NEHAZUGGY

Amikor nem egy, hanem két kormányfő néz hülyének

Forgács Erzsébet | 2016. Január 9, Szombat | 12:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

David Cameron látogatása után újra fellángolt a vita arról, vajon migránsok, vagy nem migránsok az Egyesült Királyságban élő és ott dolgozó magyarok.

Orbán Viktor szerint természetesen nem migránsok, hanem olyan emberek, akik élnek a szabad munkaerővándorlás jogával, amely jogot az Unió biztosítja számukra. Közben pedig nem az a fontos, hogy milyen gyűjtőnévvel illetjük ezt a csoportot, hanem az a tény számít, hogy a gazdaságilag aktív korú lakosság jókora hányada döntött úgy, hogy nem Magyarországon képzeli el sem a jelenét, sem a jövőjét. Ennek a döntésnek az okai fontosabbak, mint az a jelző, amit rájuk aggatunk. Hívhatjuk akár muskátlinak is a külföldön dolgozó magyarokat, a lényegen mit sem változtat.

Cameron, aki semmivel sem kevésbé populista, mint Orbán, a külföldi munkavállalók ellen indított hadjárattal óhajtja növelni a népszerűségét abban az országban, melynek lakói semmivel sem kevésbé nacionalisták, mint a magyar emberek. Ennyi történik, semmi több.

Cameron nyilván pontosan tisztában van azzal a ténnyel, hogy az Egyesült Királyságban élő külföldi munkavállalók sokkal kevesebbet vesznek ki a szociális rendszerből, mint amennyit oda befizetnek. Ezzel szemben az ott született állampolgárok többet vesznek ki a rendszerből, mint amennyit oda betesznek. A brit szociális rendszert tehát nem a bevándorló munkaerőtől, hanem az őshonos britektől kellene inkább megvédeni. Ezt persze jól kommunikálni képtelenség, ahogy arról is jobb hallgatni, hogy a külföldi munkavállalók nélkül az Egyesült Királyság gazdasága nem fejlődne, de nem is igazán működne. A gyarmatosításnak egy újkori formája ez, amikor nem kell idegen országokat elfoglalni, az idegen országok, annak lakói helybe mennek és termelik a nyereséget. Senki senkinek nem tesz szívességet, mindenki jól jár.

Ezzel szemben nem jár jól a donor ország, ahonnan elvándorol a munkaerő. Nem jár jól Magyarország sem. Akkor sem, ha most egy pillanatra eltekintünk a személyes, emberi drámáktól, ha nem nézzük a szétszakadt családokat, a honvágyat, az interneten keresztül megismert unokákat.

Magyarországot nagyon sok fiatal és középkorú munkavállaló hagyta el már eddig is és szándékozik elhagyni a jövőben. Ez önmagában nem lenne baj, hiszen jó és egészséges dolog az, ha valaki szeretné kipróbálni magát egy másik országban, megismerni más népek kultúráját, életét, szokásait. Ez azonban csak akkor nyereség akár egy országnak, akár az embernek, ha saját elhatározás kérdése a külföldi munkavállalás. Amennyiben azonban akár gazdasági, akár politikai okok kényszerítik ki azt, hogy más országban keressen valaki munkát, az maga a tragédia.

A brit és a magyar miniszterelnök szócsatája nem több és nem kevesebb, mint két, hatalmát megtartani szándékozó politikus populista érvpuffogtatása. Cameron verbálisan meg óhajtja védeni a brit embereket az élősködő bevándorlóktól, Orbán ezzel szemben a britanniában dolgozó szorgos magyarok érdekeit védi és kikéri magának, hogy őket élősködőnek tekintsék, migránsnak nevezzék.

Az elvándorlás okairól egyikük sem beszél, hiszen ez nem feladata Cameronnak, Orbánnak pedig nem érdeke. A magyar miniszterelnök – szokásához híven – királyi többesben nyilatkozott arról, hogy szerinte: „Mi nem élősködni megyünk Nagy-Britanniába, nem elvenni megyünk…látni, hogy a magyarok dolgoznak és ez tiszteletet érdemel, nem diszkriminációt.”

Ez tökéletesen igaz, leszámítva azt az apróságot, hogy nem Orbán Viktor és családja, nem a kormány tagjai mennek Nagy-Britanniába (és egyéb helyekre) dolgozni, hanem mindenki más. Ezért a többes szám első személy nem indokolt. Igen, a magyarok dolgoznak. Nagy-Britanniában, Németországban, Ausztriában is becsületesen, keményen dolgoznak, fizetik az adókat, járulékokat és nem segélyekből akarnak megélni.

Csakhogy.

A Magyarországon élő magyarok is ezt teszik. Dolgoznak keményen, fizetik az adókat és a járulékokat és nem segélyekből akarnak megélni. A baj ott van, hogy a legtöbben sem munkából, sem segélyekből nem tudnak megélni. A néhány jól fizetett (kormánypárti és ellenzéki) politikuson és a kormányhoz hűséges holdudvaron, azok rokonságán kívül sem jól, sem elfogadhatóan nem lehet megélni az itthoni fizetésekből. Nem lehet mindenki diplomás. Egy országban elfogadható életkörülményekre van szüksége a bolti eladóknak, postásoknak, pedagógusoknak, villanyszerelőknek, gyári munkásoknak, egyéni vállalkozóknak, henteseknek és fodrászoknak is, valamint mindenki másnak. Amennyiben ez nem kivitelezhető, hanem csak megvalósíthatatlan álom marad, akkor az emberek el fognak menni olyan országokba, ahol képesek megélni biztonsággal a munkájukból. Nem lesz mindenki milliomos, de a legtöbbjüknek nem is ez a célja, hanem az, hogy hó végén is tudjon élelmiszert vásárolni, ki tudja váltani a gyógyszerét, taníttatni tudja a gyerekét, képes legyen cipőt, ruhát vásárolni. Sokuk számára ezek a feltételek elegendőek, mások olykor moziba, színházba is szeretnének eljutni, néha étteremben vacsorázni, időnként nyaralni. Megint mások családtervezés előtt állnak és nem akarnak a szülők nyakán élni, önálló otthonra vágynak és anyagi biztonságra a gyermekvállaláshoz.

Az a nagyon nagy különbség két ország, – jelen estben Nagy-Britannia és Magyarország között – hogy az egyikben megvalósíthatóak ezek a célok, a másikban nem. A többi csak szóvirág és sumákolás.

A magyar miniszterelnök szokása szerint beleáll egy olyan csatába, amely csata nem is létezik. Ezt majd teljes mellszélességgel meg fogja vívni, végül megnyeri, ahogy szokta. A brit miniszterelnök eközben megvédi az állampolgárait a szociális biztonságukat fenyegető mumustól.

A valóságban Nagy-Britannia nyilván nem mondhat le az ország gazda(g)ságához nagyban hozzájáruló külföldi munkaerőről, Magyarország pedig a valós megoldás helyett marad a nemzeti melldöngetés jól bevált talaján.

Ahogy Cameronnak nem áll érdekében kizárni a külföldi munkavállalókat az országából, Orbánnak pont annyira nem áll érdekében ezeket a fiatalokat visszahozni. Hiszen akkor annyival több munkanélküli, esetleg közmunkás lenne, ami önmagában még nem akkora baj a hatalmára nézve, mint az a lehetőség, hogy ezek az emberek már elég ideig éltek demokráciában ahhoz, hogy ne vegyék be a hazugságokat és tisztában legyenek a jogaikkal éppen úgy, mint a valósággal. Ez pedig nem feltétlenül erősítené meg akár a jelenlegi, akár a váltópárt-rendszerben eddig jól működtetett jövőbeni hatalmát a jelenlegi (kormánypárti és ellenzéki) politikai elitnek. A kint dolgozó magyarok által hazaküldött pénz pedig nem kis mértékben járul hozzá a szépen csengő statisztikai adatokhoz.

Tehát végeredményben semmi más nem történt, minthogy két kormányfő találkozott, beszélgettek, teáztak, kiálltak a mikrofonok elé és mondtak nekünk valamit, aminek köze nincs a valósághoz.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!