NEHAZUGGY

Az meg ugyan kit érdekel, ha az ország maradék, értéktelen 95 százaléka a feudalizmus korába trappol vissza?

Forgács Erzsébet | 2016. Augusztus 21, Vasárnap | 10:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Miután szerencsésen túl vagyunk a Fidesz háztáji ünnepén (kisajátítás útján lett fideszes, mint minden más) és a sportolók megnyerték Orbán Viktor nyolcadik aranyérmét az olimpián, mindjárt kezdődnek a szorgos hétköznapok.

Hétfőtől jönnek a Fidesz aktivistái, hogy elmondják nekünk, miért is kell október másodikán arra szavaznunk, amire a főnök szeretné, hogy szavazzunk. Miután eddig sem engedtem be szektásokat a saját lakásomba, ezután sem áll szándékomban. Teljesen önállóan is el tudom dönteni, hogy óhajtok-e szavazni és amennyiben igen, akkor mire. Azt viszont kifejezetten zaklatásnak veszem, ha az otthonomba próbál benyomulni a kormánypárt, ezért aztán biztosan nem fogom aprósütivel várni a lelkes hírhozókat.

Tudom persze, hogy nem az én sütim inspirálja a mindenbe beleugató párt aktivistáit a látogatásra, hanem egyrészt ki akarják tölteni a kis házi kérdőívüket (puszi Kubatov Gábornak a homlokára. Egy szívlapáttal), amiből aztán pontosan tudni vélik, név és lakcím szerint ki támogatja őket és ki az ellenség. Másrészt némi nyomásgyakorlásra is remek ez a háztól-házig projekt, mert csak megrémül a paraszt, ha két dalia egy noteszbe irkálja a nevét, lakcímét és mellé pöttyinti a jelet, hogy a házigazda Orbán Viktoros pólóban tessékelte be, vagy egy gereblye nyelét markolászva tessékelte ki őket. Ezt megcsinálták a választás előtt is, azzal sem tudtak különösebben meghatni.

A magam részéről jelzésértékűnek tartom azt a tényt, hogy a Fidesz közösségi oldalára kizárólag Lázár János agitprop dumája került fel, mintegy összefoglalva az egypártrendszerű illiberális unortodoxia eszmeiségét. Ennek alapján immár bizonyos vagyok abban, hogy Lázár nem azért hordott össze annyi szemét dumát Hódmezővásárhelyen – meglovagolva a nemzeti ünnepet – mert átmeneti tudatzavara támadt az elfogyasztott házi tablettásbortól, hanem mert ez a cél. Akkor is, ha jelen állás szerint mást hazudik a kormány színe-java-virága.

A mindenminiszter, aki büszke arra, amije van – ez esetben nem az eszére gondolok – és nyilván arra is büszke, ami a gyermekeinek van (kevés szülő írathat százmilliós értékű vagyonokat a kiskorú gyermekeire), gyakorlatilag meghirdette az Unióból való kilépést. Nem először, de legalább nem is utoljára.

Miközben folyik a taktikázás országon belül és országhatárokon átívelően, a kormány sikeres és dúsgazdag tagjai elfelejteni látszanak azt az aprócska tényt, hogy a végtelenül szuverén Fidesz minden magyar nevében szabadságharcot hirdető uradalmában az ország lényegében az uniós pénzekből képes minimális fejlődést felmutatni. Továbbá azt a mellékes körülményt is rendszeresen elfelejtik megemlíteni, hogy a munkaképes korú lakosság két számjegyű százaléka külföldön él és dolgozik.

Miközben itthon Mészáros Lőrinc, az ő felesége, lánygyereke és a lánygyerek jövendőbeli férje is multimilliomossá okosodik, mások gyermekei családostul elhagyják az országot.

Miközben Orbán Viktor szerető édesapja, kedves felesége, valamint veje napról-napra feljebb kapaszkodik az anyagi biztonság rögös ösvényén, a családok döntő többségében súlyos gondot jelent a tanévkezdés finanszírozása.

Miközben Lázár János kiskorú gyermekei százmilliós villát vásárolnak az összespórolt zsebpénzükből, valamint – mert szorgos család az övék – vesznek mellé hektárszámra szőlőt és egyéb mezőgazdasági ingatlanokat – sok kisgyermek gyűlöli a nyári szünetet, mert olyankor tényszerűen éhezni kénytelen.

Értem én, hogy ezeknek a rendkívül tehetséges famíliáknak tökéletesen megfelel az, ha Magyarország kilép az Unióból, mert ők azután is – ahogy eddig is – remekül megélnek a felhalmozott vagyonból. Az meg ugyan kit érdekel, ha az ország maradék, értéktelen 95 százaléka a feudalizmus korába trappol vissza? Senkit sem érdekel, hogy válaszoljak a saját kérdésemre.

Az egyetlen apró problémát az jelenti, hogy a bűnszervezetben elkövetett országvezetés legszebb reményei ellenére a lakosság elsöprően nagy hányada uniós tag óhajt maradni. Még a Fidesz hívei is. Azt pedig – még – ez a kormány sem teheti meg, hogy önhatalmúlag kilép a közösségből. Most még nem is akar, hiszen még évekig járnak a fejlesztési források, annyi pénzt csak nem dob ki senki az ablakon. Na ugye!

Tehát maga az aktus – amikor végleg tönkreb*sszák az országot – nem sürgető, de az előkészítést már most meg kell kezdeni. Ugyanis meg kell fordítani az emberek gondolkodását, meg kell lazítani, majd el kell vágni a magyarok kötődését az Unióhoz. Szép feladat, méltó ezekhez a figurákhoz.

Újabb lélektani hadviselés veszi kezdetét és ez el fog tartani egy darabig. Addig feltétlenül, ameddig Orbán Viktor úgy nem találja, hogy már elég magyar kisember gyűlöli az Uniót ahhoz, hogy meg lehessen próbálkozni egy kötelező érvényű népszavazással ebben a témában. Addig is beindul a húzd meg-ereszd meg propaganda. Lázár János – kinevezett renitens – kampányol a kilépés mellett, természetesen szigorúan magánemberként, a kormány egyéb alkalmazottai pedig tagadnak mindent.

Közben persze hol itt, hol ott hangzik el néhány kijelentés, miszerint mégis jobb lenne nekünk egyedül, mert egy ilyen végtelenül tehetséges, büszke és különleges nép ragaszkodik a szabadsághoz, amely szabadság egyedüli letéteményese egyrészről Orbán Viktor királlyá koronázása, másrészt az ország határainak szögesdróttal és taposóaknákkal való körbedíszítése. Egyszer aztán csak eljön az a szép pillanat, amikor többen hiszik el, hogy rabok vagyunk, mint ahányan nem hiszik el.

Akkor lehet majd kiírni a másik népszavazást, ami végleg megpecsételi az ország sorsát és a mi jövőnket. Már persze, ha addig lesz még elég munkaképes ember az országban, akinek a befizetéseiből működtetni lehet úgy, ahogy az országot.

A szabadsághoz hozzátartozik az anyagi függetlenség is, ezért feszített tempóban vissza kell fizetni a felvett hiteleket. Már látom is azt a szép pillanatot, amikor az ország első asszonya bejelenti: márpedig kifizetjük a hitelt akkor is, ha a nép füvet eszik.

Ja, nem. Ez már elhangzott egyszer egy Elena nevű nő szájából, egy másik országban. Bár annak sem lett annyira vidám befejezése. malac

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!