Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A nép, aki négyévente beveszi, hogy van választása

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Miközben Nagyér közbeiktatásával Lázár János – mindenhez is még annál is jobban értő kancelláriaminiszter – makkoscipőben kacsázott Ambrózfalva és Csanádalberti között riogatni a népeket (arról érdekes módon elfelejtett beszámolni, hogy óriásdaruval építik a hozzá közelálló jogász vadászkastélyát a hódmezővásárhelyi tanyavilágban, hehe), és az egész fideszes harci osztag a sikeres népszavazásra gyúr, fenyegetőzik, mossa az agyakat szerte az országban, szerintem az ellenzékről kellene pár keresetlen szót ejteni. Föltétlenül.

Tegnap derült ki, hogy az ellenzéki pártok – nyilván azok, amelyek parlamenti frakcióval rendelkeznek és elvileg két-két tagot delegálhattak volna az országosan több mint 10 ezer választási szervbe – olyan szinten basztak rá az állítólagos ellenzékiségükre, hogy öröm nézni. Mivel a Propeller kikérte a Nemzeti Választási Irodától a pontos számokat, nézzük és jegyezzük meg jól:

a Fidesz 13122,
a KDNP 239 (még szerencse, hogy ők egyedül is bármikor bejutnának a parlamentbe),
a Jobbik 170,
az LMP 41,
az MSZP 3811

delegáltat küld a 8306 szavazatszámláló és 2025 helyi választási bizottságba. Ahova – még egyszer mondom – minden pártnak két-két embert lett volna lehetősége beültetni. Hát én semmiképpen nem szeretném megzavarni a saját maga fontosságától megrészegült ellenzéket a 2018-as választások megnyerésére irányuló igyekezetükben, de volna néhány szavam hozzájuk.

Attól nagyvonalúan eltekintek, hogy a Jobbik ebben a kérdésben nem/sem ellenzéki párt, tehát ugyanabban érdekeltek, mint a kormány: hogy érvényes és eredményes legyen a népszavazás, és a „NEM”-ek győzzenek. Elmondták, tudomásul vettük, erről ennyit.

Itt van még nekünk az LMP, amely Hadházy Ákos szavai szerint úgy vélekedik, ez az egész népszavazás érdektelen, tehát nem kampányolnak, nem szervezkednek, aki akart mehetett ellenőrizni, aki meg nem akart, nem ment. Tökmindegy.

Aztán itt van még nekünk az MSZP, aki annyi mindent mondott már a kvótanépszavazásról, hogy MSZP-s legyen a talpán, aki még követni tudja a merrehánymétert. Mindenesetre egy adott pillanatban csapkodták az asztalt rendesen, hogy választási csalás körvonalazódik, és márpedig harcolnunk kell nekünk együtt a gyűlölet ellen. A mi demokratikus jogunkért, a tiszta népszavazásért!

mszp.jpgFotó: mszp.hu

Ebből a nagyfene harcból az lett, hogy elégedetten hátradőltek:

Egy kivételével minden választókerületi bizottságban ott vagyunk, ez a csúcsszerv, itt összesítik a szavazatokat. Ezen kívül 3800 szavazókörben is ott van az MSZP-s delegált, és ahol nem ül bent valaki bizottsági tagként, ott is a környéken figyeljük a választások tisztaságát.

Gondolom, most szarjuk össze magunkat és tegyük össze a két kezünket. Hát igen. Finomkodhatnék én is eltartott ujjal, hogy szegény ellenzék, hát hiszen a Fidesz hogy ellehetetlenítette őket, mit tehetnének már, ugyan mit ér szavazatszámlálókat küldeni ezekbe a bizottságokba, mikor úgyis mindenki tudja, hogy győzni fognak a NEM-ek? De hát a kurva életbe, az érvénytelen/érvényes szavazatok arányának alakulását hogy lehet a környéken figyelni? Ha legalább a környéken lennétek, jóemberek! De lassan olyan érzésem van, hogy már régen nem a Kétfarkú Kutyapárt a viccpárt ebben az országban, hanem ez a kollaboráns banda, a különbség csak annyi (persze nem elhanyagolható), hogy ezen a viccen senki a világon nem röhög. Se közben, se utána.

Választásokat megnyerni, vagy miről is beszéltek ezek? 10000 embert (=bizottságonként 1 tag) nem képesek összeszedni országosan és annyi áldozatot kérni tőlük, hogy egyetlen napra tegyék félre a minden fontosabbat, és legalább mímeljék, hogy érdekli őket, mit követ el az állampárt a népszavazás értelmezhetetlen sikere érdekében, törvényességen és mindenen-mindenkin átgázolva. Ennyit kellett volna tenni, ezt sem bírták megugrani.

Mert ahhoz ugye akarni kellett volna. Az otthonmaradás és tévénézés, a bősz nyilatkozgatás és a sajtóközlemények futószalagon gyártása helyett felemelkedni és Lázár János gyanánt makkoscipőben róni a vidéket. Mi a tetves életért szavaztak ezekre a térdre borult műanyagellenzékiekre emberek százezrei? Nem azért, hogy képviseljenek és ellenőrizzék a hatalom disznóságait, hogy minden eszközt megragadjanak a már régen nem létező fékek és ellensúlyok biztosítására? Itt volt a lehetőség: a frakcióval rendelkező LMP-nek és MSZP-nek joga volt tagokat delegálni ezekbe a bizottságokba, akkor miért nem? Mi az, hogy érdektelen és leszarjuk? Mi az, hogy majd a környéken figyelünk? Miért nem vonták be azokat a pártokat, akiknek a Fidesz ellehetetlenítette az életét, amelyek frakció hiányában nem lehetnek ott? Ja, hogy mindenki egyedül fogja megnyerni a választásokat? Értem. Meg azt is, hogy őfelsége ellenzékének lenni sokkal kifizetődőbb, mint valódi ellenzékként viselkedni.

Tudjátok mit? Már lábujjhegyen is kibírjuk ezt a kis időt október 2-ig, meg azt a ki tudja mennyit, ami még addig hátravan, amíg eltakarodik ez a rezsim oda, ahova már régen el kellett volna. A helyzet az, hogy ennek az ellenzéknek vele együtt kell viszont eltűnnie. Mert ez az ellenzék pontosan tudja, hogy már a 2014-es választások tisztasága is kétséges volt, most pedig ugyanolyan vígan asszisztál egy újabb körvonalazódó csaláshoz. Remélem, ezek után annyi lesz bennük, hogy nem veszik többet a szájukra a választási csalás szóösszetételt, sem pedig az ország kivezetését az Európai Unióból, és tudomásul veszik, hogy a választók érdeklődése irántuk pontosan egybeesik azzal az érdeklődéssel, amit ők tanusítanak az ország sorsa iránt.

Ahelyett, hogy minden erejükkel megakadályozták volna ezt a drága, szégyenteljes bohóckodást, (Hadházy Ákos korrupcióellenes, tényfeltáró munkájának elismerése mellett), az ellenzék aktív részese ennek a fasisztoid színjátéknak, ami annak az állampártnak a műve, amely az elmúlt években felszámolta/megfúrta a demokratikus intézmények zömét (az alkotmánybíróságtól az ügyészségig). Most a nagyszerű ellenzék segédletével az életéért fut, ám a nagyszerű ellenzék úgy véli, nem zavarja az elvtársak munkáját, hadd számoljanak össze annyi szavazatot október 2-án, amennyi szükséges a boldogságukhoz.

Lehet tiltakozni, lehet magyarázni, lehet minket kurvaanyázni, de nem az Orbán fizetési listáján képmutatóskodó ellenzék az ellenzék ebben az országban. Az ellenzék az, akit el akarnak hallagattatni mindenáron, akinek beletaposnak a munkájába, akit ellehetetlenítenek, cseszegetnek, fenyegetnek, lejáratnak. Az az igazi ellenzék, nem az, aki a függöny mögött összekacsint a nihilistázás koronázatlan királyával. Ez a szégyen. Vigyázzanak is, mert még a végén belerokkannak a munkába, az meg kinek hiányzik? Amíg ez az ellenzék ellenzéknek nevezi magát, addig a Fidesznek pont annyira lesz érvényes és eredményes a gyűlöletnépszavazása, amennyire akarja. És a legdurvább, hogy ez 2018-ban is pontosan így lesz. Mert ebben az országban egyetlen kisebbségben lévő ellenzék van: a nép, aki négyévente beveszi, hogy van választása.

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.