Miközben a magyar rendőrség baszik rá, hogy a Fidesz V. kerületi székházából raklapszámra hordják el a valószínűleg Rogán Antalra nézve terhelő bizonyítékokat (igen, Portik vallomása szerint itt adta át a 10 millió forintnak megfelelő eurót a fent említettnek) és Orbán Viktor is nagyapa lett végre, kiderült, hogy Matolcsy György kontraszelektált alattvalói utólag és nagyon bénán manipulálták az MNB-alapítványok egyikének befektetési döntéseiről készült jegyzőkönyveit, amelyeket Tóth Bertalan MSZP-s képviselő perelt ki. Hosszú időbe telt és keservesen ment.
Április végén az alapítványok úgy adták át a dokumentumokat, hogy fontos részleteket kitakartak, ám Tóth tiltakozására, az idő végtelenített húzásával végül május végén elküldték a kitakarások nélküli papírokat. A két különböző időpontban rendelkezésre bocsátott dokumentumoknak – a kitakarásokat leszámítva – elvileg azonosaknak kellene lenniük, ám eléggé nyilvánvaló eltérések vannak közöttük.
A 444.hu hozta le (a sors iróniája, hogy éppen a Matolcsy által rokonának titulált szerkesztő), hogy az áprilisi, illetve a májusi dokumentumok formailag teljesen máshogyan néznek ki (eltérnek az oldalszámozások, a fejlécek, a betűtípus, a formátum, az oldal- és sortörések, a kitakarás, a központozás, iktatószámok hiányoznak, az aláírásokat képként szúrták be, a korábban keltezett befektetési döntés későbbi időpontban elfogadott kuratóriumi döntésre hivatkozik, stb.). Ebből pedig az következik, hogy vagy az áprilisi, vagy a májusi dokumentumok valamelyike nem hiteles, vagy egyik sem hiteles, vagy hogy ezeket a jegyzőkönyveket utólag manipulálták.
Fotó forrása: 444.hu
Amikor a korrupció találkozik a mélysötét butasággal, primitívséggel, igénytelenséggel, akkor ez van. Semmi kedvem azon röhögni, hogy szegény MSZP Polt Matolcsy haverja Péternél tett feljelentést közérdekű adattal való visszaélés, sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt. Minden közepesen fejlett banánköztársaságban ez ránézésre is kimeríti a közokirathamisítás Btk.-ba foglalt tényállását, és mondhatjuk beletörődve a sorsunkba: hiába csapkodjuk magunkat a földhöz, úgysem lesz semmi következménye.
Aki ezt szó nékül hagyja és azon röfög kétpofára, hogy és akkor mi van, aki rezignáltan legyint, hogy már megint nem fog történni semmi, az lényegében beletörődik abba, hogy az a dolgok normális menete, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy köztörvényes elmebeteg. Akinek az a rögeszméje, hogy a fél ország a második unokatestvére. Aki szerint mivel a pirospöttyös seggű családfa nem minden egyes ága lóg le a korrupcióval fertőzött anyaföldig, akkor a többi magmáig lelógó nyúlványnak joga van hamisítani, sikkasztani, hűtlenül kezelni, visszaélni és mindennek a tetejébe felháborodottan, sértődötten hisztizni és személyiségi jogokra hivatkozva perelni.
Az van – és a fenti ábrán ez tökéletesen lemérhető -, hogy a technika vívmányaival együtt nem élő idióták még a hamisítást is a minimálbérért dolgozó Mancikára-Gizikére bízták. Annyira degeneráltak, hogy még egy csalást sem képesek profikkal csináltatni. Nem elég, hogy vastagon lopnak és minden aljasságuk fölött a lesújtó törvénytelenség lebeg, de át sem fogja a tudatuk, hogy mit jelent egy szövegszerkesztő. Közben ők néznek hülyének egy egész országot: jó lesz ezeknek így is, aztán majd Polt úgyis elsimítja a dolgokat. Elmúltnyolcév, Gyurcsány, Soros, migránsok.
Ezek a gecik utolsó pillanatig meg voltak róla győződve, hogy úgysem kell kiadniuk ezeket a dokumentumokat, aztán amikor kiderült, hogy nem megy ez a kitakarásos ámítás, gyorsan szóltak Mancikának, az okleveles műkörmösnek, hogy rá kellene feküdni a munkára. Konkrétan utólag kellene kitalálni, hogy előzőleg mit mire loptak el. Kétlem, hogy harmadszorra sikerülne akár az áprilisi, akár a májusi verziót rekonstruálni.
Mondom annak a tízből kilenc szektásnak, aki a problémát sem érti: Matolcsy alapítványai nagyon sok pénzt elbasztak különféle képtelen célokra (a Matolcsy címke alatt tele van ez az oldal is erről szóló cikkekkel). Mindenki jól járt a Matolcsy pereputtyból, legkevésbé jól a pórnép járt. Teljesen nyilvánvaló, hogy a döntéseket Matolcsy hozta és mivel igen nagy valószínűséggel kuratóriumi ülésekre nem került sor, így jegyzőkönyvek sem készülhettek. Mikor kiderült, hogy valamit muszáj lesz nyilvánosságra hozni, utólag elkezdték legyártatni a dokumentációt és hát így sikerült, ennyire volt képes a fideszes gépezet. Ez a művelet, hozzáadva mindent, amiről korábban írtunk, kimerít egy tucat bűntetőjogi tényállást a különösen nagy értéktől kezdve a folytatólagosságon át a szervezetben elkövetett disznóságokig. Aki nem érti, hogy mi ezzel a baj úgy, hogy ráadásul 260 milliárdnyi közpénzről és Matolcsy nyerészkedéséről van szó, annak valószínűleg az sem lenne baj, ha az MNB elnöke minden reggel a szájába szarna. Az, hogy ennek ellenére szavazati joga van, az viszont mindenki másra nézve kurva nagy baj.
Nem vagyok lusta újra leírni: ez már a sokadik olyan bizonyíték, ami után egy közepesen fejlett banánköztársaságban is megbukna a regnáló hatalom. Zárójelbe teszem, hogy Franciaországban, ahol a kormány új munkajogi törvényt tervez életbe léptetni, március óta utcán vannak az emberek. Nem, nem azért, mert a válogatott továbbjutott az Eb-n. Hozzáteszem: Magyarországon a törvénynek, a jognak, a fentihez hasonló lebukások sorozatának semmilyen következménye nincs.
Ahhoz, hogy következménye lehessen, kellene egy ügyészség, amelyik vádat emel, kellene egy rendőrség, amelyik nyomoz, és egy bíróság, amelyik elítéli az ilyen gazembereket, mint Matolcsy György. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy az első kettő a hatalom kezében van, a bíróságok pedig a jogállam utolsó omladozó maradványaiként próbálják tartani magukat. Amíg ez így van, addig Orbán rendszere él és virul. Pontosan tudják, hogy minden törvényes határon túlléptek (ez az eset is szépen mutatja, hogy már az alapvető látszat sem számít nekik), a napi szintű bűncselekményeik pedig csak úgy maradhatatnak büntetlenül, ha a Fidesz kormányoz. A paranoid skizofrén élete végéig tartó miniszterelnökségre rendezkedett be.
Ha nem lesz népítélet, akkor a 2018-as választáson is a fent vázolt módszerrel hamisítják a jegyzőkönyveket. Ámen.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.