NEHAZUGGY

Mert nekünk tényleg Mohács kell

Molnár Bálint | 2016. Február 11, Csütörtök | 8:33

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,674,806 forint, még hiányzik 325,194 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Olvasom tegnap oklevéllel bizonyíthatóan naív munkatársam cikkét, amelyben arról értekezik, hogy – ha minden jól megy – Orbán Ráhel nevére íratjuk (mármint mi nem, minket a kutya nem kérdezett) hamarosan a Magyar Nemzeti Turizmus Zrt.-t, vagy bárhogyan is fogják hívni. Azt mondták az illetékesek – és a zártkörű megbeszélés ajtaja nem hullott darabjaira -, hogy aki egy olyan patinás szakintézményben tanul Svájcban, mint ő, annak történelmileg joga van arra, hogy megörökölje a turizmust vendéglátóiparostól, mindenestől. Magyarországon.

Ez fontos is, hiszen – ha minden a tervek szerint halad – Los Angeles, Párizs és Róma arcába röhögve kaparintjuk meg jövő szeptemberben a 2024-es játékok rendezési jogát és akkor turisztikailag Ráhelke meglovagolja a tutit. Lovagolhatja is kedvére. Mióta azt mondták nekünk, hogy az olimpia megrendezése „össznemzeti ügy” és hogy a magyar emberek 60%-a támogatja is a budapesti ötkarikát, főleg megnyugodtunk. Mi ilyenek vagyunk, ilyen pedagógusfajták: tűrünk, mint a birka. Évekig. Azt mondták, népszavazni inkább nem kell nekünk róla, mert annyira hülyék vagyunk, hogy nem értünk hozzá. A lényeg, hogy akarjuk. Össznemzetileg.

Közben naponta röpködnek a fejünk felett a milliók, milliárdok, csilliárdok. Úgy tűnik, ők nagyon akarják, ha még Orbán Ráhelt is hazarendelték az igyekezet hevében. Olyan nagyon akarják, hogy 390+480 millió forintért készíttettek egy-két megvalósíthatósági tanulmányt a PricewaterhouseCoopers tanácsadó céggel arra az esetre, ha esetleg ~~elnyerjük~~ megvesszük(!) a rendezés jogát. Több mint ezer oldalas és üzleti titoknak minősítették. Szerencsére, mert – bár azóta nyilvánosságra került – mi úgyse értenénk hozzá. Aztán hozzájuk vágtak még 240 milliót azért, amit egyszer-kétszer már megírtak.

Olvasom továbbá, hogy miután Schmitt Pál igazgatósági tagságával és 250 millió forintos alaptőkével megalakult a Budapest 2024 Nonprofit Zrt., amit alapvetően a 2024-es pályázat előkészítésére hozott létre a Fővárosi Önkormányzat és a MOB, úgy módosították a költségvetést is egyúttal, hogy az általános tartalékból 3,3 milliárdot (=330 milliót) ugyanerre a célra lehessen költeni. Annak az olimpiának a megrendezésére, amelyet az ezer oldalas tanulmány szerint 774 milliárd forintból (2015 és 2025 között, azaz tizenegy éven át 7000 forint/állampolgár aranyárfolyamon) megúszunk. És hogy minden kerek legyen, adókedvezményt is kapnak azok a vállalatok, amelyek ezúttal kivételesen a Schmitt Pál-féle Zrt.-t támogatják és nem a felcsúti utánpótlást. Idén és jövőre a Budapest 2024 legfeljebb 19 milliárd forinthoz juthat a cégek adókedvezményben részesülő támogatásából.

Nem adom össze, mert 2016 hajnalán ez távolról sem minden, ez csak az apró. Hullanak itt még a számolatlan közpénzek azért, hogy Orbán Viktor két hétig a világ képernyőjére kerüljön. Vagy ne. Nyilván ennek a rengeteg látható és láthatatlan pénznek akkor is lába kélne, ha nem mi rendezzük majd az olimpiát, tehát látszólag tökmindegy. Pedig azért nem mindegy mégsem, mert ez még csak a tervezés-tervezgetés. Ha jövő szeptemberben kiderül, hogy valami nyolcadik csoda folytán mégis Budapest rendezi a 2024-es olimpiát, ha addig vagy azután nem csapunk az asztalra, akkor leszünk igazán kurvanagy szarban. Nem akarják, hogy tudjunk róla, de még bármikor az asztalra csaphatunk. Csaphatnánk. Jövő szeptemberig lenne időnk, de 2024-ig is simán. Bármikor visszavonhatnánk a jelölést.

Bár Tarlós István főpolgármester szerint „a lakosságnak kevés az információja ahhoz, hogy felelősen döntsön ebben az ügyben” (ehhez mérten jópofa, hogy mégis 60%-ban támogatjuk azt, amiről fingunk nincs) és bár a Kúria januári, politikai lábszagot hordozó, népszavazást elutasító döntése értelmében nem szabad azt sugallni a választópolgároknak, hogy véleményt nyilváníthatnak, azt hiszem nem árt újra meg újra hangsúlyozni: a lakosság totális kiskorúsítására tett kísérletek mellett, ezt a horrorisztikus költségekkel operáló olimpiai tervezgetést nem Budapest szívja meg kizárólag, hiába gondolják Sopronban, Mezőkövesden vagy Kecskeméten, hogy őket nem érinti.

Ezt a grandomán szereplési vágyat nem egy generáció szívja meg, hanem jóval több, csakúgy mint Paksot, a magánnyugdíjpénztár tartalmának eltűntetését, a gombamód elszaporodott, értelmetlenül és üresen álló, pusztulásnak indult stadionokat. Amelyekről szintén elfelejtettek megkérdezni. Viszont ahol elég felnőttnek tartották az embereket ahhoz, hogy egy őket érintő kérdésben megkérdezzék a véleményüket, ott az emberek nemet mondtak az olimpia rendezésére. Ahol a politikai elit nem jó üzletben és lenyúlható milliárdokban méri egy két hetes rivaldafény árát, ott nem lesz olimpia. Sem Bostonban, sem Hamburgban, sem Davosban, sem Stockholmban, Münchenben, de még Krakkóban sem. Olimpiát ma már olyan helyeken sem éri meg rendezni, ahol az infrastruktúra nagy része adott, nem erre a célra kell külön megépíteni azt, mint Budapesten például.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) üzleti modelljét alapul véve elég egyértelműnek tűnik, hogy a rendezési jogot már hosszú évek óta nem megnyerni, hanem megvenni kell. Erről Orbán Viktor soha nem fog beszélni, mint ahogy Tarlós István, Schmitt Pál, vagy Magyarország felelős nemzetgazdasági minisztere sem. Senki nem arról beszél, hogy a NOB többet nyer ezen az üzleten, mint amennyit ráfordít és hogy a rendező ország kormányának nem véletlenül kell kötelezően vállalnia mindenfajta kerettúllépés finanszírozását: ebből csak a NOB jöhet ki jól, különben nincs üzlet.

Az Orbán Ráhel turisztikai megkerülhetetlenségéről elmélkedő Bienerth Gusztáv – az olimpia megrendezésével kapcsolatos 390+480+240 milliós tanulmányok elkészítője – a pofánkba tolt el 3 milliárd dolláros becslést, tudva, hogy az utóbbi négy nyári olimpia valós költségei átlagban 19 milliárd dollár (több mint 5000 milliárd forint) körül voltak. Azt is elfelejtette megjegyezni, hogy London 4 milliárd dolláros becslését több mint háromszorosával sikerült túllépni, és a végére 14 milliárdot (3900 milliárd forint) költöttek arra, amire legfeljebb négyet szerettek volna. Hogy a NOB alig 2 milliárdos hozzájárulásával a seggünket törölhetjük ki. Hogy ha a világon sehol nem lehetett 10 milliárd alatt megúszni egy olimpia megrendezését, akkor nekünk hogy fog összejönni a feléből? Vagy ha netán össze is jön a 10 milliárdos keretet tartani, a 8 milliárd dollárt (2 200 milliárd forintot) akkor is az adófizetők állják. Arról miért nem beszél senki, hogy az utóbbi 13 nyári olimpia (Riót egyelőre hagyjuk) közül az az egy tudott nyereséges lenni – 1984, Los Angeles) -, ahol egyetlen jelölt nevezett, így a NOB-nak nem sikerült a többszereplős árverésen a csillagos égig felsrófolni az árakat. Mint ahogy az sem éppen mellettünk szól, hogy a tévés jogokból befolyó pénz 70 százaléka is a NOB zsebében landol.

Napokig lehetne sorolni az érveket, hogy miért fog felérni egy Moháccsal Magyarország számára az olimpia megrendezése, de már az oda vezető út is. Tegnap 3,3 milliárd, holnap újabb másfél és még csak 2016 februárját írjuk. Az olimpia színhelyét 2017 szeptemberében jelölik ki, addig meg röhögve elkölthetik az esetleges rendezés akár teljes keretösszegét is. Orbánéknak az is jó, ha megrendezzük mégis, de az is, ha nem rendezzük meg mégsem. Ők mindent megtettek az össznemzeti ügyért, és minden nemzeti adóforintnak megtalálták a legmegfelelőbb helyet, semmiről nem kell elszámolniuk.

Lehet, hogy mégis fölösleges hangsúlyozni, de ha esetleg mégsem: még bármikor visszaléphetünk, még bármikor népszavazhatunk (igaz, kevés esély van rá). Boston példája kiválóan mutatja, hogy konszolidált demokráciákban néhány civil is megfúrhat egy, a város, az ország jövője szempontjából felelőtlen, felesleges közpénzköltést.

Csak sajnos mi nem vagyunk egy konszolidált demokrácia. Nálunk legfeljebb arról lehet népszavazni, hogy Szentlőrinckáta Pest helyett Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez tartozzék inkább. Vagy mégse. Mi egy olyan szeglete vagyunk a Földnek, ahol a lakosság nap mint nap csendben tűri a több milliós-milliárdos, túlárazott, szakértőinek csúfolt munkákat, az értelmetlen ingóságok-ingatlanok eszelős felvásárlását és a hűbéri rendszerrel együtt járó, mindent elfedő korrupciót. Míg a demokratikus országok egyre kevésbé akarnak olimpiát szervezni, mi Putyin Oroszországához próbálunk felzárkózni. Nem mi, mi csak hagyjuk. Ahol 51 milliárd dollárba (11 ezer milliárd forintba) került a 2014-es szocsi téli olimpia, ötször annyiba, mint amennyibe a 2010-es vancouveri.

Úgy tűnik, ez a mi utunk. Mert nekünk tényleg Mohács kell.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!