Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Orbán bebeszélte magának

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az Orbán Viktor nevű ember már megint nyilatkozott és már megint mindenki helyett és nevében. Miután én továbbra sem óhajtok azonosulni az ő agymenéseivel, ez úton is szeretném kinyilvánítani az ellenvéleményemet. Már csak azért is, mert tudjuk a különféle kormánytagoktól, hogy nálunk szólás-, sajtó és mindenféle szabadság van, miután nem szokták börtönbe hurcolni az újságírókat sem, a másként gondolkodókat sem és még kivégezni sem szokás őket. Pedig.

Az Orbán nevű ember interjút adott a Passauer Neue Pressének, az MTI pedig részleteket közölt a cikkből.

Arra a felvetésre, hogy Angela Merkelhez közeli körök szerint hálával tartozik a kancellárnak, mert sok problémától megkímélte a Magyarországon áthaladó menekültek befogadásával, azt válaszolta, hogy ez nem igaz.
Kifejtette: elmondta a kancellárnak, hogy elfogadjuk a segítséget, de nem kérjük, mert Magyarország egyedül is meg tudja oldani a problémát. Azt is elmondta neki, számíthat arra, hogy Magyarország megvédi határát, és területéről egyetlenegy migráns sem fog Ausztriába érkezni. Ez csak akkor történhet meg, ha Merkel kéri, és ez aztán így is lett – idézte fel Orbán Viktor.

MTI

Ezzel szemben az az igazság, hogy bő egy évvel ezelőtt felkészületlenül érte Magyarországot a menekültek érkezése. Mégpedig úgy érte felkészületlenül, hogy akár fel is készülhettünk volna, de nem tettük. Már hónapok óta folyt az óriásplakát-kampány, de egyéb intézkedések nem történtek. Véleményem szerint szándékosan.

Habony azt találhatta ki, hogy jó ötlet beengedni és a fővárosra szabadítani a menekülteket, akik egyébként tovább szerettek volna utazni, de a hatóságok ezt meggátolták. Ez idáig nem is lett volna probléma, ha megfelelő menekültszállásokra szállítják őket, ahol lefolytatják a menekült státusz megadásához, vagy megtagadásához szükséges eljárást. Nem ez történt. Az történt, hogy jóformán összeterelték őket egy helyre, mindenféle ellátás és segítség nélkül hagyták a tömeget és várták, mikor robban a feszültség. Egy esetleges lázadás jó alapot szolgáltathatott volna a kemény fellépéshez és ahhoz, hogy Orbán megmutassa: mennyire vadak ezek és kizárólag csak a Fidesz-kormány képes megvédeni a magyar embereket a veszedelemtől.

Sajnos (a kormánynak sajnos) a civilek és különféle szervezetek gondoskodtak a menekültek ellátásáról, tolmácsot kerítettek, tájékoztatással látták el őket, nyugtatták a kedélyeket – ha emlékszünk, még Palya Bea is fellépett – így elmaradt a robbanás. Merkel alighanem pontosan látta, miben mesterkedik Orbán, ezért fogadta a menekült tömeget.

Orbán ezt soha nem fogja megbocsátani sem Merkelnek, sem a civileknek. Nem véletlenek azok a nemtelen támadások, amiket először az Ökotárs, majd más civil szervezetek ellen indítottak, most pedig a Soros Györgyhöz bármi módon köthető, vagy nem köthető, de ezzel gyanúsítható civilek megfenyegetése Németh Szilárd nyilatkozatán keresztül. Orbán rájött, hogy az igazi veszélyt a civil kurázsi jelenti a hatalmára.

Hozzátette, hogy ha Magyarországnak azt vetik a szemére, hogy csak pénzt fogadunk el az EU-tól, akkor ez sérti az önbecsülésünket, mivel ez csak az érem egyik oldala. Ugyanis az EU régi, gazdag tagállamai nagyon sok pénzt keresnek Magyarországon és a magyarokon, és a kohéziós alapok támogatásai csak részben ellensúlyozzák, hogy a többi EU-ország hatalmas tőkéje legázol bennünket.

Az. Egyrészt nem Magyarország egésze tartja a markát az Uniónál, hanem csak Orbán és csapata. Ugyanis nem Magyarország profitál a támogatásokból, hanem Orbán, Mészáros, Garancsi, Tiborcz és hasonszőrű társaik. A legázolásról: ritka gusztustalan, demagóg, ócska, populista duma ez, bár a hívek ezt értik, ezt szeretik és ezzel tudnak azonosulni. Azonban senki nem kötelezett egyetlen tagállamot sem, hogy engedje legázolni magát. Ha a kohéziós alapokat Orbánék nem a pereputtynak dobnák szét, hanem a magyar ipart fejlesztenék, a magyar oktatást és gazdaságot erősítenék, akkor versenyképes lehetne a külföldi hódítókkal. Orbánék ezzel szemben sorra hozzák az országba a külföldi összeszerelő-üzemeket, szemen köpve így a nagy nemzeti öntudatot.

Magyarországon nem érezzük úgy, hogy Oroszország fenyegetné a biztonságunkat.

De bizony, bakker! Elég sokan úgy érezzük és úgy is érezzük, hogy az Orbán nevű és társai szisztematikusan Putyin ölébe tolják az országot, mert úgy hiszik, akkor örök időkre megtarthatják a hatalmukat.

 A kormányfő a hétfői müncheni látogatásával kapcsolatos bírálatokról elmondta, ’56-ban Bajorország segítette a legszebb célokért harcoló magyarokat, amiről illendő megemlékezni, de a baloldal hajtóvadászatot folytat, mert az 1998-as választáson megvertem nagy legendájukat, Horn Gyulát. Európa baloldala baloldali Magyarországot akart, de nem kapta meg, ezért engem tesznek felelőssé, és mindegy, hol bukkanok fel Európában, megpróbálnak botrányt csinálni – jelentette ki.

Ez már a teljes tudathasadás. Orbán bebeszélte magának, hogy nem azért bírálják, mert populista, nacionalista, álkeresztény, idegengyűlöletet szít, korrupt, hazug és embertelen, hanem bosszúból, mert legyőzte Horn Gyulát.

A helyzet súlyos, de legalább napról napra romlik is. Orbán állapota szintén. Már csak abban bízom, hogy nem terjed el egész Európában, hogy minden magyar idióta, kivétel nélkül. Azt azonban szeretném tudatosítani, hogy egyszer minden nyilatkozattal, szóval és cselekedettel, de minden félrenézéssel, sunnyogással is el kell majd számolni. Nem Európának. Nekünk. Bizony.adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.