NEHAZUGGY

Parttalan mohóságától vezérelve néhány év alatt felzabálta önmagát

H. Andrea | 2016. November 15, Kedd | 19:24

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tisztelt Szerkesztőség!

Orbán hétfői parlamenti performansza után egy darabig csak nézegettem magam körül. Elhagyta számat egy, s más, aztán megint, amikor a véleményeket olvastam. Zsigerből azt gondolom, hogy botrányos, és végletesen züllött, amit Orbán mondott, de fölötlött bennem: talán nem vagyok elég okos, nem vagyok elég képzett … úgy lehet, „őrült beszéd: de van benne rendszer”. Van valaki, aki tud olyan politikai logikát mondani, amelyben mindennek van értelme? Tud valaki olyan logikát, egyáltalán, amelyben értelmezhető az, hogy mennél több kritikát kap valaki, annál inkább élvezi a bizalmunkat? Politológusok, politika iránt érdeklődő emberek, bárki … tudtok segíteni?! Logika?! Mi az értelme?!

Megtennétek, hogy valamely, a blog alapelveinek megfelelő módon megjelentetitek a kérdésemet?

Köszönöm:

sk

Ezt a kis – nem feltétlenül költői kérdéseket tartalmazó – levelet az imént halásztam ki a postaládánkból, és mert a zsigeri reakciókon túl vagyunk (vagy ha nem is), fontosnak érzem, hogy beszéljünk pár szót ezekről a kérdésekről. Nem magunknak írunk szerencsére, fontosak a visszajelzések és a párbeszéd. Meg azt is lényegesnek gondolom, hogy a kurvaanyázáson túl, amint megnyugodtunk és újra végigpörgettük, hogy amit láttunk, az tényleg van, megkíséreljük hideg fejjel feldolgozni a jelenséget, a könyörtelenül mellbevágó jeleneteket, amelyek a szemünk előtt lejátszódtak az ország miniszterelnökének előadásában.

Az olvasó szerintem se nem kevéssé okos, se nem kevéssé képzett, se nem kevéssé politológus ahhoz, hogy pontosan érzékelje: noha az elmúlt több mint hat évben már többször végigment az úthenger ezen az országon, olyasmire, amit Orbán Viktor tegnap megengedett magának a parlamentben, e törékeny demokrácia történetében talán soha nem volt példa az Országház falain belül. Kívül igen, de az most irreleváns.

Nem volt ez mindig így: ha valaki a tegnapi ámokfutást összehasonlítja Orbán tetszőleges 5 évvel ezelőtti hasonló szereplésével, meg fog döbbeni a látványos különbségen. Bár a tegnapi szereplést nem találtam meg (az élő közvetítés meg elszállt), ideteszek két felvételt:

Néhány év leforgása alatt az ember szinte teljesen leépült. Ami ettől sokkal rosszabb, hogy néhány év alatt ez az ország is leépült. A két folyamat párhuzamosan zajlott, egyikből következett a másik. Végignézhettük. A trafikmutyitól Kishantosig, az alattomos közpénz-titkosítás egyes lépcsőfokaitól a Népszabadság kinyírásáig. Mészáros Lőrinc kalandjaitól Matolcsy György feléledt férfiasságáig. És újabban a mindent elsöprő, urizáló, rongyrázó, a korrupciót nagytotálban bemutató rogánizmusig. A kollektív memóriából hamar kiestek ezek a kockák, a rezsicsökkentés nyelvén beszélőknek talán el sem érték a tudatát az olyan távoli, ehetetlen, forintosíthatatlan történések, mint az állam független intézményeinek beszántása, pártkatonásítása.

Pedig ezek az absztrakt jelentéktelenségek szépen, tégláról téglára vetítették elő az egyre nyomasztóbb jelent, amelyben a hetedik éve szakadatlanul szabadságharcoló miniszterelnök szellemileg összeomlott. Az arcán, a gesztusain, a kényszeres mozdulatain, a nyelvcsapkodásain látszik: padlót fogott, de nem adja fel. Egyre többet iszik, de egyre szomjasabb. A rendszert úgy építette ki, hogy alárendelte ennek a mohóságnak. A rendszert formálta a saját képére és hasonlatosságára, ebben pedig minden alkatrészre szükség van. Rogán Antal ebben az egyik legfontosabb alappillér.

Orbán Viktornak már esélye nincs arra, hogy ágyban párnák közt, boldogan várja 40 év múlva a halált és megadasson neki a tudat: úgy gondolnak rá az övéi, mint a nemzet egyik legszerethetőbb, leghasznosabb figurájára, akinek fontos szerepe volt abban, hogy ez egy élhető ország lett. Orbán Viktor parttalan mohóságától vezérelve néhány év alatt felzabálta valamikori vállalható önmagát. Azt a bálványt, amiből 26 éve él.

Az az ember, aki 5 évvel ezelőtt még emberi, a politikai ellenfelei iránti – legalább látszólagos – tisztelet hangján volt képes megszólalni, aki érveket sorakoztatott fel egymás mellé, és ezek mentén szállt szembe a hozzá intézett kérdésekkel, mára egy papírjából felolvasó, a körülötte lévő valóságot csupán foltokban és nyomokban érzékelni hajlandó, érdemi vitára alkalmatlan, érdemi válaszok megfogalmazásáról hallani nem akaró, az ellenfeleire ellenségként tekintő, megvénült korrupt pszichopatává vált. A moral insanity áll talán a legközelebb ahhoz, ami megérthetővé teszi ezt a józan ész és emberi jóérzés szemszögéből nézve botrányos és züllött viselkedést.

Mindaz, amire Orbán rendszere épül, az maga Orbán. Egyszemélyben. Nincs rendszer Orbán nélkül. Ő maga benne a logika és az őrült beszédben rejlő magyarázat. Amely elutasítja az ésszerűt, és illegitimnek, megvetendőnek nyilvánítja a racionális, a morális, a politikailag korrektség világnézetén nyugvó gondolkodást. A mindenkin átgázoló, a lelkiismeretet csak hírből ismerő, az elismerést alanyi jogon követelő, a mások kárára történő önös vágykiélést megtestesítő ember: őt láttuk tegnap a parlamentben. Az elmúlt hat év valamennyi korruptságával tisztában levő, tetteinek lehetséges következményeit pontosan felfogó elmebeteget. Akinek egyetlen lehetőség maradt a kezében: zsigerből, pofátlanul elutasítani minden számonkérést, hegymászó bakanccsal taposni a vitapartner szájába, kollektíven hülyének nézni mindenkit. Nálam jóval okosabbak már leírták: a pszichopaták általában ellenségként tekintenek a többiekre, úgy gondolják, az élet harc, és csak úgy tudnak győzni, ha hatalmat gyakorolnak.

Orbánnak nem csupán az a tét, hogy a mohóságában elkövetett bűncselekményekkel soha az életben ne tudják megvádolni egy esetlegesen független igazságszolgáltatás színe előtt, vagy hogy az itt-ott felhalmozott vagyont biztonságban tudja. Ennek az embernek a hatalom gyakorlása, a rivaldafény is kell. Ez pedig majdhogynem független az előbbitől, de legalább hatványozottan súlyos. A saját maga tévedhetetlenségébe vetett hit megmagyaráz mindent. Ez a logika. Amihez sem politológusnak, sem okosnak nem kell lenni.

Ennyi. És ráadásul semmi új nincs benne. Ez az ember nem tudja elviselni a gondolatát sem annak, hogy esetleg egyszer majd nem ő irányít. Hogy nem ő irányít egyszemélyben. Élete végéig irányítani akar. Akármilyen áron. A tegnapi performansz csak egy kis ízelítő volt ebből az elhatározásból. Noha minden korábbinál kétségbeejtőbb ízelítő.

adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!