December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Közhülyítési kerekasztal

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Húsvét lévén most néhány napra elcsendesül a politika (vagy nem) és erőt gyűjthet minden érintett fél a pedagógusok, szülők, diákok kontra kormány csatában.

Jelenlegi állás szerint Palkovics László államtitkár ontja a sikerről szóló jelentéseket. Remekül haladnak a kerekasztal tárgyalások, szinte már célegyenesben a megállapodás az EMMI és a kormány, valamint a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet, az Eszterházy Károly Főiskola, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az Országos Köznevelési Tanács, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a Nemzeti Pedagógus Kar, a Nemzeti Ifjúsági Tanács, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottsága, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége között.

A tárgyaló felek több fordulón vannak túl. Március elején még ott tartottak, hogy nem létezik köznevelés a Klik nélkül és eszében sincs a kormánynak megszüntetni ezt a nagyhírű intézményt. Picit később már láttak lehetőséget némi átalakításra, hogy a pedagógusok ne sírjanak annyira.

Biztos, ami biztos: leváltották a leváltott Hoffmann Rózsa helyére kinevezett Czunyinét és a leváltott Czunyiné helyére kinevezték Áder János köztársasági elnök lánytestvérét.

Mindezek után pedig bejelentették, hogy megszűnik a Klik.

Mivel a fizikaórákon elhangzottakból (már, aki nem aludta át annak idején) tudjuk, anyag nem szűnik meg, csak átalakul, meg sem lepődtünk azon, hogy a Klik is inkább némi fazonírozás után nevet vált inkább, de az agyatlan központosítás marad. Ellenben az iskolaigazgatók majd vehetnek egyedül is krétát és talán még abba is beleszólhatnak, hogy kit alkalmaznak pedagógusként egy megürülő helyre. De ez még nem biztos azért.

Jelenleg ott tart a történet, hogy a budapesti központ helyett körzetileg fog valami hozzáértő, pártszimpátiát tekintve megbízható elvtárs dönteni. Például az iskolaigazgatók előterjesztik, mennyi pénzre lenne szükség az intézmény éves működéséhez, ezt a keretet vagy megkapják, vagy nem és ezen belül gazdálkodhatnak. Már persze, ha éppen lesz pénz az újonnan létrehozandó, jelenleg még ismeretlen nevű új Klik számláján és fog tudni utalni az iskoláknak.

A kormány hihetetlenül sikeres kerekasztalától függetlenül a pedagógusok-szülők-diákok szütyője változatlanul, vagy talán méginkább teli van az áldatlan állapotokkal.

A Tanítanék Mozgalom szervezésében szerdára meghirdetett, egy órás munkamegtagadás bizonyosan meg fog történni. Jelenleg több, mint 100 oktatási intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez. Ennyi iskolában fog egy órára megállni az élet szerda reggel és a pedagógusok jókora hányada az iskola előtt állva demonstrálja a kormány oktatáspolitikájával szembeni elégedetlenségét. A pedagógusok egy kisebb hányada eközben a diákok felügyeletét látja el.

A mozgalomhoz folyamatosan csatlakoznak az iskolák. Ahol tanítási szünet lesz aznap (több intézmény vezetője jónak látta kiadni az igazgatói szünetet erre a napra), de szeretnének kapcsolódni a megmozduláshoz, ott a bezárt intézmény előtt fognak gyülekezni a pedagógusok.

A diákok a tanáraik mellé álltak (ami nem egy nagy csoda, ugyanis az ő bőrükre megy a kormány hatalmi játszmája) és sztrájkot hirdettek március 30-án, reggel 8-9 óra között. Kockás ingben.

A tegnapi napon az Oktatói Hálózat is bejelentette a csatlakozását és felhívta a felsőoktatás szereplőit, támogassák közösen a szükséges és halaszthatatlan oktatási reformokat.

Mindeközben a pedagógus szakszervezetek megpróbálnak úgy tenni, mintha nem is léteznének, szemben Balog Zoltán emberminiszterrel, aki jövő péntekre összehívta az iskolaigazgatókat, hogy majd ők közösen beszéljék meg, merre az arra.

Tehát jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a kormány kerekasztalosat játszik önmagával, Áder húga kinevezést nyert egy olyan intézmény élére, ami mindjárt megszűnik, Balog Zoltán elégedett és derűs, Palkovics László államtitkár tisztán látja a helyes irányt, a kormánymédia minden törekvése, hogy lejárassa a pedagógusokat – zátonyra futott, a szakszervezetek szundikálnak, az iskolák összefognak, a diákok és a felsőoktatás szereplői csatlakoznak hozzájuk.

A kormányzati kerekasztaltól függetlenül létrejött Civil Közoktatási Platform dolgozik az oktatás átalakításához szükséges javaslatokon. Jelenleg – amiről a 30-án tartandó demonstráció is szól – a következő azonnali követeléseket nyújtották be a kormánynak:

1. Az érettségire vonatkozó módosításokat halasszák el!

2. A középfokú szakképzési rendszerben a kormány által tervezett minden változtatást azonnal függesszenek fel! Biztosítsák mindenkinek a lehetőséget a középfokú végzettség megszerzésére!

3. Csökkenteni kell a tanulói terheket!

4. A különleges bánásmódot igénylő gyermekek méltányos és eredményes ellátásáért azonnali, kármentő intézkedések szükségesek!

5. A kormányzat tegyen azonnali intézkedéseket a roma tanulók növekvő szegregációjának visszaszorítása, a diszkrimináció minden formájának hatékony tilalma érdekében!

6. Követeljük a tankönyvválasztás tényleges szabadságát!

7. A pedagógus életpályához kapcsolódó minősítés és a pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszerét azonnal fel kell függeszteni, a folyamatban levő eljárások befejezésének kivételével!

8. Azonnali hatállyal teremtsék meg a nyugdíjas pedagógusok továbbfoglalkoztatásának jogszabályi kereteit! Szüntessék meg a létszámstopot!

9. A pedagógusok kötelező óraszámát 22 órában kell rögzíteni, el kell törölni az ezen felüli kötött munkaidőt!

10. Követeljük az oktatásfinanszírozás legalapvetőbb forrásainak biztosítását!

11. Elvárjuk az oktatással kapcsolatos őszinte és nyilvános kommunikációt!

12. Új alapokra helyezett, az elért eredményekre építő közoktatási rendszer kidolgozását kell azonnal elkezdeni!

A követelések részletes indoklása itt olvasható.

Hát, itt tart most a történet. Még annyit zárásként: a minap Palkovics államtitkár kijelentette az ATV-ben, hogy a magyar kormány jelenleg is az uniós átlagnak megfelelő, vagy azt egyenesen meghaladó módon finanszírozza az oktatást. Palkovics szerint a GDP 6 egész valahány százalékát költi az ország erre a területre, de Palkovics hozzátette: ez számolás kérdése.

Hát tényleg az. Mindenki más úgy tudja, hogy tartósan 4 százalék alatt van a GDP-arányos finanszírozás, messze az uniós átlag alatt. Van úgy, hogy semennyi hazugság sem képes elfedni a valóságot. Ez most egy ilyen helyzetnek tűnik. De lehet persze próbálkozni bűvésztrükkökkel, asztal alól előrántott nyuszival és hipnózissal is.

Az biztos, hogy érdekes tavaszunk lesz.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.