November 23,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

DÜHÖNGŐ


Másodosztályú, kiöregedett focista

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,052,606 forint, még hiányzik 947,394 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Elhangzott hát a nagy beszéd. Orbán Viktor az apokalipszis négy lovasát orrhosszal verve ráfordult a pódiumra, köszöntötte a csaló, bukott, minden tekintetben méltatlan egykori köztársasági elnököt és kedves feleségét, majd nagy levegőt vett és mondta, mondta, mondta.

Az biztos, hogy Orbán Viktor tele van víziókkal, mint Andy Vajna két fekélykezelés között.

Nagyívű beszéd volt, ehhez kétség sem fér. Volt benne múlt, jelen és jövő, Gerő elvtárs és talán még csillagközi rombolók is. Egy valami nem volt benne, de az atomjaiban sem. Valóság.

Meg sem kísérlem értelmezni az elhangzottakat, mert az értelem pont annyira nem volt szempont a beszéd megírásakor, mint az, hogy egyébként mi a helyzet az egészségügyben, az oktatásban, a munkaerőpiacon, a családok életében, a mindennapokban.

Egy győztes hadvezért láthattunk, aki hont foglalt ennek a népnek, kiverte innen az ellenséget, átvezetett az országon néhány folyót, hogy legyen vizünk. Feltalálta a mezőgazdaságot, az ipart és a technikai fejlődést. Egyszál egymaga véghezvitte a digitális forradalmat, megalapította, majd megreformálta a közoktatást és az egészségügyi ellátást.

Ő áll ott minden iskolában, minden digitális tábla előtt, kivont krétával és oktatja a népét. Ő dolgozik minden kórházban, minden altatógépnél. A kezében van minden fecskendő, miközben a másik kezével még hatalmasabb, még modernebb és még csillogóbb kórházat épít. Nekünk, az ő népének.

Láthatjuk, ahogy Orbán Viktor áll a vár fokán, fényes páncélban, sisak nélkül és harcol a támadó hordákkal. Minket védelmez, értünk fáradozik, a gyermekeinkért küzd. Miközben maga is két kézzel irtja az ellenséget, van ideje, ereje haditerveket kidolgozni, parancsokat adni, irányítani a csapatokat és még az ellenség leforrázásához használt szurkot is ő főzi.

Aztán lép egyet. Távolabbra, messzebbre. Már nem csak ezt a kicsiny, önmagától határolt országot védelmezi, hanem az egész kontinenst. Már ő felelős mindenért, rajta múlik száz- és százmilliók léte. Ő Európa hadura, a kereszténység egyedüli reménye, az európaiság végső menedéke.

Ő az egyedül tisztán gondolkodó, a vészeket pontosan felismerő, a megoldásokat egyedül jól látó gigantikus hős, kinek izmos mellkasán vér csorog. Az ellenség vére.

A részegült tömeg őrjöngve ünnepel a televíziók előtt, elsodorja a látomás, boldogan bújik a hős csizmájához. Egy percre rájuk is hull a dicsfényből, hősök lesznek, bölcsek és önfeláldozók. A parabolaantenna elviszi a nagyság, a hatalom érzését azokhoz, akik talán nem tudnak túl sokat Hitlerről, vagy Imrédyről. Tapsolnak ők is, ahogy a pódium körül ülők. Úgy érzik, osztoznak a bajban, osztoznak a fényben.

A teremben, ahol a szónok hagymázas látomásait hörgi, ott vannak azok, akik haszonélvezői mindennek. Akik pontosan tudják, hogy mekkora a baj a vezérrel, de falaznak neki, védik, támogatják, éltetik. Életben tartják ezt az egész torz rendszert, mert az ő gazdaságuk ebből ered, ebből táplálkozik.

Abban a teremben üzletláncok tapsikolnak, milliós fizetések lelkesednek. Ott éljeneznek a közvagyonból milliárdosok, az új földesurak, a mindannyiunk pénzén hízlalt médiabirodalmak, az érdemtelenül ünnepelt sztárok, rokonok, megbízható ismerősök. Ott gratulálnak egymásnak a hatalom morzsáin marakodó senkik, a méregdrága öltönybe bújt élősködők, a magas pozícióba kapaszkodott dilettánsok. Haszonélvezői annak, ami az ország többi lakója számára tragédia.

Csillogó szemmel hallgatják a víziót, vörösre tapsolják a kezüket, kacagnak, ha kacagni kell.

Orbán Viktor már régen nincs közöttük, már egy másik valóságban masírozik. Ahogy nem számított soha, hogy mekkora árat fizetett és fizet ez az ország azért, hogy ő kerülhessen a trónra, úgy nem számít az sem, az európaiak mit akarnak és hogy hajlandóak-e megadni azt, amit a pulpituson ágáló önjelölt hős meg akar kaparintani.

Csak remélni merem, hogy okosabbak lesznek, mint mi voltunk itt, önmagunkkal körülvéve és időben felismerik a hátsó szándékot, a habzó hatalomvágyat, a népeket széttagolni és egymás ellen fordítani akaró sunyiságot. Szeretném hinni,hogy bölcsebben döntenek, erősebbek lesznek és időben szájon fogják vágni ezt a másodosztályú, kiöregedett hobbifocistát.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.