Erdélyben egyre nő a radikalizmus. Ja, hogy a Jobbik tehet róla?

Fotó: Digi24 Fotó: Digi24

Ha például Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét kérdezi az ember, márpedig a Magyar Nemzet megkérdezte, akkor igen, a Jobbik lesz a megfejtés. Főleg azért, mert „amióta a Jobbik és a Jobbikhoz kötődő szervezetek megjelentek Erdélyben, van olyan érzése az embernek, hogy nő a radikalizmus”. Csakhogy valóban el lehet intézni ennyivel? Elég ráhúzni a vízes lepedőt Vona Gábor pártjára? 

Mióta tudjuk, hogy bombát akartak robbantani a magyarok a román nemzeti ünnepen (egyáltalán nem a magyarok, hanem egy darab magyar, nem beszélve arról, hogy azóta sem rendelkezünk semmilyen racionálisnak és pontosnak nevezhető tudással, bizonyossággal a kérdést illetően) természetesen ez az ügy képezi a közvélemény és sajtó napirendjének központi témáját.

Itt most mindenki beleadhat, mint ahogy bele is adott anyait-apait annak alátámasztására, aminek éppen. A többiek mellett Kelemen Hunor is, más helyütt is, helyesen. Hogy tudniillik elítéljük a szélsőségességet, az erőszakot, és az ezzel való fenyegetőzés minden formáját. Hogy ami történik, az nagyon súlyos, sőt igazságtalan, és itt a magyarok kollektív megbélyegzésére gondolunk. Hogy a Szervezett Bűnözés-ellenes Ügyészség (DIICOT) részéről átláthatóságra volna szükség a Beke István elleni vádakat és bizonyítékokat illetően, és hogy valóban beláthatatlan veszélyekkel jár azzal riogatni a románokat, hogy a magyarok a vérükben hordozzák a terrorizmus génjeit.

Beke István – első sor, balra (Fotó: NATU Facebook)

Igen, kétségtelen, hogy ez a fajta manipulált valóság, amelynek alakításában a román média (is) minden erejével részt vett, arra utal, hogy egy puskaporos hordón üldögélünk, amely jóval nagyobbat is robbanhat, mint Beke István plasztikbombája robbanhatott volna. És persze ebben az értelemben azt várjuk, amit minden normális ember várhat: hogy a kedélyek lecsillapodjanak, és minden kérdésünkre választ kapjunk. Kelemen Hunor úgy véli, ha majd erre sor kerül – bár egyelőre nagyon nem úgy tűnik – fel kell tennünk a kérdést: vajon nem abból fakadnak a magyarok elégedetlenségei, hogy a román állam nem tartotta és nem tartja be közel száz évvel ezelőtt tett ígéreteit?

Ezt a kérdést fel lehet, és fel is kell tenni. Sőt, mindeközben lehet azt is mondani (mintegy önfelmentésként, mintegy semmi közünk nekünk ehhez típusú érveléséként), hogy amióta a Jobbik és a Jobbikhoz kötődő szervezetek megjelentek Erdélyben, „van olyan érzése az embernek”, hogy nő a radikalizmus. Csakhogy van egy kis érvelési hiányosság ebben a felvetésben. Azt hiszem, hogy a Jobbik és a Jobbikhoz kötődő szervezetek egyáltalán nem idén december elsején jelentek meg először Erdélyben.

Az RMDSZ vezette Hargitai Megyei tanács például hosszú évek óta finanszírozza azt az egyértelműen a Jobbikhoz köthető EMI-tábort, ahol etno-nacionalista, véresszájú politikusok, Betyársereg-ikonok és a szélsőséges nemzeti rock képviselői nevelnek magyarérzelemre “ártatlan” fiatalokat. Hogyan történhetett meg ez, és ha megtörténhetett, akkor most mennyire lehet tiszta lelkiismerettel a Jobbikra mutogatni, hogy ők tehetnek róla? Ha akkor csendben voltunk, sőt, a nevünket is adtuk hozzá, akkor mire most ez a komoly aggodalom? Ja, hogy a román állam cseszeget minket? Ez igaz. De pont ezért.

Mert itt van ez a hatvannégy vármegyés igaz magyar ember, a HVIM kézdivásárhelyi szárnyának vezére. Aki harcos, szélsőséges retorikájával tüntet amerre tüntetni lehet, és akinek tök véletlenül – igaz, hogy ártalmatlan, de mégiscsak – háborús élményeket árusító vállalkozása van. Amikor mostanság kézdivásárhelyiek, sepsiszentgyörgyiek tüntetnek egy szélsőséges szervezet megvádolt vezére mellett, miért nem mondja senki azt, hogy ez bizony kétszínű és veszélyes dolog? Mert felelős politikus, aki pontosan látja a radikalizmus ijesztő térnyerését, aki végignézte azt a durva médiahisztériát, amit ez az ügy kiváltott, annak pontosan tudnia kellene, hogy nincs ma olyan többségi, román politikai és média entitás, amely ezt a kiállást ne a szélsőségesség, radikalizmus bizonyítékának tekintené. És ez sajnos teljesen független attól, hogy a Beke-ügy, illetve annak időzítése esetleg egy teljes egészében mondvacsinált, manipulált ügy is lehet. Mi lenne, ha esetleg megfordítanánk a kérdést, és úgy tennénk fel, hogy ha március 15-én egy szélsőséges román szervezet tagja plasztikbombával akarna osztozni az ünneplésünkben, jogosnak éreznénk a székelyföldi románok tüntetését az illető mellett? Vagy azt elítélnénk zsigerből, mert ellenünk irányul?

Úgy vélem, az erdélyi  magyarok elégedetlenségei egyáltalán nem azonosak Beke István és a hozzá hasonlók elégedetlenségével. Sőt, az erdélyi magyarok – szerencsére egyelőre – egyáltalán nem Beke István módjára adnak hangot elégedetlenségüknek. De ahhoz, hogy ez így is maradjon, sajnos nem elég hallgatni, amikor beszélni, tiltakozni, elítéleni kellene, és nem elég tiltakozni és elítélni, amikor olyan a helyzet, hogy a populista szólamok éppen jól hoznak a konyhára.

Lehet, és kell is a Jobbikra, és a román államra is mutogatni. De ez egyáltalán nem elég. El kell dönteni világosan, hogy mitől határolódunk el, és mihez adjuk a nevünket. A kettő együtt nem megy. Ha meg igen, akkor fölösleges és nevetséges a Jobbikra mutogatni radikalizmus-ügyben. Mi is ugyanúgy benne vagyunk. Nyakig.