Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Mindegy, ha tíz ezüstért

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Valami készül. Talán. Sokszor éledt már fel a remény és annyiszor ki is hunyt. Vagy többször. Valahogy nem megy nekünk az összefogás. Idegen tőlünk.

A hazugságokra vevők vagyunk, mert jó abban hinni, hogy bár ezer bajunk van, de mégis jobban élünk. Főleg abban jó hinni, hogy különlegesek vagyunk. Jobbak, okosabbak, magasabbrendűbbek bárki másnál. Egyenként is, nemzetileg is.

Szeretünk védelmet remélve nyájba tömörülni, hinni az akolmeleg hazug biztonságában. Akkor is, ha büdös az az akol, ha szűk, ha drótkerítés veszi körül azt a talpalattnyi területet, amit mi az egész világnak hiszünk.

Szeretünk gyűlölni mindent, ami új, ami ismeretlen, vagy egyszerűen csak más, mint ahogy mi a normálist elképzeljük. Gyűlölni jó, mert összetartó ereje van, testvér testvérnek vetett háttal harcol a fantomokkal. Nem létező árnyakra támadunk üvöltve. Mint a gyerek, aki az ágya alatt lapuló képzelt mumust kiabálással akarja elűzni.

A kormány pedig erősíti ezt az érzést, mert a rettegő ember nem a vezér hibáit látja, hanem az erős szülőt, aki megvédi őt a rémektől. Aki fél, az nem gondolkodik, hanem üt, de legalábbis ökölbe szorított kézzel és lélekkel él.

A kiszolgáltatott, tulajdon árnyékán átlépni képtelen ember ragaszkodik ahhoz, akit önmagánál bölcsebbnek, erősebbenk gondol. Akkor is, ha éppen ez a képzelt védelmező zárja ketrecbe, semmizi ki.

Stockholm szindróma. Ez a jelenség neve.

Most talán mégis mozdul valami.

Három szervezet összefog.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Magyarország a magyar egészségügyért civil társaság és az Autonóm Területi Szakszervezet.

Három ágazat: oktatás, egészségügy és a szociális ágazat.

Három név: Mendrey László, Varga Andrea, Sándor Mária.

Nem csupán az ágazatokban dolgozók béremelése a tét. Az ágazatok léte, az abban dolgozók pályán és országban tartása mellett a gyermekeink oktatása, az egészségügy működőképességének helyreállítása és a szociális ágazat újraépítése a tét.

Aki elég gazdag, az nem veszi észre a bajokat, hiszen drága iskolába viheti a gyerekét akár itthon, akár külföldön. Neki van pénze magánorvoshoz járni, magánkórházban megfelelő ellátáshoz jutni. Nem kell éveket várnia egy műtétre. Még heteket sem. Nem kell agyonhajszolt, halálosan fáradt orvosok-nővérek kezébe adni a gyereke életét. Mert lehet bármennyire elhivatott az egészségügyben dolgozó, ő is ember. Elfárad, kimerül, elfásul. Ott nincs megengedett selejt. Egy duplaműszak végén holtfáradtan meghozott rossz döntés életekbe kerülhet. Aki elég gazdag, az meg tudja fizetni az idős szüleinek a magánápolást.

Mi többiek, akik nem vagyunk gazdagok, mindezt nem tudjuk megtenni. De mi többiek is fizetjük az adókat, járulékokat. A fizetésünkhöz képest rengeteg pénzt, amiért egyre kevesebbet kapunk cserébe. Mert már nincs miből és lassan nincs kitől kérni az ellenszolgáltatást.

Most ez a három szervezet megpróbál változtatni ezen. Nem a kormányt akarják leváltani, nem Orbán Viktort akarják bíróság előtt látni, nem Habony Árpád, Lázár János, Rogán Antal, Szijjártó Péter, Mészáros Lőrinc, Andy Vajna és a többiek vagyonának eredetét firtatják. Pedig azt is kell majd egyszer. Mert jogunk van hozzá.

De most nem erről szól ez az összefogás. Arról szól, hogy a hatalom jelenlegi gyakorlói tegyék a dolgukat és ne egy szűk holdudvar, hanem az ország minden polgára számára létfontosságú ágazatokat megfelelő módon kezeljék. Nem önmagukért, nem csak önmagukért fognak össze, hanem elsősorban és főként értünk.

De mindent ők sem tudnak elérni. Egyedül biztosan nem. Nem tudják kikaparni nekünk a gesztenyét, mert az a mi dolgunk. Lenne. Nem is gesztenyét, csak a kiló kenyeret, a nyugodt és kipihent egészségügyi dolgozót, az elhivatott pedagógust, a szakképzett és türelmes szociális munkást. Másként nem megy. A politika ilyen. Addig megy, ameddig engedjük. Annyit vesz el az életterünkből, amennyit hagyunk. Annyira foszt ki, amennyire mi ebben partnerek vagyunk

Eddig partnerek voltunk. Talán ezután is azok leszünk és mindegy, hogy lustaságból, gyávaságból, ostobaságból, nemtörődömségből, önzésből, vagy tíz ezüstért. Az mindegy. Az eredmény számít.

Az eredményt pedig látjuk. Ha hajlandóak vagyunk kinyitni a szemünket.

Budapest, 2015. szeptember 2. Egészségügyi dolgozók molinót tartva lezárják a budapesti Erzsébet hidat 2015. szeptember 2-án a szférában dolgozók alacsony jövedelme miatti tiltakozásul. Balra a feketeruhás nõvérként korábban ismertté vált Sándor Mária (b3). MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Sándor Mária – Fotó: Mihádák Zoltán/MTI

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.