NEHAZUGGY

Egy lerongyolódott, reményvesztett, kirabolt, lebutított, lassan kiürülő ország lenyomata

Tamás Róbert | 2016. Augusztus 14, Vasárnap | 10:20

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,079,897 forint, még hiányzik 920,103 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Folytassuk a száguldást, amit az előző cikkben kezdtünk. Még mindig a Magyar Idők és az ott megjelent szakértői vélemény nyomvonalán zakatolunk és a három – Magyarország fejlődését elősegítő – tényező közül eljutottunk az engem leginkább érdeklőhöz. Jelesül foglalkozzunk a külföldön dolgozó magyarokkal. Az érthetőség – és a lustábbak – kedvéért itt kénytelen leszek idézni a cikkből, de itt a link, ahol az eredeti elérhető.

„Az első – s talán a legizgalmasabb – ilyen kedvező körülmény, évek óta egyre jellemzőbb folyamat a Magyarországra hazautalt pénzek gyarapodása. (Öt év alatt több mint megduplázódott ezen pénzátutalások összege.)”

Most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy mennyire kell – jó, nem anyázok – sajátos gondolkodásúnak lenni ahhoz, hogy kedvező folyamatnak nevezze valaki a hazautalt pénzek összegének növekedését. Ha öt év alatt megduplázódott az összeg, az egyetlen dolgot jelenthet: az Orbán-kormány dicstelen uralkodása alatt minimum megduplázódott azoknak a magyaroknak a száma, akik kénytelenek voltak más országban keresni a boldogulást. Ennél valószínűbb, hogy több, mint a duplájára emelkedett az elvándoroltak száma, ugyanis sokan már a családjukat is kivitték, tehát nincs kinek pénzt küldeni.

„Miközben hazánkfiai közül a hivatalos statisztika szerint mintegy 161 ezren dolgoznak külföldön (a valós szám ennél minden bizonnyal lényegesen magasabb, akár a duplája is lehet), de paradox módon rövid távon Magyarország ezzel nem jár feltétlenül rosszul. Enélkül ugyanis még a munkabérek növekedése is valószínűleg alacsonyabb lenne, hiszen akkor nagyobb lenne a munkaerő-kínálat, s a ma külföldön dolgozók egy részének vélhetően munkanélküli-segélyt is kellene fizetnünk.”

Nyilván a 161 ezer nem valós szám, de még a duplája sem. A legtöbb külföldön dolgozó nem jelenik meg a statisztikákban. Változatlanul nem vagyok közgazdász, de elég sajátságos megközelítésnek érzem azt, hogy amennyiben az elvándorolt magyarok itthon maradtak volna, akkor több lenne a munkanélküli. Amennyiben ezek a magyar munkavállalók itthon nem találtak munkát, akkor más országokban miért találtak? Ráadásul miért találtak olyan munkát, amiből futja arra, hogy támogassák az itthon maradt családtagokat? Azt a cikk szerzője sem tudja, milyen célból utalnak pénzt Magyarországra, de szerint:

„De most nem ez a lényeg! Hanem az, hogy külföldön dolgozó honfitársaink évente egyre több, s az utolsó vizsgált évben (2014-ben) pedig már mintegy 1250 milliárd forintot (pontosan 4473 millió dollárt) utaltak haza.”

Éljen! Igaz, hogy vélhetőleg az eltelt másfél évben ez az összeg jócskán megemelkedett, de vegyük most alapul a 2014-ben hazautalt összeget. Nem hiszem, hogy nagyon mellényúlok, ha feltételezem, hogy fejenként, havonta 100 ezer forint körüli összeggel lehet számolni. Nagyjából ez az az összeg, amit akár minimálbérből is ki lehet szorítani. Nyilván vannak, akik jóval többet küldenek, de olyanok is vannak, akik semennyit sem. Ha a 100 ezer forintos havi utalással számolok, máris kapok egy számot. Ez a szám pedig 1 041 666. Ha közelít a valósághoz a havi 100 ezer forint, akkor másfél évvel ezelőtt ennyi honfitársunk élt és dolgozott külföldön. Ha feltételezzük – bár nem is kell feltételezni, mert tudjuk – hogy sokan családdal mentek ki, vagy maguk után vitték a családot, illetve már külföldön alapítottak családot, születtek gyermekeik, akkor igen drámai szám körvonalazódik.

Lehet persze örülni annak – leegyszerűsítve a cikkben megjelenő gondolatmenetet – hogy egyrészt küldenek haza pénzt, másrészt legalább nem itthon növelik a munkanélküliek vidám táborát – itt szeretném megjegyezni, hogy a szerző rosszul informált, ugyanis Magyarországon nincs munkanélküli segély -, de ennél nagyobb tragédia nehezen képzelhető el.

Az egymást követő kormányoknak már régen fejlődő pályára kellett volna állítani a gazdaságot. Annyi uniós támogatás, ami az Orbán-kormány idején beáramlott az országba, soha nem volt és nem is lesz. Orbánék úgy vették át az ország vezetését, hogy addigra a gazdasági válság mélypontján már túl voltunk. A Bajnai-kormány stabilizálta az ország gazdaságát, a Fidesz-KDNP későbbi hazugságaival szemben (a kormányváltáskor elismerték Bajnai teljesítményét) szó sem volt csődközeli helyzetről. Pocsék helyzetről szó volt, hiszen a Gyurcsány-kormány nem éppen hozzáértő ténykedése, a gazdasági válság és az ellenzékben romboló Fidesz együttesen megtették a hatásukat, azzal egyetlen év alatt, megfelelő felhatalmazások nélkül a Bajnai-kormány nem tudott csodát tenni.

De azóta iszonyatos mennyiségű pénz áramlott az országba, amiből semmi nem látható. Döglődő és eladósodott egészségügy, lebutított, közneveléssé degradált oktatási rendszer, szétvert szociális háló, nulla saját ipar, alig működő gazdaság, elképesztően magas szegénységi mutatók, kilátástalan helyzetbe került közmunkások, létminimum alatt élő fél országnyi ember. Ezzel szemben a putri falvakban is sorra épülő, milliárdos stadionok, sehonnan-sehová nem vezető kisvasutak, várba költöző úri elit, eszelősen gazdagodó néhány család.

A Fidesz az elmúlt hét évben éppen úgy ellenzékben volt, mintha meg sem nyerték volna a választásokat. Semmi mással nem foglalkoznak hetedik éve, mint a hatalmuk bebetonozásával, a nyíltszíni lopások propagandaplakátokkal való eltakarásával, a társadalom megosztásával, egymás ellen való uszítással, hazudozással, gyűlöletkeltéssel. Mindeközben haldoklik az ország gazdaságilag is, társadalmilag is és erkölcsileg is. Fizikailag is.

Ehhez mérten azt gondolom, nincs okunk annak örülni, hogy a külföldön dolgozó honfitársaink egyre több pénzt küldenek haza. Annak a pénznek a növekedése a mi halálos ítéletünk. Egy lerongyolódott, reményvesztett, kirabolt, lebutított, lassan kiürülő ország lenyomata.

Nem lesz könnyű – és soha, senkinek ne higgyük el, hogy könnyű lesz! – de fel lehet ebből állni. Ahhoz rá kell jönni mindannyiunknak, egyenként, hogy rajtunk múlik, senki máson. Bárki van, vagy lesz kormányon, mindig rajtunk múlik. adomány

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!