Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A MÁV az országimázs javításán dolgozik…

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ritkán vonatozom, legfeljebb Szeged és Budapest között (így is felháborít, hogy miért „csoportosítják” át a leglepukkantabb vagonokat az ország keleti felébe), de a napokban prágai kiruccanásunkat – a 19 euróért reklámozott kirándulójegyen felbuzdulva – vonattal bonyolítottuk le (és meg). Kalandjaink már a jegyvásárlásnál kezdődtek, amikor megpróbáltuk a neten megérteni a nemzetközi menetrendet, jegyárakat, feltételeket, de – sokéves ilyenirányú tapasztalataink ellenére – nem sok sikerrel. Végül úgy döntöttünk, a szegedi Nagyállomáson, a nemzetközi pénztárban személyesen oldjuk meg a kérdést. Május 3-án csak a Prága-Budapest irányba tudtak helyjegyet kiadni, a Budapest-Prága szakaszra csak június közepén sikerült helyünket biztosítani. Nem mellesleg a teljes út (két 65 év feletti nyugdíjas részére, odafelé éjszaka, de ülő jegy, visszafelé ugyanez nappal) kb. 60.000 forintba fájt (ami ugyebár kicsit több, mint 38 euró). Na, de fátylat rá, Prága megérte! (Ijesztő, mennyivel kiegyensúlyozottabb, európaibb város, mint a mi fővárosunk.) A jegyben elvben benne foglaltatik 3 napos bérlet a prágai tömegközlekedésre, amely három nap az este 8 órai indulás napját is tartalmazza (azaz marad két nap, hiszen másnap reggel 6-kor ér a vonat Prágába). Ezt vajon ki találja így ki? (Azt mondtam már, hogy az év addigi legmelegebb napján – június 25-én – a Szeged-Budapest szakaszon az Intercity kocsiban a légkondicionálás valahol Ferihegy közelében vált egyáltalán érezhetővé? Addig kb. 50 fok volt a hőmérséklet.)

Mindezt tekintsük azonban egyéni szociális problémának (ha valakit érdekel: egyébként csodálatosan sikerült a kirándulás: jó volt az idő, szép a város, jó a sör …), nem ezért ragadtam billentyűzetet, hanem azért, ami a hazaúton történt – nem velünk, külföldi utasokkal.

Amerikai fiatalok – úgy vélem, talán épp egyetemi diplomájuk fejében kapott ajándékként – utaztak velünk egy fülkében, beszélgetésünkből kiderült, hogy a legszimpatikusabb európai városokat – Koppenhága, Prága, Budapest, Barcelona – látogatják végig. Jegyüket – ó, hiszékeny ifjúság – telefonjukra, QR-kóddal – vásárolták. Cseh kalauz – leolvas, szlovák kalauz – leolvas. Magyar kalauz (egy hölgy) Vácott érkezik: – Ez nem jó, nincs leolvasóm, ki kellett volna nyomtatni, új jegyet kell venni 10 euróért (hangzott, itt most erősen lerövidítve). Értetlenkedő amerikai utasok. Kalauznő: – Hívom a kollégámat, ő beszél nyelveket, majd elmagyarázza. Kolléga (férfi) jön. (Nem szeretek ránézésre embereket megítélni, de elsőre az ugrik be: „bunkó”.) Angolhoz hasonlító nagyon gyengén ugatott, durva hangnemű magyarázkodásba kezd: – Ha nem fizetnek 40 eurót! fejenként le kell szállniuk a vonatról. Mikor rákérdezek, hogy hát talán nem tudták – nem is sejtették, hogy ki kell nyomtatni egy, a világon mindenhol érvényes, használható telefonos jegyet, rendkívül agresszív hangnemben közölte: – Tudják ezek nagyon jól, benne van a feltételekben. Mondom, de hát a 40 euró, az előbb még 10 volt. – 10 a jegy, és 30 amiért a vonaton veszik meg. Közben kb. 5-ször elmondta: tudja ez mind, le van írva a feltételekben. Hát persze, a kalandvágyó fiatalok csak arra vágytak, hogy magyar kalauzzal huzakodhassanak! (Jelentkezzen, aki az ilyen feltételeket elolvassa! Adok ajándékba egy Sport- szeletet!)

Rövidre fogva: A két fiú a mi tanácsunkra leszállt Vácon. Csak remélni tudom, nem tévedtem abban, hogy rövid időn belül találnak másik vonatot Budapestre, amire az ottani pénztárban 650 kemény forintokért (kb. 2 euró) tudnak jegyet váltani.

Még a Nyugatiban is ezen dohogtunk, amíg a szegedi utolsó vonatra vártunk (valaki tudja, hogy miért este 8 óra előtt van az utolsó használható vonat Szegedre? A későbbiek menetideje meghaladja a 6 órát! És ha szeretnénk egy budapesti színházi előadást megnézni?)

Közben láttunk a peronon egy nagyon zaklatott középkorú külföldi párt. Próbáltak több kalauzzal kommunikálni, teljesen sikertelenül. Rákérdeztem ugyan, hogy segíthetek-e, de akkor ezt még elutasították, később viszont a vonaton egymás mellé kerültünk, s így fel tudtam fejteni a szálakat.

Igyekszem röviden összefoglalni első napi magyarországi (és MÁV-os) kalandjaikat. Szicíliai házaspár, 18 éves lánya Szegeden kívánja egyetemi tanulmányait folytatni. Szülők elkísérik, egy hetet itt töltenek vele, hogy albérletet keressenek, biztonságban elhelyezzék gyermeküket.

Repülővel megérkeznek Ferihegyre (tájékozatlanságból nem tudják, hogy fölösleges Budapestre beutazni, Ferihegyen is átszállhattak volna a vonatra, de ez talán tényleg a saját hibájuk). Taxit fognak, kérik, vigye őket az állomásra, ahonnan Szegedre utazhatnak (azért itt a taxis … esetleg … na, mindegy). Taxi elviszi őket a Keletibe. Nem tudom, mennyi idejükbe, és mennyi izgalomba (s végül mennyi pénzükbe) kerülhetett, amíg kiderítették, hogy nem jó állomáson vannak. Másik taxi, Nyugati. Leány elmegy jegyet venni, gondolom, nem találja a pénztárakat (ez a Nyugatiban magyarnak sem könnyű, ha nem ismerős az állomáson), hosszú időre eltűnik (ezért volt az izgalom). Kb. 15 perc múlva csak előkerült, fölszálltunk mind a vonatra. Kalauz (ismét hölgy) jön, kéri a diákigazolványt. Közben én próbálok a társalgásba bekapcsolódva nyelvi segítséget nyújtani, enyhén irritált kalauz közli, nem kell ide segítség. Majd aztán mégis, merthogy a cataniai egyetem diákigazolványán nincs fénykép, ezt nem tudja elmagyarázni (a papa egyébként beszélt angolul, franciául, kicsit németül). Kislány előveszi a személyijét, azon van fénykép. Hurrá! Kifogtunk egy nagylelkű kalauzt: Hát most az egyszer nem csinál ebből gondot, elfogadja, de fényképes diákigazolvány kell. Mindezt elmagyarázom a későbbiekben a hálálkodó olaszoknak, amire csak annyi a megjegyzés: Úgy vette a lány a jegyeket, hogy a pénztárban megmutatta a diákigazolványt, és ilyen jegyet adtak neki.

Közel 70 évesen jutottam el oda, hogy most már szégyellnem kell a magyarságomat, ez nagyon fáj.

Andracek Ilona

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.