberek. Mert velünk ellentétben, Mészáros Lőrincnek van önérzete, és meggyőződéssel mondja bele a kamerába: “Nem vagyok “oligarka”. És igen, valóban. A szót sem érti, ami elhagyja a száját. Nem “oligarka” ő, csak szeret kapálni. Meg a Beatrixok, Jánosok, Ágnesek is.

Sem ő, sem a drága szent magyar anyaföld új birtokosai nem oligarchák. Sem a műkörmösök, feleségek, gázszerelők, fitneszedzők, pályakezdő leendő csúcsértelmiségiek. Akiknek – akárcsak Mészáros Lőrincnek – szexi testeire szabják a törvényeket. A fejünk fölött. Eltakarítják útjukból a konkurenciát. Módosítják a kedvükért a törvényeket. És csírájukban fojtják el potenciális verenytársaikat. Ezen a szinten már nem lehet elbukni. Nekik nem.

Nem értjük. Jobb esetben felháborodunk. Ha egyáltalán elmentünk odáig mind a negyvenen. Úgyis hazamegyünk. Akik meg el se mennek odáig, azokat boldoggá teszi Bayer Zsolt. Vagy a 20 milliós családtámogatási átverés. Vagy az, hogy egy olyan országban élhetnek büszkén, boldogan, ahol vagyonosodási vizsgálat indulhat  egy hallókészülék megvásárlása miatt, miközben Mészáros Lőrinc kis családja  karácsonyra meglepi magát 1400 hektárnyi földdel 2 milliárdért.

Vajon lesz még ember a talpán, aki ezt a nemzeti trágyát képes lesz eltakarítani?