Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Itt már nincs hova hátrálni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A miskolci Herman Ottó Gimnázium, azaz BAZ megye legjobb iskolájának tanárai nyílt levélben fordultak a kihez is? Mivel az oktatás írányítói kábé magasról leszarják a kínkeservüket, úgy bele a vak világba. Tekintettel arra, hogy Magyarországon kisvasútügyi kormánybiztos van, de oktatásügyi szaktárca nincs, a pedagógusoknak elvileg Hoffmann Rózsa reinkarnációjával, bizonyos Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelési államtitkárral kellene közös nevezőre jutniuk. Balog Zoltánostól.

A pedagógusok reménytelen vállalásnak tűnő „segélykiáltása” – ahogyan ők fogalmaznak – bizonytalanságról, elkeseredésről apátiáról és az oktatási rendszer megannyi átalakításából származó fejetlenségről szól. A nevetséges béremelésekről, a folyamatosan változó alaptantervekről, a kísérleti tankönyvekről, a nemzetközi felméréseken rosszul teljesítő diákokról, az érettségi követelmények változásáról, a pedagógusi munkára nehezedő folyamatos terhekről.

Munkánk minden pillanatát folyamatos ellenőrzés alatt akarják tartani, mintha nem épp a mi munkánk szólna arról, hogy folyamatosan egy osztálynyi gyerek ellenőrzi (természetesen a szülőkkel együtt)! (…) Dokumentumok, papírok, elektronikus adatszolgáltatás… És mikor taníthatunk végre??? Vagy éppen az a cél, hogy a felnövekvő generáció már kérdezni se tudjon? 

Nem gondolom, hogy Czunyiné vagy Balog, az oktatás szétverésére irányuló módszeresen bokros teendőik közepette akárcsak felemelik a fejüket erre a levélre. Nem bízom benne, de remélem, hogy a Herman Ottó Gimnáziumból heteken belül nem lesz szakmunkásképző, ezek a pedagógusok pedig nem havat fognak lapátolni közmunkában Miskolc főterén.  Nem kimondott örömre okot adó tény, hogy ennyi ideig tartott, ellenben talán még nem késő, hogy eljött a felismerés pillanata: igen, konkrétan az a cél, hogy a felnövekvő generáció már kérdezni se tudjon. 

Mert aki kérdezni tud, az alapvetően kíváncsi és ismeretekre éhes. Aki ismeretek birtokába kerül, az nagyobb valószínűséggel leplezi le a „nem rá tartozó” összefüggéseket, mint az, aki híján van ezeknek az ismereteknek. Aki rájön az összefüggésekre, annak elég gyakran szorul ökölbe a keze és elégedetlenségét nem biztos, hogy megtartja magának. Ha ez az életérzés terjedni kezd, a fennálló hatalomra nézve igen veszélyes lehet. Ezért üdvös, ha a felnövekvő generáció mindenféle fóbiás, plakátokkal és csatakiáltásokkal irányba állítható, manipulálható emberek gyülekezete lesz.

Czunyine-menzazik(960x640).jpg (Array)Czunyiné doktor elégedett (fotó: 24.hu)

Ezen dolgozott Hoffmann Rózsa és ezen dolgozik Czunyiné is megfeszített erőkkel. Ezért áll ki a pedagógusok világnapján sajtót tájékoztatni arról, hogy hányszor nőtt pedagógusok bére, hogy a pedagógusok szinte kivétel nélkül elégedettek helyzetükkel, az életpályamodellel és az értékelési rendszerrel. Mert Czunyiné és a kormány szerint minden rendben van. Szeptemberben, októberben is rendben volt, most is rendben van. Pedig már szeptemberben és októberben is nyilvánvaló volt, hogy az iskolák tantermeiből, folyosóiról, tanári szobáiból tekintve egészen más kép bontakozik ki mint az, amelyet az államtitkári páholyból néznek.

A magyarázat arra, hogy Czunyiné elégedett lehet önmagával tegnap is, ma is: a társadalomban is pontosan ugyanolyan apátia uralkodik, mint a tanári szobák zömében. Csakhogy ebben az esetben nem a hősiességgel egyenértékű az, hogy egyáltalán működnek még az iskolák. A lelkiismeretesség és a hivatástudat már rég nem a jó ügyet szolgálja. Az, hogy nem omlott ránk még ez a szarkupac, az nem dicsőség, hanem szégyen. Itt már nem az a kérdés, hogy meddig tudjuk ezt még mártírtokként magunk előtt görgetni, hanem az, hogy mikor borítjuk fel az asztalt. A pedagógusi önfeláldozás nem a felnövekvő generációk érdekét szolgálja, hanem a fennálló rezsimét. Nem bátorság ez, hanem gyávaság.

Az egészségügyről is legalább 15 éve ugyanezt mondják, közben repedezik, omladozik, de még mindig működik. Nem tudom, hol van az elkeseredettségnek az a szintje, ahol mindenféle vélt/valós félelem és kiszolgáltatottság ellenére, elég sokan azt mondják: elég volt. Nem tudom, mikor van az, amikor a társadalom különböző területein emberek – ápolók, orvosok, sportolók, pedagógusok, szakszervezetek – egyszerre értik meg, hogy már nincs hova hátrálni. Amikor tudatosodik bennük, hogy egyszerre mindenkit nem lehet kirúgni, lefokozni, rabszolgává tenni. Mivel a minisztériumi páholyokat kurvára nem érdekli a nyomoruk, nekik kell kikaparni azt a gesztenyét.  Nem elég már nyíltan levelezni. Ezek csak az erőből értenek.

Ezért már csak az a kérdés, újra ez a kérdés, hogy lesznek-e mások is elég bátrak, hogy a Herman Ottó Gimnázium pedagógusai mellé álljanak? Fel merik-e emelni mások is a szavukat azért, hogy ezeket ne lehessen megfélemlíteni és a földbe döngölni? Megértették-e mások is, hogy ha emezeket földbe döngölték, akkor mindekit földbe döngöltek?

Itt már nem elég kérdezni, itt már nincs hova hátrálni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.