Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Akkor majd ki fog a kamerák elé állni és elmondani, hogy mennyire jó nekünk?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Már megint nagyon jó nekünk, mert a magyar reformok működnek. Annyira remek minden, hogy ettől még majd jobb is lesz mindjárt. A munkanélküliség a rendszerváltás óta soha nem látott, 5 százalékos mértékre zuhant, a reálbérek nőnek, ihaj, csuhaj, fahaj.

Mennyire jó lenne, ha a valóság köszönne vissza a kormánypropagandából és mindezeket a remek dolgokat éreznénk is a bőrünkön, nem csak olvasnánk az aktuális hurrában.

Milyen nagyszerű lenne, ha nem takarná el a statisztika a valóságot. Ha nem, vagy legalább csökkenő mértékben lenne nyomor, ha enyhülne a dolgozói szegénység, ha a közmunkások nem a statisztikát kozmetikáznák, hanem annyi pénzért dolgozhatnának, amennyiből legalább alapszinten meg lehet élni.

Milyen csodás lenne, ha a statisztikusok nem úgy számolnának átlagkeresetet, hogy összeadják Mészáros Lőrinc évi – mennyi lehet? 3-4-5 milliárd? több? – bevételét és a disznótelepén dolgozó melós minimálbérét és a kettő átlagának örvendeznek, miközben a melós attól még pont olyan szegény marad, mint előtte.

„A rendszerváltás óta nem mértek olyan alacsony munkanélküliséget, mint az elmúlt időszakban. 2010 óta 12 százalékról 5 százalékra esett a munkanélküliség. A magyar reformok működnek. A gazdaságpolitikának, a munkát terhelő adók csökkentésének, a Munkahelyvédelmi Akciónak és a versenyszféra bővülésének köszönhetően töretlenül emelkedik a foglalkoztatottság. Most újabb foglalkoztatási csúcsot értünk el, már 4 millió 372 ezer ember dolgozik. A kormány célja a foglalkoztatás további növelése.”  (Magyarország Kormánya/Facebook)

Annyira jó lenne, ha valóban létezne gazdaságpolitika, ami működne is. Aztán az is jó lenne, ha pontosan tudnánk, hogy ez a 4 millió 372 ezer ember hol dolgozik? Ebben benne vannak a külföldön dolgozók? Az a 800 ezer magyar is itt szerepel, aki nem ebben az országban dolgozik, de ilyenkor jól jönnek? Mert a többszázezer közmunkás igen  – joggal egyébként, mert ők is dolgoznak, ha éhbérért is -, de túl nagy örvendezésre ez azért nem ad alapot.

A külföldön dolgozó magyarok csökkentik a munkanélküliek számát, ez egyértelmű. Csak éppen nem azért, mert munkát találtak itt, hanem azért, mert elmentek innen. Ők a kormánynak nem annyira hiányoznak, a hazautalt pénz azonban nagyban javítja a gazdasági mutatókat.

A baj csak az, hogy nekünk meg hiányoznak. Szülőknek, nagyszülőknek, testvéreknek, gyermekeknek hiányoznak és látható módon hiányoznak a munkaadóknak is, akik egyre kevésbé találnak munkavállalót, főleg szakképzett munkavállalót. Ezért van egyszerre munkanélküliség és munkaerőhiány. Nem azért, mert olyan veszettül bővül a gazdaság, hogy felszívta a munkaerőt, hanem azért, mert a munkaerő elmenekül innen.

Ez a folyamat nem lassult és főleg nem fordult meg, hanem ma is tart és egyre komolyabb méreteket ölt. Ezen a Brexit semmit nem változtat, legfeljebb a célország módosul. Már a családtagok is megindultak, már máshol, más országban születnek meg azok a gyermekek, akik Magyarországon nem. Úton van a középgeneráció, de nem ritka a közvetlenül nyugdíj előtt álló kalandvágyó sem.

Baj van. Holnap, jövőre még nagyobb baj lesz. Értem én, hogy a választásokig ki kell húzni valahogy. Aztán meg kell nyerni a választásokat. Addig kellenek a kozmetikázott statisztikák, kell a sikerpropaganda és kell, nagyon kell a migráncsozás és a belső gyűlölködés szítása.

De mi lesz aztán? Mi lesz a választások után? Mi lesz az uniós források elapadását követő időszakban? Mi történik akkor, amikor egyértelművé válik mindenki számára az, ami sokunk számára már jó ideje nyilvánvaló: hogy az uniós pénzek elfolytak a túlárazott, baráti-rokoni kezekbe tolt beruházásokban, saját iparunk nincs és amit a kormány nagy melldöngetés közepette osztogat, azt másoktól és máshonnan vette el? Ahonnan már most is nagyon hiányzik és az idő előrehaladtával még ennél is sokkal jobban fog hiányozni.

Mi lesz akkor, amikor a kormány végleg bebetonozta a hatalmát, amikor már nem lesz szüksége még a látszat-támogatásra sem? Mennyi idő alatt fogja eltiporni a mostani híveket akkor, amikor már nem lesz rájuk szükség?

Mi lesz az országgal? Az egészségüggyel, oktatással, szociális – már most sem létező – hálóval, a civil társadalommal, a gazdasággal? Ki fog a kamerák elé állni és elmondani, hogy mennyire jó nekünk? Azt hiszem, senki. Nem lesz rá szükség. És nem is lesz kinek.adomány