Május 8,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A kormány a társadalom szemébe hazudott. Megint

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 412,710 forint, még hiányzik 2,587,290 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az Orbán-kormányba és az általuk megálmodott Nemzeti Együttműködés Rendszerébe minden porcikájával remekül belesimuló Balog Zoltán EMMI-t vezető miniszter szokásosan sunnyogó csúsztatásait elhallgatva felmerül az emberben a kérdés, vajon mennyire és meddig lehet hülyének nézni egy egész országot?

Történt ugyanis, hogy hosszas üzengetések után úgy tűnt, Balog Zoltán elfogadja a Civil Közoktatási Platform meghívását és méltóztatik leülni végre a szakma képviselőivel egy tárgyalás erejéig. Miután eddig kizárólag a saját maga által kijelölt szervezetekből létrehozott Köznevelési Kerekasztal szereplőit méltatta figyelemre az emberminiszter, ez meglepő fordulatnak számított.

Hamar kiderült azonban, hogy csodák nincsenek, a kormány és ezen belül Balog Zoltán éppen annyira megbízható, amennyire eddig is az volt, a szava pont annyit ér most is, mint két hete, vagy két éve. Semennyit.

Miután látszólag elfogadta a közoktatás tényleges szereplőinek meghívását, gyorsan kitolatott az ígéretből, mert rettentően fontos és közérdekű tennivalói nem teszik lehetővé azt, hogy időt szakítson az olyan civil bohóckodásra, mint amilyen ez a tárgyalás lenne, ellenben kijelölte, kivel lehet tárgyalni az ő távollétében. A Civil Közoktatási Platform elfogadta a feltételeket, mégpedig abban a téves hitben tették ezt, hogy valóban komolyan veszi a minisztérium a követeléseket és végre tényleg hajlandóak szóba állni önmagukon és az általuk meghívott szereplőkön kívül azokkal is, akik ténylegesen és közvetlen közelről érzik a bőrükön az oktatás problémáit.

Egy futó és kimondottan technikai jellegű megbeszélést követően az EMMI előrukkolt a közleménnyel, miszerint lám csak, ők leültek érdemben tárgyalni a renitens pedagógusokkal, szülőkkel, de mivel a követelések egy része már teljesült, más része pedig az életben nem fog teljesülni, tulajdonképpen nincs miről beszélni tovább. Amennyiben a Civil Közoktatási Platform részt kíván venni az EMMI további bohóckodásában, úgy lesznek szívesek beülni a Köznevelési Kerekasztal tárgyalásaira, mindjárt a Magyar Művészeti Akadémia és a Nagycsaládosok Egyesülete közé.

Magyarul: a kormány, az EMMI és Balog Zoltán folytatólagosan hülyének néznek mindenkit és erőből próbálnak lenyomni bárkit, aki nem hajlandó az ő játékszabályaik szerint, az általuk kiosztott szereposztásban játszani ezt a gusztustalan, hazug színdarabot. A pedagógusok, szülők, diákok véleménye – ahogy eddig sem – továbbra sem fontos a pökhendi, ugyanakkor hazudozni szemrebbenés nélkül kész hatalomnak és az lesz, amit ők akarnak. Pont.

Ezt a pedagógusok, szülők és diákok nem fogadják el. Jelzem, jogosan nem fogadják el, hiszen elfogadhatatlan és a szemenköpése mindannak, amit képviselnek. A kormány részéről marad az izmozás, a Civil Közoktatási Platform pedig az alábbi közleményt adta ki erről a gusztustalan, de távolról sem meglepő esetről:

„A Civil Közoktatási Platform közleménye válaszul az EMMI tárgyalásokat elhárító levelére

A Civil Közoktatási Platform április 12-ére kétoldalú tárgyalásra hívta a kormányzat képviselőit a 12 pontban megfogalmazott, a közoktatást sújtó, azonnali intézkedéseket igénylő problémák megoldása érdekében.

Az EMMI válaszlevelében tárgyalókésznek mutatkozott, majd a tárgyalás technikai részleteiről telefonon előzetes egyeztetést kezdeményezett a CKP képviselőivel, akik a tegnapi napon – szigorúan technikai körülményekre (sajtó nyilvánosság, helyszín, résztvevők köre) szorítkozva – lefolytatták az egyeztetést.

Mindezek után az EMMI közleményt adott ki, amelyben a technikai részletekre irányuló egyeztetést szakmai érdemmel bíró, tájékoztató megbeszélésként állítja be. Úgy tesz, mintha ebből a tárgyalások tartalmára vonatkozó új, érdemi következtetéseket lehetne levonni, holott semmi újat nem tudott meg március elsején átadott követeléseinkhez képest.

Megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy az EMMI immár egyetlen őszinte gesztusra sem képes, cinikus módon viszonyul partnereihez.

Visszautasítjuk, hogy az EMMI közleményében újólag az általa létrehívott köznevelési kerekasztalhoz rendelné a tárgyalásokat azzal a Civil Közoktatási Platformmal, amelyhez félszáz, az oktatás teljes spektrumát, a pedagógusokat, szülőket és diákokat képviselő szervezet csatlakozott. Az EMMI azzal érvel, hogy a 12 pontban megfogalmazottakról sok száz órás egyeztetéseket folytatott az elmúlt hetekben. Ha ez így van, akkor hol vannak az eredmények, az azonnali intézkedések, például a szabad tankönyvválasztás, az érettségi változások elhalasztása vagy a pedagógusok, a tanulók terhelésének csökkentése ügyében?

Kezdettől fogva a kormányzat értésére adtuk: olyan erősen korlátozott hatókörű tárgyalásokon, amelynek kereteit az EMMI egyoldalúan határozza meg, nem veszünk részt.

Az EMMI ki akar hátrálni a szemtől-szemben folytatott, nyílt tárgyalásból. Mi azonban elvárjuk, hogy közöljék: elfogadják vagy visszautasítják meghívásunkat. Válasz hiányában április 12-én tárgyaló delegációnk ott lesz a megjelölt helyszínen, és a sajtó jelenlétében várjuk a kormányzat tárgyalásra felhatalmazott, döntési jogosítványokkal bíró képviselőit. 

Amennyiben a kormányzat mégsem képviselteti magát megfelelő szinten és megegyezési készséggel, a tiltakozás, nyomásgyakorlás minden célszerű eszközével élni fogunk, okkal számítva számos civil szervezet, szakszervezet és a Tanítanék Mozgalom támogatásán túl a társadalom aktív szolidaritására.”

2016. április 08.

   A Civil Közoktatási Platform szóvivői: 

  Ercse Kriszta, Miklósi László, Puskás Aurél

Azt már én teszem hozzá: ideje lenne a kormánynak és Balog Zoltánnak is elgondolkodni azon, hogy a társadalom (benne a pedagógusok és szülők) feladata szolgálni a hatalmat, vagy fordítva ül a lovon Balog miniszter és mindenki más a kormányban?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.