Épül-szépül Magyarország, benne a vidék, az ország lelke, tüdeje, éléskamrája és hasonló hangzatos címek büszke tulajdonosa. Olvasom én a sajtóban, mert azt írja az újság…
A dél-balatoni szennyvízprogram örömére kiépítik a csatornahálózatot. Érelemszerűen a dél-balatoni falvakban. Van is öröm, hiszen apró településekről van szó, önerőből soha nem lenne csatorna. Meg van üröm is, mert gyakorlatilag senki nem tud semmiről semmi. Például azt sem, hogy mikor mit bont fel kicsoda, főként pedig azt, hogy amit egyszer felbontottak, ki temeti vissza. Mert az alvállalkozó alvállalkozójának az alvállalkozója végzi a munkát, ő pedig nem tud választ adni ezekre a kérdésekre. A polgármester nem pontosan érti, hogy van ez. Azt sajnos én sem tudom, hogy ebben a konkrét esetben hogy van, de mesélek egy történetet. Amúgy is péntek délután van, megérdemlünk egy kis mesét.
Főnök, most szólt a Géza, hogy van itt ez a pénz, amit meg lehetne pályázni az Uniótól. 10 milliárd forint, csatornaépítésre.
Minek a Gézának csatorna? Ja, hogy nem neki. Sok pénz az, veszni ne hagyjuk! A mi utcánkban van már csatorna, hülyén venné ki magát egy másik. Nálatok is van csatorna? Akkor oda sem kell. Mindegy. Keressetek pár falut, ahol nincs. Majd én lemegyek személyesen és bejelentem az örömhírt, hogy kapnak csatornát, hadd örüljenek. Hogyhogy kik? Akiket a Géza talál, hogy csatornátlanok. Érted már? Jól van. Szólok anyámnak, hogy a cége csinálja meg a pályázati anyagot. Az húszmillióból kijön, plusz ÁFA. Nem leszarom, hogy más megcsinálná ötmillióból? Anyámék ennyiért csinálják. Na.
Benyomjuk a pályázatot, jön a lóvé Brüsszelből. Megpályáztatjuk, mert nehogy megint ugasson az OLAF. Szóljatok a Lajosnak, hogy ő fogja nyerni a megbízást. Hogyhogy honnan tudom, te díszmarha? Értsed is, mert azon kapod magad egyszer, hogy Kőbánya-alsón őrzöd a nyilvános vécét. Tehát a Lajos cége pályázik, nyer. Tízmilliárd mindjárt az övé – mínusz anyám húszmilliója plusz ÁFA – azt szépen a Lajos visszaosztja. Ahogy szoktuk. Az én részemet a Dezsőnek vigyétek, ahogy szoktuk. Elég nekem a 70 százalék, a többit osszátok el magatok között.
A Lajos bízza meg apám cégét a kivitelezési munkákkal, csak előbb kellenek valami tervek is. Az öcséd pont most csinált egy ilyen vállalkozást? Gratulálok, remek családod van! Akkor az övé a megbízás! Mennyiért csinálná meg? Nyolcvan millió? Nem sok az egy kicsit? Ja, vagy úgy! Mennyit oszt vissza? A fele az megfelel.
A Lajos megbízza apám cégét, ő lesz az alvállalkozó. Hogy az még kideríthető? Akkor oldjátok meg, hogy ne legyen! Jó, akkor tegyünk be még két alvállalkozót, aztán a fater. A lényeg, hogy az öreg legalább kétmilliárdot keressen. Jövő hónapban lesz hetven éves, meg akarom lepni valamivel. Majd kell keresni valakit, aki el is tudja végezni a munkát. Hogyhogy miért? Mert apám nem tud csatornát építeni, azért. Mit akarsz egy idős embertől?
No, foglaljuk össze, hol tartunk. Pénz jön az Uniótól, anyám cége letudva, Lajos letudva, az öcséd cége letudva, apám letudva. Hogyhogy a Géza? Tényleg, neki is kell valami. Ő se tud csatornát építeni, mi? Na mindegy, akkor írjon egy tanulmányt. Ötven milla. Jó, száz, de akkor a felét vissza. Legyen százhúsz. Milyen unokahúgod? Ja, hogy az enyém. Tényleg. Ő majd csinálja a reklámkampányt. Húzós összeg lesz, de megéri! Mit tudom én, mit reklámozzon?! A csatornát, nyilván. Hogy milyen jófej vagyok, mert csinálok nekik.
Ki az a Marika? Ja, tudom. Jó, ő is. Ott tartunk hogy hol tartunk? Számoljunk. Na, ez van. Most kell találni valakit, aki 100 millióból megcsinálja. Vagy inkább kevesebből. Mit tudom én, kicsoda? Kit érdekel? Oldjátok meg. Hogy önköltségen se jön ki? Francot se érdekel, ne legyen telhetetlen a kivitelező. Örüljön, hogy kap munkát!
Eddig a mese. Innen a valóság, részlet a fenti cikkből:
„– Az egyik lakó reggel még ki tudott állni, vissza már nem és azt kérdezte tőlem, miért nem szóltunk előre – magyarázza a faluvezető az egyik utcában. – Mondtam neki, én sem tudok semmiről, mire joggal kérdezte, hogy akkor minek a polgármester? Amikor elvágták a vízvezetéket, akkor persze én intézkedtem a DRV-nél… Tudom, az állam a megrendelő, elvileg semmi közünk a beruházáshoz, de nekünk kell megfelelnünk a lakóknak, csakhogy mi sem tudunk információhoz jutni.”
Nem, polgármester úr! A megrendelők mi vagyunk. Az ön faluja is, ön is, én is. Ugyanis az állam mi vagyunk. Ezt tessék megtanulni, akkor minden rendben lesz.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.