Az van, hogy most derült ki: én bizony nem vagyok magyar. Orbán Viktor, minden magyarok harci szamara megvédi a magyarokat, melléjük és beléjük áll, összetartozik, széttartozik, küzd értük. A gond csak az, hogy ők 3,3 millióan vannak és az hétszentség, hogy én nem férek bele abba a 3,3 millióba. Ami amúgy nem annyi, de tök mindegy.
Új egység született (már megint), de abba csak a nemmel szavazók férnek bele és innentől kezdve csak őket képviseli Alcsút, Felcsút, vagy nem tudom micsoda híres szülötte. Ő mondta a szájával. Ez még rendben is van, mert a büdös életben nem vártam el Orbántól, sem díszes kompániájától, hogy engem bárhol, bármikor, bármilyen ügyben is képviseljen.
Hogy tisztán és érthetően fogalmazzak, így talán a hívek is megértik:
KAPJÁTOK BE!
Innentől kezdve konkrétan leszarom az egész bűnszervezetet, élén Orbán kegyelmes úrral. Ha én nem vagyok magyar, ő meg nem miniszterelnök. Ennél is pontosabban: ő egy senki, egy élősködő kis féreg, aki az egész pereputtyával egyetemben az én véremen óhajt hízni az idők végezetéig.
Fogja a 3,3 millió magyarját (kurvaélet, hogy ennek a fele se igaz, egy csomó ember az ijesztgetési hadjárat hatására szavazott és nem azért, mert követni akarja a főkolompost) és tartsák el magukat. A tököm fog ezeknek adót fizetni, járulékot és ezer egyéb sarcot. Miért tenném? Azért, hogy Rasi Bahreinben bohóckodjon az urával, valami turkálóból összeguberált, kihízott cuccban? Isten barmai! Semennyi pénz sem vakarja le az ízlésficamot egyikőtökről sem. A világ legdrágább ruháiban is úgy festetek, mint Mészáros Lölö disznai. Azokra is hiába húz balettruhát bárki, attól még nem változnak balerinává.
Huh. Bárcsak ez lenne veletek a legnagyobb baj, hogy se ízlésetek nincs, se viselkedni nem tudtok. Bánná a fene. De loptok, hazudtok és pofátlanok vagytok a végtelenségig. Főleg az önjelölt cár, aki bármit megengedhet magának és meg is enged bármit. Most például azt, hogy ő dönti el, ki a kurvaélet magyar ebben a búvalvert országban és ki a nem magyar.
Oszt velünk mi lesz, te isten barma? Kitiltasz, vagy lesz kivégzés is? Szerintem is, csináld ezt. Lövesd le a faszba azokat, akik nem nyalnak be neked naponta négyszer. Senkiházi faszkalap.
Tudod mit, kiválasztott magyarok kiválasztott vezére? Éljetek meg a magatok kenyerén. Az én pénzemből egy büdös vasat nem láttok soha többé. Tartsátok el magatokat, a saját pénzeteket verjétek bele a stadionokba, lopjátok meg egymást, építsetek kisvasutat, plakátoljatok, szavazzatok, bohóckodjatok bátran. Engem hagyjatok ki belőle.
Ti vagytok a magyarok, Viktor? Hát legyetek. A legjobb az lenne, ha fognád a pereputtyodat, Mészáros Lócidat, kormányod minden egyes tagját és húznátok a vérbe. Vissza Ázsiába, ahonnan ideevett a büdös franc, mindenki nyomorúságára. Ezt is te károgtad, hogy ott vagy te otthon, félázsiai isten barma. Hát menj vissza oda, vidd a követőidet is. Most szólok, nem lesz akkora tömeg, mint hiszed.
Mi a fasznak élősködsz itt a többi ember, a nem magyarok nyakán? Miért a mi pénzünkből vagy te atyaisten? Meg a slepped. A magát parasztgyereknek valló, de csak büdös surmó Rogán, aki jódolgában már azt sem tudja, mihez kezdjen. És azt hiszi, mindig, mindent meg fog úszni. Mind azt hiszitek. Német Szilárd, okleveles büdösbunkó is ezt hiszi. Akinek volt bőr a pofáján azt válaszolni az újságíróknak, akik Cili és Ciliné röpködéséről kérdezték:
Járjanak utána, aztán meglátjuk mi lesz
Szakadjon rám az ég, ha még egyszer az életben miniszterelnöknek nevezlek, te kivénhedt hobbijogász. Közöm nincs hozzád, sem a bandádhoz. De neked sincs közöd többé hozzám és egyetlen egy szerettemhez sem.
Masírozzatok fel-alá a magyarjaitokkal, hörögjetek, böfögjetek mindenki arcába, hogy itt ti vagytok a valakik. Soha nem akartam rosszat ennek az országnak (nem a te országodnak, tahó. Az én országomnak és a normális kétharmad országának), de már biztos, hogy az egyetlen megoldás az lesz, ha az Unió elzárja a pénzcsapot. Akkor magyarázd majd el a birkáidnak, hogy mi a faszért fáznak, éheznek. Magyarázd meg a bűnbandádnak, hogy miért nincs több égi manna, miért nem tudod őket tovább tömni pénzzel.
Kíváncsi leszek, hogy a rajongóid tekerik ki gyorsabban a nyakadat, vagy a saját pereputtyod. Mi meg addig kibírjuk valahogy, aztán felépítjük a magunk országát.
Csak azt nem tudom, mit fogunk kezdeni ezzel a rengeteg szeméttel. De nem baj, majd közösen kitaláljuk.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.