December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Na, idefigyelj, Lajos!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Megmondom, úgy, ahogy van, piszkosul utáltam a Hírtévét régebben. Bele-belenéztem, de mikor a Csintalan kvaterkázott a betelefonálókkal, miközben azokat fikázta, akik által annak idején megtollasodott, néhány perc után mindig kikapcsoltam. Nemkülönben a híradó hazugságait és csúsztatásait sem viseltem el.

Nézd, megmondom, mikor a kormány az RTL Klubra kivetette a különadót, és a csatorna válaszul teljesen váratlanul elkezdett életszagú, objektív és korrekt tájékoztatást adni az országban és a politikában lévő szereplőkről és történésekről, s erről ovációkat olvastam sok helyütt, az volt a véleményem, hogy nem osztom e lelkesültséget, mert nem azért kell hosszú évek után tisztességes híradót csinálni, mert a kormány a csatorna tyúkszemére lépett.

Na, hát amikor eljött a G-nap, teljesen elhűltem. Bár először blöffre gyanakodtam, és arra, hogy majd kompenzálja neked a Viktor a Közgépes veszteségeidet, mert ez egy terelő valóságshow csupán, igazi műbalhé profi szereplőkkel.

De aztán a négybetűs szó elgondolkodtatott. Mivel nem igazán illik lányregényekbe, és romantikus felhangja sincs, ugyanakkor jóban-rosszban barátok voltatok a miniszterelnökkel, mégiscsak szöget ütött az ember fejébe, hogy a dinamikusan alpári szót húztad képletesen a kormányfő fejére, és ezzel rajta röhögött a fél ország. Ennek már a legkevésbé sem volt blöff fílingje.

Elképesztett az a változás, ami a G-nap után bekövetkezett a Hírtévénél. A Viktorhoz lojális Célpontos csapat azonnal felállt, egy emberként deklarált, majd távozott tőled – nem is tudták, mennyire megkönnyítik a dolgodat. A híradótok másképp kezdett beszélni. A szavak objektívebben csengtek (még ha voltak is utórezgései előző életeteknek).

Nézd, Lajos, megmondom, úgy, ahogy van, jó ideje újabb változást észlelek. Lánykori neveteken szólítva Rémhírtévé voltatok, ahol csak Viktor csinálhatott jót, az ellenzéket akkor is elkaszáltátok a hírekben, a műsorokban (nem beszélve a kormánypárti képviselők és megmondóemberek nyilatkozatairól), ha mondhattatok volna legalább objektív véleményt, ha már jót nem, de mindenki amnéziás volt és rosszul tájékozott, mégis hitelesnek tűnő alakítások tarkították a műsoridőt, s így az addig elkötelezett nézők eztán is változatlanul kellő szellemi kábultságban rázhatták tovább folyamatosan az öklüket a komcsikra.

Szóval tisztán kezdett kirajzolódni egy struktúra, ami abból állt, hogy nyíltan beszélni Viktorról, nyíltan beszélni a lopós zártkörű részvénytársaság tagjairól, illetve osztalékfelvevőiről, teret adni mindenféle népeknek, így az ellenzéknek is, de a fő csapásirány egy csúzlit formáz: a ti kezetekben van, s az egyik szára Viktor felé, a másik a kommunisták felé mutat, ők lettek a célpont.

Idefigyelj, Lajos, mindig is köztudomású volt, hogy utálod az átkost, a 40 évet, a komcsikat, ezért aztán elkezdtétek a Fidesz kommunikációjából átvenni a kétfenekű beszédet. Az ember csak kapkodta a fejét, hogyha Viktoron üthettél egyet, akkor mondhatták a magukét ugyan az ellenzékiek, de a műsorvezetők aztán véres revansot vettek rajtuk, és ők is mehettek a lecsóba.

Megcsináltátok az RTL Klub Heti 7-esének pandantját Szabadfogás címmel, bár nagy birkózás nincs benne, sőt láthatólag a szereplők egész jól megvannak egymással, mintegy tisztelve a másik álláspontját. Pedig Usztics Mátyás annak idején a „kormánypárti” Parabolában izzasztotta magát azzal, hogy bedobta a kukába az akkori összes ellenzéki lapot, mondván, odavaló, aztán gárdakapitánynak állt, majd nem volt megelégedve Viktorral, hogy Budaházy idején nem ment ki az Erzsébet hídra, akkor ejtették egy időre, de a Békemenethez már mehetett békétlenkedni.

Gaudi-Nagy Tamás jogi szakiparos, és jogvédő szerepben tetszeleg, mégis kidobta az EU-zászlót a Parlament ablakából túl azon, hogy több alkalommal védte ügyvédként a Magyar Gárdát a bíróságon, bár ezek eltörpülnek ahhoz képest, hogy az egyik ilyen perben megkérdezte a bírót, nem zsidó származású-e?

Tudj’ isten, más dolog egy korrupt disznó, vagy egy cinikus fideszes mameluk, mint egy antiszemita véres száj.

Talán át lehetne lépni ezeken, de akkor ott van a jelentős jobbra tolódás azzal, hogy egyszer csak olyan emberek kaptak megszólalási lehetőséget, akik azelőtt elhíresültek, jelesül Toroczkai Hatvannégy Vármegye, aki a minap a híradóban vagy tíz percen át oszthatta az igét migránskérdésben, mint polgármester, nem kétséges, hogyan, avagy egy politológust kérdeztetek reggel, és mikor a jogvédőket migráns-simogatónak nevezte, arcizom se rezdült, és senki sem kérte ki magának.

Több riportert rajta kaptam, hogy alákérdeznek az alanynak, egyre több dolog mutatott arra, hogy vannak egyenlőbbek az egyenlőknél a nyilatkozói körben ennél a tévénél, és jól felépítetten halad teljesen egy irányba.

Aztán robbant a hír, Lajos: kitudódott, a választás idején a Jobbikot fogod segíteni – nyilván, mert azt a pártot találod potenciális ellenfélnek a Viktorékkal szemben. A cél szentesíti az eszközt? Neked mindegy, hogy ki, csak betarthass ondófejnek?

Schlecht Csaba neves cégeltüntető mester, aki a bizalmasod, a csúsztató, időnként habzó szájú Lánchíd Rádió főszerkesztője már huszonéve elhírhedt a Fidesz-székház ügyében, és egy hetilap által több ezer napja firtatott titok tudója, jelesül ki is Joszip Tot és Kaya Ibrahim. No, ez az ember azt találta mondani, hogy Vona Gábort szeretné miniszterelnöknek.

Kulcsár Gergely jobbikos képviselő beleköpött a Duna-parton lévő, zsidó emlékhelyen lévő cipők egyikébe. Azt mondod, ez felvállalható? Ifj. Hegedűs Lóránt lelkész volt MIÉP-es, most jobbikos képviselő lábbal tiporja az evangéliumot a cigányságra és a zsidóságra tett megjegyzéseivel, s ennek fényében félreérthetetlen az üzenet, amiért a temploma előtt avatott Horthy-szobrot. Ez felvállalható? Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester összetaposta az izraeli zászlót, a hivatal előtt felállított szalmabábukkal pedig képletesen kivégeztette Netanjahut és Simon Pereszt egy hóhérnak öltözött tetkós hústoronnyal. Ez felvállalható? Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a zsidó származású képviselők a Parlamentben. Ez felvállalható?

A Jobbik felvállalható, mikor Horthy legvéresebb katonai csoportjának vezetőjéről, a Prónay-különítmény névadójáról akartak közterületet elnevezni, mondván, hiányos a gyerekek történelemtudása, és e „hazafiról” nem tudnak eleget? S emlékét őrizve minden évben megtartják a Rongyos Gárda emléknapot? Ez felvállalható neked?

A Jobbik holdudvarához tartozik a Magyar Gárda, az Új Magyar Gárda, a Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye és a titkos rohamosztag: a Farkasok. Ezek felvállalhatók?

A Jobbik szórakozást is nyújt majd neked, Lajos. Ott van mindjárt az irredenta és revizionista szövegekkel elhíresült Kárpátia zenekar, de ha ellátogatsz a Magyar Sziget nevű rendezvényre, ahol anno Für Lajos, Wittner Mária, Grandpierre Attila (VHK), Drábik János, Jankovics Marcell, Raffay Ernő és mások tartottak előadásokat, utána telibe kaphatod a hazafiságot a Romantikus Erőszak, az Ismerős Arcok, a P. Mobil, a Pokolgép, az Egészséges Fejbőr, a Kormorán, vagy a kárpátaljai Credo műsorával is.

Mielőtt azt mondanád, ugyan, ehhez mi köze a Jobbiknak, emlékeztetnélek, hogy két éve a Magyar Szigeten Zagyva György Gyula (a Jobbik akkor országgyűlési képviselője, s egyúttal a Hatvannégy Vármegye alelnöke) karikás ostorral pattogtatva fenyegetett két újságírót, a nagyérdemű ideológiai továbbképzéséről pedig maga Vona Gábor és egy terrorizmusért elítélt olasz újfasiszta képviselő gondoskodott, közösen tartva előadásukat.

Megmondom, úgy, ahogy van, Lajos, emberileg megértelek. A Közgép veszteségei a közbeszerzésekről való kitiltással, az állami reklámok elmaradása a hirdetőoszlopaidon, a 4-es út építésének befuccsolása, a Nyerges Zsolttal való 14 ezer hektárod feldarabolása, s ezzel a vadászati jogok elvesztése, egyáltalán: csalódás egy régi barátban érthető, ha indulatokat kelt benned.

De tudd: a választásod kihat a hazád jövőjére.

Ha te a Jobbikot segíted hatalomra, csupán azért, mert bennük látod a potenciális ellenfelet Orbán Viktor ellenében, akkor tudnod kell, hogy végleg vége az amúgy is megtépázott demokráciának. Te vetsz véget neki.

És akkor nem lesz kétséges Lajos, ki e honban valójában a legnagyobb geci.adomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.