Miután kedves kollégám némileg megcsömörleni látszik Rogán Antal viselt dolgaitól, most én szeretném futólag megpiszkálni szeretett honatyánkat, nehogy véletlenül a feledés homályába vesszenek az események. Mert bizony el kell majd egyszer számolni ezekkel akkor is, ha most ez hihetetlennek tűnik.
Most ne foglalkozzunk az ingatlanbiznisszel, amiben a mi Antalunk könyékig ártatlan és ráadásul bizonyítani is tudja (gondolom fotókkal és titkos hangfelvételekkel), hogy soha életében nem találkozott Portik Tamás köztörvényes úrral. Ami azt illeti, nekem is van egy csomó felvételem arról, hogy ott voltam valahol, ahol Portik meg nem. Családi fotók tucatjaival bizonyíthatnám – amennyiben ez szükségessé válna – hogy már zsenge gyermekkoromban is jellemzően olyan fényképek készültek rólam, amelyeken sem Portik, sem Vizoviczki, de még Rogán Antal sem szerepel.
Az is igaz, hogy az én lakásom most is pont akkora, mint amekkora 10 éve volt és egy centit sem tágult a nyári hőség ellenére sem, valamint képtelen vagyok több pénzt költeni, mint amennyit keresek.
Tehát most mindezekről nem írok, ellenben szeretnék néhány szót ejteni a letelepedési kötvény buliról, amiben Rogán Antal teljesen ártatlan, semmi köze semmihez és természetesen erről is rendelkezik megfelelő dokumentumokkal, fényképekkel és különféle becsületes bűnözők is örömmel tesznek tanúvallomást arról, hogy azt sem tudják, ki az a Rogán Antal.
Történt pedig, hogy némileg megkavarodott az iszap letelepedés ügyben. Na, nem nagyon, mert mindenkit leköt a migránsok elleni védekezés, az Unióval folytatott szabadságharc és Kétfarkú Kutya Párt drámai plakátkampánya, nem beszélve Kerék-Bárczy Szabolcs Gyurcsány Ferencből történő kilépéséről, de azért ne suhanjunk el néhány érdekes hír mellett.
Az egyik ilyen: az mno.hu kiderítette, hogy – már amennyiben helyesek a lap értesülései – sikerült elítélt orosz bűnözőnek is kötvényt eladni, aki aztán vidáman letelepedhet Magyarországon, vagy mehet tovább az Unió bármely országába. Azt ugyanis nem árt elfelejteni, hogy aki megvásárolja ezt a magyar kötvényt, az nem csak Magyarországon, hanem minden tagországban vígan jöhet-mehet. Akár bűnözhet is.
Miközben a kormány teljes erőből tolja az arcunkba a bevándorlásellenes propagandát és (a legutóbbi hírek szerint) 8 milliárd forint közpénzből hirdet, plakátol, népszavaztat, a másik végén is égeti a kapanyelet. Vagy a gyertyát. Eddig ugyanis nem kevesebb, mint 16 ezer harmadik országbeli ember vásárolt letelepedési kötvényt. Ez már bőven több, mint a tízszerese annak a számnak, ahány embert átmenetileg be kellene fogadnia Magyarországnak, amennyiben az Unió így döntene, pedig még nem döntött sehogy.
A letelepedési kötvény vásárlóival nem csak az a baj, hogy nem igazán kiforrott az ellenőrzési rendszer és így előfordulhat az is, hogy akár bűnözők, netán terroristák is bejutnak az Unióba, hanem az is gond, hogy a kötvényen a magyar adófizetők sokat buknak. Annak árát ugyanis a kötvény vásárlója nem örökbe adja az államkasszába, hanem átmenetileg. Ez lényegében egy hitelkonstrukció. A kötvény vásárlója kölcsönt ad Magyarországnak, amely kölcsönt a kötvény lejártakor vissza kell részére fizetni. Az arra az időszakra jutó kamatokkal együtt.
A picike gond az, hogy kevesebb pénz kerül be a közösbe, mint amennyi majd kimegy onnan. Ugyanis a kötvények forgalmazását végző cégek lefölözik a hasznot. Öt ilyen cég van, ebből négy cég offshore bejegyzésű (felderíthetetlen tényleges tulajdonosi körrel). Rogán Antal nem tegnap bukkant fel a letelepedési kötvényekkel üzletelő cégek körül, bár biztosan van arról is fotója, hogy soha sem járt arra.
Most csak arra derült fény, hogy az egyik letelepedési kötvényt forgalmazó cég, az Arton Capital Kft. tulajdonosa, egy bizonyos Balogh Radosztina egyetemi társa volt Rogán Antalnak, akivel a mai napig töretlen a barátság és a kapcsolat.
Egy picit előtte pedig az derült ki, hogy a kedves bahreini tiszteletbeli konzul, Garamvölgyi Balázs is üzletel letelepedési kötvénnyel. Ő az, aki volt kedves Orbán Ráhelt és az ő férjét vendégül látni egy csoki és némi gyöngyhalászat erejéig a bahreini energetikai miniszter társaságában. Szigorúan magánemberként volt jelen mindenki. Erről természetesen hivatalos fotók is tanúskodnak, hogy magán-gyöngyhalászatról csacsogtak az egyszerű magyar turisták Bahreinben.
Arról sajnos még nem állnak rendelkezésre bizonyító erejű fotók, hogy a bíróságon is ilyen kiemelt ellátásban részesülnének a honpolgárok, illetve hogy az ingatlanmutyi, a letelepedési kötvény mutyi és a bahreini csokoládé szerves egységet alkot-e, vagy elszigetelt történetekről van szó, de majdcsak lesz arról is felvétel. Mi nagyon várjuk.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.