VENDÉG

Olvasói levél: Oda vittétek el a félelmeket, ahol a hétköznapok is szörnyen ijesztőek

Tamás Róbert | 2016. Szeptember 27, Kedd | 7:55

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,052,606 forint, még hiányzik 947,394 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Megerőszakoltátok a lelkemet.

Rosszabbat, durvábbat tettek a lelkemmel, és ahogy láttam, sok-sok-sok más ember lelkével, személyiségével is, mint amit akárhány muzulmán vallású ember tehetne valaha.

Félelmet, gyűlöletet ültettetek el az egyszerű emberek szívében, a nyomorba még több szörnyűséget pumpáltatok. Oda vittétek el a félelmeket, ahol a hétköznapok is szörnyen ijesztőek.

Oda, ahol a holnap a levegőben lebeg, oda még több kétséget, hiányt, bizonytalanságot vittetek. Arra esküdtetek fel, hogy segítetek, de csak még mélyebb gödröt ástatok nekik.

Megbocsáthatatlan, hogy kihasználjátok, hogy visszaéltek az emberi butasággal, azzal, hogy vannak egyszerű, tájékozatlan emberek.

Onnan fentről, onnan a magasból talán lehet tagadni a méltánytalan nyomornak még a létezését is. Innen, lentről, nem.

Minden nap csoda. Magyarországon minden ember hisz a csodában. Ha nem így lenne, már régen felfalt volna a saját nyomorunk.

Kiszámoltátok már, hogy valójában teljesen tényszerű képtelenség abból a pénzből megélni, amit minimálbérként adnak?

Hogy azért csoda minden nap, mert kétségbeesésünkben még nem raboltunk ki senkit?

Tudjátok, mint a viccben:

Mitől fél a gazdag? Hogy megint kirabolják.

Mitől fél a jómódú? Hogy egyszer kirabolják.

Mitől fél az egyszerű, dolgozó ember? Hogy egyszer kirabol valakit.

Ennyi az egész. Ennek az egyszerű, a csodavárásban és robotban végletekig megrogyott embernek ültettek még félelmet a szívébe. Csak gondolj bele egy pillanatra:

Minden nap eszetlenül küzdesz a túlélésért, egyre nagyobb kalandvágy kell az itthon maradáshoz, a fizetésed nem nő, de szerencsére egyre kevesebbet ér, minden összeomlani látszik, lábon kihordasz egy-egy mini infarktust számlafizetés közben, anyád fertőzésektől haldoklik a kórházban egy egyszerű vakbélműtét után, apád perelni akar, amiért nem tartod el, a gyerekeid új képet követelnek rólad, mert a legutóbbi már megfakult, és legalább a hullaházban szeretnének felismerni, amikor azonosítani mennek.

És ebbe a modern kori rabszolgaságba oltotok még több, még elemibb, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő félelmet.

Olvastam az anya levelét, akitől a gyermeke megkérdezte:

„Anya, ha bejönnek a migránsok hordhatok magamnál bicskát, hogy megvédjem magam?”

Az volt az első gondolatom, hogy micsoda égi szerencse és kegy, hogy nekem nincsen gyerekem. Hogyan magyarázhatnám el én ezt neki?

Hogy bármit is ordítanak a fülébe, ők, akiktől félnie kellene csak emberek. Olyanok, mint te, és én. Vannak köztük rosszak, és jók, szépek, csúnyák, okosak, és ostobák, és erősek, meg gyengék.

Minden hajóval érkezik patkány, de:

miért kellene több millió embernek bűnhődni egy elenyésző részük tettei miatt?

Hogyan mondjam el neki, hogy milyen egy menekülttábor pokla? Hogy egy sátor minden vagyonod? Hogy egész életedben békében, munkával építetted az életedet, de percről percre lett a mindenből semmi. Pedig ők is apák, és anyák, és lányok, unokák, és testvérek, akiknek van múltjuk, és van jelenük, és jövőt akarnak.

Szóval hogyan tudnám elmagyarázni neki, hogyan mondhatnám azt neki, hogy amitől fél egyáltalán nem reális félelem?

Hogy többek közt attól a fekete bácsitól is rettegnie kellene, aki a harmadikon lakik, és mindig széles hófehér mosollyal előre köszön nekünk, és sosem felejti el megkérdezni: „Hogy vagyunk?” És anyu nagynénjének a barátjától is rettegnie kellene, mert arab, és nem eszik disznóhúst, nem iszik alkoholt, a húgát és az apját megölték a saját hazájukban, ezért jött el, nem itt született, de már tökéletesen beszél magyarul.

Hogyan mondjam el neki, hogy nem kell félnie a kultúrájának az elvesztésétől, mert csak még különlegesebbnek, magasztosabbnak érzi majd a saját szokásait egy színesebb környezetben?

Te már vitted el külföldi barátodat locsolkodni, vagy augusztus 20.-án egy tűzijátékra?

Én nem a muzulmán vallású emberektől félek. Nem félek, hogy elvennék a munkámat, a kultúrámat, az életemet. Én ezektől a „keresztény” nagyuraktól félek, akik gyűlöletet ültetnek a nyomortól megcsömörlött lelkekbe.

Én attól félek, sőt rettegek, hogy később sem akarok majd gyermeket.

Mert nem akarom őt kitenni ennek a világnak, és a gyűlöletet képtelen vagyok megmagyarázni.

Nem akarom, hogy zombi legyen, aki ül a tévé előtt, és várja, hogy elteljen az élet.

Ha egyetlen dolgot megtehetnék a gyűlöletre kapható emberekkel, akkor az az lenne, amit az egyik tanárom tett velünk:

Fognék rengeteg apró darab krétát, és közelről dobálnám őket akár napokon keresztül is, és azt ordítanám a fülükbe, hogy gondolkodjatok, gondolkodjatok már végre!

Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ meg fogja ismerni a békét.

M. B. adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

VENDÉG

Olvasói levél: Oda vittétek el a félelmeket, ahol a hétköznapok is szörnyen ijesztőek

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY