Miután Orbán Viktor végighaknizta az országot és boldog-boldogtalannak beruházásokat, útépítéseket és felújításokat ígért – kiemelten ott, ahol időközi önkormányzati választásokat tartottak – most nem trappolt újból körbe, hogy személyesen értesítse az érintetteket: vissza az egész, bocsika.
Egyszerűen visszavonták az ígért beruházásokra szánt keretet. Még olyanokat is, amiket alig két hete jelentettek be. Kecskeméttől Veszprémig, Szombathelytől a fővárosig sok beruházás marad el, többek között olyanok is, amelyek közvetlenül a nagy nemzeti tervet, a Budapesten rendezendő olimpiát is érintik. A megmaradt projekteket is átütemezték, mégpedig a 2017-2022 közötti költségvetési időszakra.
Látszólag ugyan nem kapcsolódik össze a két dolog, de azért mégis. Ugyanebben az időszakban – tehát 2017-től kezdődően – a kormány megszünteti az átmeneti otthonokat. A hajléktalanszállók kivételével eltűnnek a rendszerből az átmeneti idősotthonok, a fogyatékossággal élők gondozóházai, a pszichiátriai, valamint a szenvedélybetegek átmeneti otthonai. A terv az, hogy ezeket az intézményeket nem átmeneti, hanem állandó jellegűvé alakítják. Elvben. A gyakorlatban hét éve nem bővülnek a férőhelyek az ilyen intézményekben és nincs annak nyoma, hogy a jövőben bővülnének.
Kósza ígéretek vannak, hogy átalakítják, kiszervezik, beszervezik. Csakhogy. Attól, hogy az eddig átmeneti megoldást biztosító létesítményt átkeresztelik állandóra, még egyetlen egy új férőhely sem keletkezett, csupán átneveztünk valamit valami másra. Azt sem tudni, hogy ezeknek az otthonoknak a fenntartásából mekkora terhet óhajt a kormány áttolni az önkormányzatokra, ahogy az is kérdéses, hogy mikor jelentik be: bocsi, fizetni kell az ellátottaknak. Itt (is) jól jön a nemrégiben elfogadott törvény, amely szerint az egyenesági rokon kötelezhető az önmagát eltartani nem képes családtagja eltartására és nemfizetés esetén az ellátást végző intézmény is perelheti a tartásra kötelezettet. Ez eddig nem volt, most van. Előrelátóak a fiúk. Biztosan ráéreztek, hogy egy idős, demens, vagy egyéb problémával küzdő ember nem fog perelni, mert nem is tud erről a lehetőségről és nem is képes rá fizikailag, vagy mentálisan.
Röviden: alighanem kell a pénz és mindenhonnan kiszivattyúzzák, ahonnan csak lehet. Közben a jövő ködébe és az uniós fejlesztési források rovására tolják el a beruházásokat. Márpedig az most még nem tudható, hogy a 2020-ban induló költségvetési időszakban mennyi pénz jut hazánknak, de biztos, hogy a mostaninál jóval kevesebb.
A hajléktalanok, idősek, betegek pedig nyilván nem tiltakoznak, mert nem tudnak. Szép csendesen utcára kerülnek, ellátás nélkül maradnak és ott pusztulnak el, ahol meghúzták magukat. A kormány is aggódhat egy picit – na, nem ezekért az emberekért, hanem a saját megítélése miatt – ezért még egy újdonságnak örvendhetünk.
„ A tervezett módosítás szerint azonban a jövőben a rászoruló személyek, így különösen a kiskorúak, a várandós anyák, a nyugdíjkorhatárt betöltött, krónikus beteg vagy önmaguk ellátására nem képes személyek, valamint a hajléktalanok részére –10 Celsius-fokos vagy annál alacsonyabb hőmérséklet, illetve 27 fok feletti napi középhőmérséklet, továbbá második szintű meteorológiai veszélyjelzés időtartama alatt – a települési önkormányzatnak az érintett hozzájárulása nélkül is gondoskodnia kell szálláshelyről.” (mno.hu)
Foglaljuk össze: Orbán Viktor személyesen ígérgetett ugyan egy csomó településen fűt-fát-bokrot, de most ezeket az ígéreteket – nem személyesen persze, mert ahhoz ő túlságosan elfoglalt – visszavonta a kormány. Mert csak. Tovább tépi a kormány a már most is rongyos szociális hálót, amennyiben megszünteti az átmeneti otthonokat és nagy valószínűséggel nem áll szándékában új férőhelyeket létrehozni. Mivel azonban nagyon kínos a kormánynak – kizárólag a média miatt, amúgy nem hinném, hogy érdekli őket – az, ha öregek, betegek halnak meg az utcán, mint Indiában, ezért az önkormányzatokat kötelezi arra, hogy bizonyos időjárási körülmények bekövetkezte esetén elhelyezze őket. Valahová, ez már az önkormányzatok dolga. Új elem is van ebben, mégpedig a kötelező jelleg. Eddig, ha egy hajléktalan nem akart szállóra menni, akkor erre erővel nem lehetett kényszeríteni. Most majd lehet. Nem csak lehet, hanem kötelező lesz. Amennyiben mégis meghal valaki az utcán, az onnantól kezdve az adott önkormányzat sara lesz, nem a kormányé.
Erre mondják, hogy ügyes. Kár, hogy mi fizetjük az ügyeskedés árát. Megint.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.