NEHAZUGGY

Rendkívüli sürgősségre alapított korrupció

Forgács Erzsébet | 2016. Augusztus 12, Péntek | 12:43

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,598,249 forint, még hiányzik 401,751 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Lassan név szerint és személyesen megismerhetjük a számtalan államtitkárt, helyettes államtitkárt, az összes minisztérium összes dolgozóját és az ő rokonságukat. Még nem a Kékfény című műsorból (van még ilyen?), hanem a fantasztikusan gazdagodó, pályázatokat és támogatásokat rendre megnyerő, ártatlan bociszemekkel a kamerába néz, nem-értem-mi-a-probléma típusú nyilatkozatokat adó magánszámok keretében.

Ma Kis Miklós Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kis- és középvállalkozásokért felelős volt alelnöke, jelenlegi Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csodálkozik rá a világra, hogy mi a probléma az ő 70 milliós agrártámogatásával, amikor az minden keményen dolgozó kisembernek jár. Valóban jár az uniós földalapú támogatás. Azonban az államtitkár úr 96 hektárjára igényelt és elnyert 70 millió forint nem csak ebből áll össze, ugyanis tudomásom szerint nem hektáronként hétmillió forint az uniós támogatás, hanem ennek a csekélyke töredéke. A többi pénz nem jár, hanem elnyerhető állami és uniós forrásokból áll össze.

De nem ügy ez, nem is lesz az. Ahogy az sem, hogy szeretve tisztelt miniszterelnökünk drága édesapja pályáztatás nélkül is ügyesen forgolódik a „Rendkívüli sürgősségre alapított hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás” fedőnéven futó projektek körül, most például a 2017-es vizes világbajnokság építkezési körül. Az önmagában megérne egy misét, hogy miképpen lepheti meg annyira a kormányt a világbajnokság rendezésének lehetősége, ami indokolja a rendkívüli sürgősséget. Ha csak az nem, hogy ilyenkor nem kell közbeszerzést kiírni.

Az ilyen esetekben a következő reakciók fordulnak elő:

Az érintett a kérdést sem érti, hiszen ő ugyan miért is ne nyerhetne közpénzes megbízást?
Az érintett mélységesen megbántódik már csak a gyanúsítástól is és duzzogva nem válaszol a sajtó kérdéseire.
Az érintett eleve sem válaszol semmilyen kérdésre, mert kinek mi köze hozzá.
Az érintett letagadja a szemmel látható tényeket is.
Az érintett perrel fenyeget mindenkit, aki meg meri írni az esetet.

Egy valami nem szokott előfordulni: nem háborodunk fel. Megszoktuk, természetesnek vesszük, talán még büszkék is vagyunk az újabb nemzeti sikerre.

Korrupciónak nevezzük azt, ha egy politikus, vagy egyéb, köztisztséget ellátó személy (legyen az a legapróbb falu polgármestere, vagy az ország miniszterelnöke) visszaél a hivatali hatalmával, befolyásával, esetleg a munkakörével járó információkkal (például tudja, mire és hogyan kell benyújtani úgy pályázatot, hogy az biztosan pénzt hozzon a konyhára, vagy olyan légkört alakít ki maga körül, hogy a rokonának elég csak a neve is ahhoz, hogy hozzáférjen a közpénzekhez), illetve amikor egy politikus pénzt, vagy egyéb juttatást fogad el azért, hogy az őt lefizető személy kedvezőbb elbírálásban részesüljön, akkor ez bűncselekmény kategória. Kinyomozható, bizonyítható, büntethető. Persze, csak akkor, ha működik az ügyészség, ha a legfőbb ügyész teszi a dolgát, ha a rendőrség nyomoz.

Van egy másik vetülete is ennek a történetnek, az pedig nem jogi, hanem erkölcsi. Ez nálunk szinte teljesen ismeretlen fogalom lett mára. Ahogy néhány éve még Torgyán Józsefet elsöpörte a népharag a liftes, úszómedencés háza miatt. Az már más kérdés, hogy utólag kiderült: se lift, se medence. Ma már nyugodtan lehetne medence is, lift is, golfpálya is, a szeme sem rebbenne senkinek.

Pedig egy normális országban – mondom normális ország, nem Magyarország – nem fordulhatna elő, hogy a miniszterelnök apja, testvére, lánya, veje, felesége közpénz közelébe kerüljön. Mert nem. Mert ameddig akár csak a korrupciónak az árnyéka is vetülhet egy magas tisztséget betöltő politikusra, ameddig akár csak a gondolata is felmerülhet, hogy a rokonság a pozíciójának köszönhetően jut közpénzekhez, addig nem. Addig senki nem pályázik, nem nyer. Ez ezzel jár, ez az ára a posztnak.

Ahogy nem pályázik, nem nyer, de még csak fel sem bukkan sehol más politikusok rokonsága sem. Normális országban kizárt, hogy a legfőbb ügyész a jegybank elnökével kvaterkázik, a legfőbb ügyész felesége a jegybank elnökének beosztottja, a jegybank elnökének unokatestvére bankot hoz létre a Magyar Nemzeti Bankban lévő közpénzből feltőkésített bankjával finanszírozza a jegybankelnök fiának vállalkozását. Ilyen egyszerűen elképzelhetetlen. Ez olyan erkölcsi mélyrepülés, ami alá nem lehet már menni. Gondolom én. Pedig lehet. Amikor Rogán Antal nem kapaszkodik két kézzel a jogba és nem akarja bebizonyítani, hogy köze sincs a bűnözőkhöz, hanem bujkál, menekül, megsértődik és fenyegetőzik, az már mindennek a legalja.

Ezeken – és még ezernyi máson – nem háborodunk fel, miért is háborodnánk fel rongyos 70 millió forinton? A bíróság soha nem igazságot szolgáltat, hanem a jogot alkalmazza. Igazságot csakis egészséges erkölcsi tartással rendelkező polgárság tud kiharcolni. Már persze, ha létezik ilyen polgárság. Nálunk nem létezik, mert bevezettük a korrupció-alapú életformát. Kár, hogy csak keveseknek adatik meg ennek élvezete, sokaknak pedig a csodálkozás marad, hogy hát ezt is lehet. adomány

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!