Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mondd, Lölö, jól alszol te éjszakánként?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Amíg a nálam okosabbak eldöntik, hogy akkor végérvényesen kimúlt-e a sajtószabadság Magyarországon, vagy az is éppen elég, hogy a közvélemény tájékozódáshoz való joga sérült (nem bagatellizálva a Népszabadság szerkesztőségének jövőjére vonatkozó aggodalmakat), beszéljünk egy kicsit Lölö barátomról, akit az utóbbi időben méltatlanul elhanyagoltam. Rogán Antonio mellett ő a másik kedvencem.

Tudjátok, ő hírneves mangalicaszerelő és futballcsapat-tulajdonos, aki úgy vásárolgatja a szállodákat, mint más a reggeli joghurt mellé a kiflit. Igaz, hogy az imént rongyosra csapkodtam a térdem kalácsát, midőn azt olvastam, hogy élő ember Nobel-békedíjra jelölné Orbán Vikort, Mészáros Lölövics sikertörténete olyan szinten túlmegy minden határon, hogy Orbán Ráhel saját lába adja a másikat. Ezért hagyjuk Orbánt a fenébe. Nem mintha ez a téma nem róla szólna.

Mivel a mai szent napon két emblematikus hír is foglalkozott a három értelmes mondatot egymás után rakni nem tudó polgármesterrel, aki egyben pék, víz-, gáz- és mangalicaszerelő, földet művelő zseni, építőipari szaktekintély és turisztikai őstehetség, ne hagyjuk, hogy sehova nem vezető eseményecskék eltereljék a figyelmünket a mindennapi kurvaanyázás fontosságáról. Úgy értem, a kormányzati korrupcióról, amivel a 888-tól a Magyar Időkig senki nem foglalkozik a sajtószabadság jegyében.

  • Félmilliárdért isszák Mészáros Lőrinc vizét a MÁV-nál – írja az mfor.hu. Ugyanis 2016. augusztus 9-én összesen 486,6 millió forint értékű keretszerződést kötött a MÁV Zrt. a felcsúti polgármester 2015-ben indított vizes cégével, a Vivienvíz Kft-vel. A lap kiszámolta, hogy ez valamivel több mint 6 millió palack 1,5 literes árványvizet jelent. Ráadásul Lölönek nem ez az első szakítása, ahhoz képest, hogy a cége csak tavaly óta létezik. A Magyar Közút is az ő vizét issza kétpofára, igaz, hogy az állami vállalat csak egy ócska 45 milliós szerződést kötöttek Felcsút elöljárójával.
  • A szállodaipart jól ismerő forrásaira hivatkozva a Magyar Nemzet írta meg, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó hotelek (pl. a balatonalmádi Ramada Hotel and Resort) fejlesztése miatt született egy banki döntés. Ennek értelmében a vendéglátás területén 44 milliárdos kamatmentes hitelt (=közpénz) lehet igényelni a kizárólagos állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankon keresztül. Állítólag ennek csak egy részét fordítják Lölöre, mert nemcsak a szállodaipar területén működő vállalkozások érdeklődnek a zseton iránt, hanem. A kreatív közpénzlopás szellemében azt is kitalálták az okosok, hogyan fogja törleszteni Mészáros a kamatmentes hitelt. Beszartam, annyira vicces: több minisztérium is a hoteljeibe szervezi konferenciáit, továbbképzéseit. Novemberben például a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium több száz dolgozóját képzik majd tovább a Ramada Hotelben.

Szóval egyik zsebükből a másikba csorgatják a közpénzt, és ha belegondolok, hogy Orbán Sajátláb Ráhel is érdekelt a turizmusban (akkor is, ha pont nem kötötték az orrunkra, pontosan hogyan, hol, mikor), méginkább súlyos a helyzet. Szakmai körökben tudni vélik, hogy egerszalóki Saliris Hotel valószínűleg a királykisasszonyé lesz, vagy Lölöé. A mi szempontunkból nagyjából tökmindegy is. Főleg, hogy Tiborcz másik saját láb is áron alul vásárolgat kastélyokat.

Bazmeg, ilyen nincs is. Ez a nemstróman (nem is volt, nem is lesz) egyszer nem tud félreállni úgy, hogy egy istentelenül nagy közbeszerzés, kamatmentes hitel, állami megbízás ne csókolná homlokon. Ez bármihez hozzányúl, arannyá válik a keze alatt. Nincs olyan dolog lassan, amihez ez a bőröndökkel aládúcolt szemű, butafejű mesterember ne értene. Ameddig az egész ország nem az ő földjein húzza az igát, nem az ő vizét issza, nem az ő kenyerét eszi, nem az ő szállodáiban cseléd, addig nincs megállás.

Sokan sokszor kiszámolták, hogy óránként, percenként a kisujja megmozdítása nélkül mennyit keres ez a szervilis faszparaszt, és hogy ez a magyar átlagembernek mennyi verejtékes munkájával egyenértékű. Már szerintem nekünk is többször elborult az agyunk ezen a tehetséges emberen, de nem bírnak leállni, azóta se bírnak leállni. Mészáros Lőrinc eklatáns példája annak, hogy amíg van ellopható közpénz akkor sem fognak leállni, ha mindenfajta emberi racionalitás oldaláról szemlélve, a történet túl van mindenen. Érthetetlen és felfoghatatlan. Hogy miután lassan minden a kezedben van, miért nem tudod abbahagyni, hiszen már az elejtett zsákmányt felemelni sem tudod. Jut eszembe, a vadászbiznisz sem maradt ki ennek a mindenhez is értőnek az életéből.

Nyilvánvaló, és már nem is titkolják, hogy az Orbán Viktor nevű egyén Mészáros Lőrincen keresztül áll bosszút minden traumájáért, és lop annyit, amennyit nem szégyell. Mert neki nem volt, mert verte az apja, mert akkor is érezték a trágyalevet rajta, ha beállt az értelmiségiek közé. Az örökös frusztráció, a hatalom akarása, ez mozgatja, ez élteti, és nem fogja befejezni, amíg Lölö nevére nem íratja az országot. Ennyire kibaszott egyszerű.

Ezért van az, hogy két adriai luxus-faszlógatás között mindig eltalálják a legzsírosabb üzletek, egyszerűen nem bír félreugrani előlük. Most éppen az ásványvíz- és a szállodaipar van terítéken, mert így alakult. Az mindegy, hogy a magyar ásványvízpiacon sehol nincs a tavaly létrehozott cége, az mindegy, hogy mennyivel drágább a terméke, mintha korrekt közbeszerzésen nyerte volna el valaki más. Zseni ez az ember, az sem lenne meglepő, ha a mangalicaszerereldéje vizét hasznosítaná. A hülye MÁV meg még a boltban is olcsóbban megvette volna a vizet, dehát a Lölö vizét kell inni, ez van.

Közben meg persze a hülye is tudja, hogy olyan nincs, hogy ez a félanalfabéta több tíz céget igazgat, átlát, utazik, intézkedik, polgármesterkedik, reggeltől estig dolgozik. Hanem méretes korrupció van, arcpirító geciség van. Hogy én, te, ő, balfasz adófizető az állami bankon keresztül toljuk a pénzt Lölö segge alá, hogy vehessen szállodákat. Aztán az én, te, ő balfasz adófizető pénzéből az akármelyik minisztérium túlárazott hétvégi csapatépítő foglalkozást tart Lölö szállodájában, aki a mi pénzünkből törleszti a hitelét, a többi meg nettó haszon. És semmibe nem került neki, a világon semmibe.

El nem tudom képzelni, hogy ez a szervilis jóbarát hogy alszik éjjelente, soha nem is fogom megtudni. Azt viszont minden egyes nap látom, hogy a közpénz hogyan veszíti el jellegét, és köt ki annak a néhány embernek a feneketlen zsebében, aki ennek a polgári-puritán kormánynak a falloszát szopkodja kitartóan. Ez a züllés, pusztítás elképesztő, az ország mélybe zuhanása megállíthatatlan. Lölö a legnyilvánvalóbb magyarázat arra, hogy miért olyan reménytelenül sötét és menthetetlen ez az ország. Mert ahol a csendes többség fejére minden héten rászarhat ez a Mészáros nevű tahó, ott nagy a baj. Nagyon nagy.adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.