DÜHÖNGŐ

Most vajon hogy csinálsz hülyét magadból, János?

H. A. | 2016. Március 7, Hétfő | 10:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,166,850 forint, még hiányzik 1,833,150 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A rendelkezésére álló maximális időkeretet kihasználva, sűrű bajuszpödörgetéssel kísért gondterhelt huzavona után, háborgó lelkiismeretét legyőzve, Kövér László demokrata házelnök aláírta. Azt a sokat emlegetett, március 1-én elfogadott törvényt, amely titkosítja a Magyar Nemzeti Bankhoz tartozó gazdasági társaságok és alapítványok költéseit és ezzel 250-260 milliárd forint közvagyon átláthatóságát semmisíti meg.

Kövér eddig a legritkább esetben sem használta ki ezt a tengernyi öt napot, most mégis utolsó percig várt vele, mint egy igazi cinikus g*ci. Aki már 5 nappal ezelőtt is a nemzet legcinikusabb g*cije címért szállt versenybe, amikor a Magyar Katolikus Rádiónak adott interjújában arra a kérdésre, hogy egy jegybank által létrehozott alapítványban lévő pénz közpénz vagy sem, szinte felháborodottan kérdezett vissza: „Mi más lenne?”

De mivel nincs nap, hogy ne lehetne mentálisan visszamaradottnak tekinteni a lakosságot, besétált ő is szépen a f*szerdőbe. Ha ezt a két dolgot egymás mellé rakom, nekem úgy tűnik, Kövér tudatos törvénysértést követett el, amennyiben az általa is közpénznek tekintett milliárdok felhasználását nyilvánította magántitokká. Innen már csak legfeljebb újabb öt nap és egyetlen lépés van hátra a visszafordíthatatlanig: Áder Jánosnak hívják.

Miután a Magyar Nemzet pontosan öt napja meglebegtette, hogy a köztársasági (?) elnök nem fogja aláírni az MNB közpénzfelhasználásának ellenőrzését ellehetetlenítő gyalázatot, most egy fél ország arra vár, hogy vajon mi fog történni. Hogy vajon tényleg? Ezúttal tényleg?

Bevallom, sem most, sem később nem szeretnék Áder János helyében lenni. Hogy mennyire szánalmas figurának tartom őt, annak megvan a maga előzménye, ami jelenleg minden óvatos reménykedést joggal ír fölül. Emlékeztetőül összeszedtem néhány példát, amiből tényszerűen kiderül, Magyarország államelnöke még a parlamentáris hatalomgyakorlás logikájából következő protokolláris szerepe tekintetében is legfeljebb paprikajancsinak számít.

2013-ban az alaptörvény legátfogóbb, sorrendben negyedik vérlázító módosítása kapcsán (amely egyebek mellett a család fogalmáról, a hajléktalanok vegzálásáról, a röghöz kötésről és az egyházak Orbán Viktor kegyelméből-státuszáról rendelkezik) fejtette ki, hogy nem tehetett mást, mint aláírni; hogy nem kíván a nemzet lelkiismerete lenni; és hogy – mivel az alaptörvény az államfő munkaköri leírása – nem volt mérlegelési lehetősége. Ez abban a tekintetben persze igaz, hogy az elnök jogkörével kapcsolatban éppen ez a módosítás írja elő: alkotmánymódosítások esetében az államfő csak eljárási szabálytalanságra hivatkozva kérhet felülvizsgálatot az alkotmánybíróságtól, tartalmi kifogást nem emelhet. Csakhogy abban az eszmei pillanatban Ádernek bizony lett volna lehetősége megvétózni az egyébként óriási politikai vihart kavaró törvényjavaslatot, de egyszerűbb volt parancsot végrehajtani.
Ugyanebben az évben Áder János aláírta (és közleményben jól meg is magyarázta, hogy miért) a szintén botrányok közepette elfogadott földtörvényt, amelynek közbotrányos jellegét mi sem jelezte jobban, mint hogy a kedvéért még az alaptörvényt is módosították, hogy sarkalatossá, vagyis kétharmados többséget igénylő jogszabállyá tegyék. Ekkor lépett ki Ángyán József a Fidesz-frakcióból.
Még mindig 2013-at írtunk, amikor egy szombati napon, szép csendben kézírásával látta el az információszabadságról szóló törvény módosítását, amely alapján többet kell fizetni az információkért, amelyekhez ráadásul lassabban lehet hozzájutni. Akkor sem tehetett mást.
Bár a a sajtószabadságot és a versenysemlegességet sértő jellege miatt a média szereplői, szakmai szervezetek és ellenzéki pártok is tiltakoztak ellene, Orbán Viktor méltányos közteherviselésre hivatkozó parancsára 2014-ben mégis aláírta a reklámadóról szóló törvényt.
Akkor sem remegett a keze, amikor ugyanebben az évben a választói akaratot még az országgyűlési választásokhoz képest is brutálisan torzító, főként a Fővárosi Közgyűlést érintő önkormányzati választási törvénymódosítás alá kellett odakanyarintania a nevét.
„Egy atomerőmű nem biciklitároló, ezért terrorizmussal fenyegetett világunkban nemcsak indokolt, hanem egyenesen szükséges egy atomerőmű építésével és működésével kapcsolatos adatok védelme, titkosítása” – ezzel az arcátlan, csúsztató indokkal magyarázta meg tavaly ilyenkor, hogy miért van teljesen rendben szerinte a paksi bővítés szerződésének harmic évre szóló titkosítása. A környezetvédő hírében álló államelnök hozzátette: nincs alkotmányos lehetősége a törvényt felülbírálni.

Ezekkel a sokatmondóan sunyi léptekkel jutunk el napjainkig. A Nemzeti Választási Iroda Alkotmány utcai székházánál történt közel két héttel ezelőtti botrány óta egyvalaki nem állt semmilyen szinten a nyilvánosság elé: Áder János köztársasági elnök. Magyarország államfője, aki állítólag „őrködik az államszervezet demokratikus működése felett”, egyetlen hangot nem ejtett arról a fekete keddről és arról, hogy egyesek az alkotmányos jogokkal és jogszabályokkal ilyen aljas módon játszadoznak.

A fentiek árnyékában azt gondolom, egyenesen böszmeség arra számítani, hogy Áder János ezúttal bebizonyítja: köztársasági elnökké való kinevezésekor elveszítette Fidesz-pártkatona jellegét. Természetesen ez csak a színdarab egy része, valójában szinte mindegy, hogy a nemzet horgásza egyáltalán megpróbálja legalább a látszatát kelteni annak, hogy méltó az általa betöltött tisztségre, vagy fölösleges körök nélkül vési oda a nevét e szégyenletes törvény alá.

A ~~horgásznagykövet~~ köztársasági elnök (fotó: MTI / Beliczay László)

Két lehetőség áll ugyanis rendelkezésére – és ahogy az eddig is történt – a magyar demokrácia egyikből sem fog győztesen kijönni. Egyfelől átpasszolhatja az alkotmánybíróságnak, vagy visszaküldheti a parlamentnek. Nyilván itt már minden verzió csak szimbolikus, látszatdemokratikus, mert – horgásznyelven szólva – egy ekkora fogásnál az alkotmánybíróság bárhogyan is szavaz, a parlament simán áttolja újra (ha lehet, még farag rajta egy botrányosat) és ekkor Ádernek már kötelező lesz aláírnia. Ha az AB-t választja, talán jelzésértékű lehet (nyilván tudjuk, hogy valójában a pofánröhögésünk része ez is), hogy megpróbált tenni az ügy érdekében, vagyis ellenszegült Orbánnak és így az alkotmánybíróságra hárul a nemes feladat, hogy – szintén nem először – hülyét és gazembert csináljon magából. A taláros testület mondjuk semmiképpen nem úszhatja meg a dolgot, mert ha nem Áder, az ellenzék tolja bele az arcába a felülvizsgálati igényt.

Akárhogyan is alakul majd a darab további része, lássuk be, aligha életszerű, hogy Áder – akinek testvére éppen nemrég kapott egy koncot az állampárttól – a következő négy nap bármelyik reggelén úgy ébred, hogy (egykori) párt- és harcostársainak, egyben mindenkori irányítóinak ne írjon alá bármit, vagy ne magyarázza el, hogy az miért jó. A lényeg itt nem a végkifejleten van, hanem hogy miként indokolja majd a védhetetlent.

Eddigi pályafutását elnézve, képtelennél képtelenebb magyarázkodásait olvasva és hozzátéve, hogy ő maga is rendben lévőnek találja, hogy nincs mérlegelési lehetősége, tényleg érthetetlen, mi a frászért kell még mindig az aláírásához kötni a jogszabályok érvényességét. Ha egy államelnöknek nincs mérlegelési lehetősége, akkor nyilván nem lehet más, mint egy közönséges biodíszlet, aki néha elmegy horgászni, mert az olyan megnyugtató. Ha egy államfőnek nincs mérlegelési lehetősége, akkor hogy a fenében őrködhet az államszervezet demokratikus működése felett? Elmondom: sehogy.

Mert Áder János – méltó elődjét semmilyen módon nem meghazudtolva – többször hivatkozott már a „pártpolitika hatósugarán” kívüli nemes eszményekre, miközben évek óta alattomosan sunnyogva, marionett bábúként, magát önálló gondolkodásra képtelen végrehajtó eszközzé silányítva, hajbókol a vezére előtt. És járul hozzá olyan törvénysértő, jogállamot megcsúfoló törvények életbe lépéséhez, amelyekre nincsen bocsánat.

Én azt hiszem, tulajdonképpen semmi szükség Áder Jánosra, a Sándor palota bármelyik, éppen ráérő írnoka elláthatná kézjegyével azokat a jogszabályokat, amelyeknek érvényességét – a demokrácia hangos pofánröhögésének kíséretében – valamiért még mindig az ő aláírásához kötik. Jelen esetben is csak egyetlen érdemi kérdés nincs még megválaszolva: ezúttal vajon hogyan csinál hülyét magából?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

DÜHÖNGŐ

Most vajon hogy csinálsz hülyét magadból, János?

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY