NEHAZUGGY

Tudom, milyen, amikor az anya nem szereti a banánt, a májkrémet, a margarint, csak az üres kenyeret

Forgács Erzsébet | 2016. November 13, Vasárnap | 15:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,493,455 forint, még hiányzik 1,506,545 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Én egy idős nyugdíjas vagyok, de azon gondolkodom, hogy kézzelfoghatóbbá kellene tenni ezeket a gondokat. Tudom a Szalonna mindent megtesz, többet is küzd a kelleténél, illetve erejét is meghaladóan- De mégis. Mire gondolok?. Valaki felvállalhatná, pl politikai párt, hogy levezetné mennyi a minimálbér, mennyibe kerülnek az élelmiszerek és egyéb kiadások. Azok az emberek akik ebben az elkesítő helyzetben élnek, ezt talán jobban megértenék, mint sokan a jelenlegi helyzetről írtakat. Tévedés ne essen én szeretem az írásaitokat, maximálisan azonosulok veletek. Nőket, asszonyokat kellene bevonni, azoknál jobban senki nem érti, éli meg ezt nagy kiszolgáltatottságot.”

A fenti komment egy olvasónktól származik, a Rogán Antal csecse táskájáról szóló cikk apropóján. Én ugyan nem vagyok politikai párt, ha csak el nem kap az agylágyulás, nem is leszek soha. Egy feltételnek megfelelek. Nő vagyok és voltam már életemben – nem is egyszer – nagyon kemény helyzetben, amikor jóformán a semmit kellett beosztani. Pontosan tudom, milyen, amikor az ember már nem tudja, milyen módon készítse el a krumplit, hogy az valami más ételnek tűnjön és tudom, milyen azt mondani a gyereknek, aki egy szelet csokira vágyik, hogy nem telik rá. Tudom milyen összerándulni a csengő hangjára, félni a postástól. Tudom, milyen, amikor az anya nem szereti a banánt, a májkrémet, a margarint, csak az üres kenyeret. Ismerem ezeket. Végigcsináltam.

De akkor még végig tudtam csinálni. Talán azért, mert fiatalabb voltam és azért, mert akkor és ott rajtam múlt. Rajtam múlt, hogy el tudom-e tartani magunkat egyedül, hogy fel tudom-e nevelni a gyermekeimet, tudom-e taníttatni őket. Rajtam múlt akkor is, ha kegyetlenül nehéz volt, ha évekig alig aludtam, ha napi 16 órát kellett dolgoznom. Ezek nem számítottak, ez volt az ára az életünknek.

Ma már nem tudnám megcsinálni és ez az, ami halálosan megrémít. Nincs rá lehetőség. Külső segítség nélkül nincs. Nem gondolom, hogy van értelme kiszámolni, levezetni, mennyi a minimálbér és mennyibe kerül a krumpli, a zöldség, hús, cipő, iskolatáska. Ezt minden szülő pontosan tudja. De azt talán nem tudja mindenki, hogy ennek nem kellene így lennie. És nem a segélyre gondolok, nem az ingyen ebédre, ami nincs ingyen. Hanem a lehetőségre gondolok. Annak az esélyére, hogy rajta múljon, mit hoz ki az életéből. És arra gondolok, hogy sokan nem is értik, hogy őket rabolják ki, tőlük veszik el a levegőt.

Rogán táskáját nem értik, hiszen az soha nem volt az övék. Mészáros milliárdjait nem értik, hiszen azt nem tőle vették el, neki soha nem voltak milliárdjai. Orbán feleségének földbirtokait nem értik. Garancsi vagyonát sem, Szijjártó palotáját és Lázár gyerekének ingatlanait sem, ahogy Tiborcz saját lábát sem. Azt nem tőle vették el. Pedig de. Pont tőle.

Ha nem tetszőleges oligarcha – Simicskától Garancsin keresztül Mészárosig – nyerné el a pályázatokat, hanem szétterülne a szektorokban, akkor nem itt tartana az ország. Mondom egyszerűen, bár biztosan sántítani fog pár ponton és bele is lehet kötni, de a lényeg igaz.

Ha Mészáros Lőrinc megnyer egy 10 milliárdos pályázatot – mindegy, hogy vasútépítés, ingatlankivitelezés, csatornázás, vagy bármi más – akkor annak a haszna egyedül Mészárosé. Ha nem ez az egy stróman nyerne, hanem 100 másik vállalkozás, akkor az a 100 másik vállalkozás meg tudna élni, fejleszteni tudna, alkalmazottakat vehetne fel. Ha mindegyik vállalkozás csak 10 alkalmazottal dolgozik, az akkor is 1000 család, 4000 ember megélhetését jelenti. Nem egy hétre, nem egy hónapra, hanem stabilan. Aztán – ha ez a 100 vállalkozás fejlődni tud, mert folyamatosan a piacon van, dolgozik, nyereséget termel, akkor már nem 10, hanem 20-30-40 embert tud alkalmazni.

Ugyanez igaz kivétel nélkül az összes strómanra, rokonra, oligarchára. Mert ők viszik el a munkákat, letarolják a piacokat. Nem fejlesztenek, hanem alvállalkozókkal végeztetik el a munkát. Annyi pénzért, amennyiből azok vagy meg tudnak élni, vagy nem. A Mészárosok, Tiborczok pedig jachtokat, kastélyokat, külföldi ingatlanokat vásárolnak a kivett nyereségből. Vagy önmaguknak, vagy a megbízójuknak. De ebből egyetlen egy magyar család asztalára sem kerül étel.

Az egész országban ez megy. Azt kellene tudomásul venni, hogy egységnyi Andy Vajna elvette sokezer magyar család megélhetését akkor, amikor a kedvéért betiltották a játékgépeket és amikor a teljes szerencsejáték piacot a zsebébe tolták. Mészáros, Garancsi, Tiborcz és még néhány ember képes egész szektorokat, vállalkozók tömegeit tönkretenni. A nyereséget, aminek szét kellene oszlania 10-100 ezer munkavállaló között, egyedül gyűrik zsebre. Kifizetik belőle azokat a politikusokat, akiknek a szerencséjüket köszönhetik és élik világukat. Ez történik az építőiparban, a mezőgazdaságban, a tankönyvgyártásban és kiadásban, a dohánykereskedelemben és mindenhol, ahol mozdítható pénz van.

Ez nem csupán azt jelenti, hogy Rogán Antal 700 ezer forintos táskát engedhet meg magának. Ez azt jelenti, hogy miután az ország működését – legalább nagyjából – fenn kell tartani, ezért aki dolgozik, az kegyetlen adó- és járulékterheket visel. De még ez sem elég, ezért folyamatosan ki kell vonni a pénzt az egészségügyből, az oktatásból a szociális ágazatokból. Mindent a családokra hárít a kormány.

Közben a családoknak, a munkavállalóknak nem marad mozgásterük. Ahogy én a cikk elején vázolt helyzetből ki tudtam mászni annak idején, mert voltak vállalkozók, voltak munkahelyek és mert magam is tudtam vállalkozni, ez ma már nem, vagy csak nagyon nehezen, nagyon keveseknek sikerülhet. Nem maradt mozgástér, mert mindenhol a Mészárosok, Tiborczok, Garancsik vannak, minden forrás nekik jut, minden fillért szétosztanak maguk között. Ahogy a társadalom egyre szegényebb lesz, úgy válik egyre reménytelenebbé a kitörés ebből a helyzetből. És már nem csak nekik, a gyerekeiknek is. Mert kevés, ha valaki jól tanul, ha szorgalmas. Ha a család nem tudja finanszírozni a különtanárt, a nyelvoktatást, a tandíjat, az albérletet és a megélhetést éveken keresztül, akkor nincs esély sem a továbbtanulásra.

Ez, ami ebben az országban történik, nem természetes állapot. Mert az rendben van, hogy amennyiben valaki többet tanul, többet dolgozik, jobb ötletei vannak, kitartóbb, bátrabb, mint a másik, az többet keres, jobban él. De az nem normális, hogy mindezen tulajdonságokkal ebben az országban semmire sem megy és külföldre kell mennie ahhoz, hogy rajta múljon a jövője.

Ezt kellene megérteni mindenkinek, függetlenül a pártszimpátiától és függetlenül mindentől. Hogy igen, az ő pénzéből van a horvátországi villa, a helikoptertúra, a drága táska, az úszómedence. És ha ezt sikerült megérteni, akkor azt is meg kell érteni, hogy senki sem fog kiállni érte, nincs mire és nincs kire várni. Vagy megmozdul és az asztalra csap ő is, vagy úgy marad és úgy marad az unokája is. És azt is tudomásul kell venni, hogy a rendszer rossz. Kevés leváltani a kormányt, mert ez a rendszer újra fogja termelni a Mészárosokat, Orbánokat, Rogánokat. Már semmi más nincs, ami rajtunk múlik, csak ez. De ez rajtunk múlik. Csak meg kellene végre érteni, hogy miért. adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!