A Fidesz és az ő híveik. Lehet, hogy naív voltam, ezért kerestem a válaszokat. Pedig a megoldás ott van. Ott is volt. A Fidesz nem akar senkit semmiről meggyőzni. Leszarják, hogy mi van az országban élő emberekkel. Nincs is szükség rájuk, a hatalomhoz nincs. Nekik csak az a másfél millió hívő kell, akik tömött sorokban ott bégetnek a szektavezér seggében. Velük le lehet nyomni az országot, meg lehet tartani a hatalmat.
Bizonyára sokan látták a körmendi lakossági fórumon készült videót, de azért ide rakom. Az érdekes rész 23.20-nál kezdődik. Érdemes megnézni, ha valaki lemaradt róla.
A tipikus célközönség, valódi hívő. Ő kell, ilyenek kellenek. A feneketlen butaság, a zsidózásban – nem, nem mondja ki, csak a Mózes-hívőket és a Soros Gyurkó zsoldosait – megtalált közös nevező.
Orbán évtizedeken át kereste az ő híveit, akiknek a hátán végre felvergődhet a trónra. Volt ő demokrata, volt liberális. De ezekkel az a baj, hogy borzasztóan nehéz fanatizálni az olyan embereket, akik amúgy képesek a saját fejükkel gondolkodni. Márpedig vakhit kell ahhoz, hogy akkor is a bálványt imádja az idióta, amikor az a bálvány őt magát, de még a gyerekét is kifosztja.
Végül meglett az a massza, amelyikre vágyott a vezér. Nekik aztán lehet nyomni a zsidózást, a migráncsozást, a Soros Györgyöt, háttérhatalmat, magyar anyaföldet, nemzeti büszkeséget. Bármit. Ugyanazok az emberek, akik a történelem hajnalán rettegtek a villámtól, később ők ordítoztak a tereken a nyilvános kivégzéseken, ők szurkoltak a boszorkányégetéseknél, még később ők jelentették fel a szomszédot, hogy titokban disznót vág, hogy szidja a pártot, Szabad Európa Rádiót hallgat.
Ezek mindig itt voltak, mindig itt lesznek. A soha, semmit el nem érők, az örök meg nem értett zsenik, a szellemi alultápláltak, az értelmi nyomorban vegetálók. Nekik szól itt minden. A primitív üzenetek, a gagyi szólamok, a hatásvadász hazugságok.
Ezért olyan a kormány is, amilyen. Nem is kell jobb. Mert attól, hogy páran megtanultak írni, olvasni, beszélni, még nem lettek sem okosabbak, sem különbek. Csak a látszat más, a lényeg maradt. Amit ez a jóember előadott a fórumon, az semmiben nem különözik attól, amit a kormány tagjai naponta elmondanak. Ezt mondhatta volna Kövér László, Németh Szilárd, vagy akárki más. Legfeljebb artikuláltabban, de pontosan ezt mondják.
Ezért nincs valódi értelmiségi a kormány közelében, ezért felelnek meg a félművelt, szakmailag és emberileg is kihívásokkal küzdő (finom voltam) politikusok, tudósok, politológusok és félanalfabéta publicisták. Ez az új elit.
Ezért nem képes ez az ország sehonnan sehová haladni. A kőbunkók átvették a hatalmat és elég ez a másfél milliónyi síkhülye egy ország túszulejtéséhez. Mert a maradék egy része gyáva, lusta, megalkuvó. A többi pedig önmagában kevés a változáshoz, ráadásul mindenki külön utakon jár.
Az orbáni terv tökéletesen működik, mert hülyék minden társadalomban vannak. Talán az arány is hasonló lehet, mint itt, a lakosság 15 százaléka. Ennyi kell, ez elég is az átírt választási rendszerrel. Ráadásul ez egy stabil, újra és újra kitermelődő réteg. Sem oktatással, sem semmivel nem lehet segíteni a helyzeten, mert nem a műveltség, a tudás hiányzik, hanem az intelligencia. Azt pedig nem lehet pótolni, legfeljebb eltakarni egy diplomával.
Ezért kell mindenhová stadionokat építeni és véletlenül sem művelődési házakat, könyvtárakat, színházakat, hangverseny termeket, de még csak nem is teniszpályákat, vagy hokicsarnokokat.
Ezért kell az egyházat bevonni ebbe a kutyakomédiába.
Ezért kellett felnevelni a Jobbikot, óvni a széltől is, meg ne sérüljön. Aki nem a Fideszben, az itt köt ki. A fiatalabbak, akik most még úgy gondolják, ők különbek és soha nem lesznek azon a szinten, mint az orbánhívek. Pedig de. Pont ugyanaz a gondolkodás, csak ők talán többet ősmagyarkodnak, mert az olyan nagyon romantikus.
Ezeket az embereket lehet mindennel ijesztgetni, mivel eleve is félnek mindentől, amit nem értenek. Olyanból pedig sok van. Ezért lehet ellenség minden, ami ismeretlen, ami más, ami szokatlan, ami túlmutat az eszik-alszik-szarik bármilyen variációján.
A rémült ember – főleg, ha buta is – boldogan támad bármire, amiben, vagy akiben mindenkori nyomora okozóját látja, vagy láttatják vele.
Ezért kellett áttérni a primitív, de hősies nyelvezetre. A keményen dolgozó kisember, háttérhatalmak, idegenszívűek, nemzeti büszkeség, békemenet, szellemi honvédelem, megvédjük a magyar embereket, a magyar reformok működnek, a magyar emberek biztonsága, a magyar gyermekek jövője, a haza védelme, nemzeti büszkeség.
Nincs olyan megszólalása a kormány bármely tagjának, amiben a fenti kifejezések közül legalább a fele ne lenne benne a szövegben. A másik felét pedig a kormánypropaganda használja. Nincs is ezen kívül túl sok érdemi mondanivaló, de nem is kell.
Abban is tévedtem, hogy az állandó gyurcsányozás az ellenzéknek szól. Nem, ez is a szektatagoknak. Mert Gyurcsányhoz az ő fejükben mindenki hozzá kapcsolható, aki nem a kormánypártot támogatja. Tök mindegy, hogy az illető éppen soha az életben nem szavazott és soha nem is szavazna Gyurcsányra, hogy az ő kormányzását is kártékonynak tartja, a fideszes szemében bizony ő gyurcsányista. Gyurcsány pedig szervesen kötődik Soroshoz, Soros az USA-hoz, a CIA-hoz és a piréz gyíkemberekhez. Ezek mind azon dolgoznak, hogy elárasszák a véráztatta magyar anyaföldet a migráncsokkal. Ezzel jól el is van az egyszerűagyú hívő.
Közben a kormányt egyáltalán nem érdekli sem Gyurcsány, sem Soros, sem senki és semmi – ide értve az ország összes lakóját, a tulajdon szavazóikkal együtt – hanem csak és kizárólag a megszerezhető javak.
Egyszóval talán nem kell nagyívű politikai furmányt belelátni a bűnszövetkezetben elkövetett országlásba. Egyszerűen annyi történt, hogy a leghülyébbek átvették a hatalmat, a többi meg tűri.
Mondjuk ettől a felfedezéstől sem érzem jobban magam, de legalább így érthető egy csomó minden, ami eddig nem volt az.
Ez is valami.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.